Állami Népiskolai Tanítóképző Intézet, Jászberény, 1942

3. Az Ifjúsági Segítő Egyesület tanárelnöke Szombathy Miklós, ifj. elnök: Barcs Sándor, jegyző Hajdú Kálmán, pénztáros Paksi Gyula növendékek voltak. Az egyesület ebben az évben csak később kezdhette meg működését, mert a segélyekre fordítható ösz­­szeg előbb nem állt rendelkezésére. Szerény viszonyok között igye­kezett segíteni ott, ahol a ráutaltság és az érdemesség indokolttá tette. 9 növendék részesült összesen 85­­ segélyben. 4. A 298. számú Lohol cserkészcsapat az 1942—43. tan­évben vezetői hiány miatt munkáját szüneteltette. 5. Az intézeti levente­ csapat a felsőbb rendelkezések ér­telmében 1942. szept. 14-én alakult meg. Kinevezett vezetője Kiss József iskolai leventeparancsnok volt. Az oktatásban részt vettek: Rencz Zoltán és vitéz Rigó-Szántai József testnevelő tanárok, Bakky József leventeoktató és az erre kiképzett ifjú vezetők. Az oktatás a rendelkezésre álló és megfelelő segédletek fel­­használásával a kiadott foglalkozási tervek szerint folyt. Elért eredmények•• I. próbát tett 46 fő, II. próbát 102 fő, III. próbát 42 fő. Gyorslevente csapatunk 1. díjat nyert a járási versenyen. Négy város versenyén a városi csapat, amelyben 3 képzős levente volt, 42 ponttal I. helyet biztosított magának. A városi (őszi) lövész­versenyen 1034 ponttal II. helyen végzett a lövészraj. A városi le­vente futballcsapat, melyben a mi fiaink is játszottak, a járási és kerületi versenyeket kiállva, a dandár kerületi küzdőtérre jutott fel. A városi tavaszi lövészversenyen (kispuskával és hadipuskával egy­aránt) 1046 ponttal 1. helyre kerültünk. Az elért legjobb sportered­ményeket a sportkörről írt ismertetésben közöltük. Az egyesületi élet terén minden megmozdulásban kivette a csa­pat a részét. Dicsérő okleveleket, érmeket kaptak: Antalóczi József, Barcs Sándor, Hajdú Sándor, Bozsik Tibor, Mojzes Sándor, Gulyás Antal, Tatai János, Piffkó János, Tukora Bakos János. A lövészetben elért sikerekért lövészjelvényt kaptak: Antalóczi József, Bábosik Ottó, Demeter Béla, Ulrich György, Bozsik Tibor. A jövő évi képzés biztosítására a felsőbb vezetőség rendele­tére 17 fiút vezényelt a csapat nyári továbbképző táborokba. A csapat, amely munkájának minden percét a haza megmen­tésére szentelte, az első évben jól végezte munkáját i­s. A„Toldi Miklós”1 Sportkör a debreceni kerülethez tartozik. Megalakításának ideje 1924. Igazolási száma 72. A sportkör tiszte­letbeli elnöke Árpássy Gyula mb. igazgató. Vezető tanára Pazár Zoltán ny. c. igazgató. Az intézet tanulóinak száma 182. A testne­velési alap alól teljesen senki sem volt felmentve.

Next