Jel-Kép, 1983 (4. szám)

MÉG EGYSZER - Erkölcs, politika, gazdaság - Tudósklub. Műsorvezető: Papp Zsolt

MÉG EGYSZER Erkölcs, politika, gazdaság Tudósklub, február 23. Műsorvezető: Papp Zsolt. A vita résztvevői: Antal László közgazdász, Gábor R. István közgazdász, Gombár Csaba szociológus, Hankiss Elemér szociológus, Makkai László vallástörténész. Munkatárs: Dérer Miklós, Majoros Klára, Sylvester András, Szakály István, Szécsényi Anikó, Szilágyi György, Törköly Róbert, Vikol Katalin. MTV 2, 21.15 Papp Zsolt: Elintézetlen ügyek, kiszól: gáltatottság, a felelősség áthárítása, munka nélküli jövedelemszerzés, „a cél szentesíti az eszközt" szemlélete, összeköttetések, összefonódások sze­repe, hálapénz és így tovább. A követ­kező beszélgetésben arra törekszünk, hogy megvizsgáljuk ezeknek az erköl­csi anomáliáknak a szélesebb társa­dalmi környezetét. Politika, gazdaság, történelem — alighanem ezek a nagy mechanizmusok hozták létre mai álla­potainkat, ezek okozzák vagy magya­rázzák gondjainkat. Kezdjük a talán legforróbb kérdéssel: meghatározza-e és hogyan határozza meg a politika az emberek erkölcsi magatartását ? Gombár Csaba: A politika és az er­kölcs természetesen sok szálon össze­függ egymással. Valószínűleg a közer­kölcsre hat a legközvetlenebbül a poli­tikai tevékenység és a politikai szer­kezet működése. Azt hiszem, meglehe­tősen nyilvánvaló, hogy amennyiben egy társadalmi vagy politikai csoport meghatározott erkölcsi tőkével ren­delkezik, ez az erkölcsi tőke minden­kor politikailag is konvertálható. Van­nak, akik úgy gondolkodnak, hogy az erkölcs és a politika olyan, mint a tűz és a víz, tehát az erkölcsöt a politiká­val nem nagyon lehet keverni. Én úgy látom, hogy nincsen önmagában való erkölcsi gyakorlat, az mindig a legkülönbözőbb tevékenységek kísérő­jelensége. Az erkölcs és a politika összefüggésénél tehát mindig a politikai gyakorlatot, a politikai tevékenységet kell figyelembe venni, amelynek ter­mészetesen erkölcsi hatása is van. Hogy példát is mondjak erre, ismere­tes, hogy már az illegalitás körülmé­nyei között sajátos puritánság jelle­mezte a kommunista vezetőket és ál­talában a baloldalt a XX. század első felében. 1945—48 után az lett a puri­tánság következménye, hogy a vezető politikusok ne szerepeljenek a nyilvá­nosság előtt, a magánéletük ne legyen a nyilvánosság tárgya. Ez önmagában természetesen érthető, nem kell állan­dóan, mindenféle szempontból elő­térben lenni. Ugyanakkor rögtön fel­vetődik a kérdés, hogy egy vezető po­litikus számára mennyire megenged­hető, hogy csak nyilvánosság nélkül le­gyen puritán. Hiszen az állampolgárok­ban okkal vagy ok nélkül felébred a gyanú, hogy miért nem lehet tudni, milyen a politikusok magánélete, csa­ládi költségvetése stb. Az a vélemé­nyem, ha itt kizáródik a nyilvánosság, már eleve problémák adódnak, és szá­molni kell azzal, hogy ennek nem lesz pozitív hatása a közerkölcsre. De ter­mészetesen nem a politikusok magán­élete és ennek a nyilvánosságban való szerepeltetése a legfontosabb problé­ma, hanem magának a, politikai szer­kezetnek a működése. Ha kialakulnak olyan pontok, amelyek sérthetetlenek, amelyeket nem lehet nyilvánosan meg­beszélni, nem lehet ellene és mellette szólni — legfeljebb csak mellette —, ez megint nehézséget okoz. Hadd, mondjak erre is egy példát. Mindenki tudja, hiszen évszázadok óta közhely az államtudományokban, hogy a had­ügy, a külügy és a pénzügy eleve össze­függ. Most gondoljunk arra, milyen 132

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék