Jel-Kép, 1990 (1. szám)
FÓRUM - Horvát János: Televízió 90
68 TELEVÍZIÓ '90 68 mindenkinek, és a többnyire egymással is ütköző párt- és csoportérdekek dzsungelében nem mert és nem is akart igazságot tenni. (Mentségére szolgáljon, hogy a jövőre kacsingató állami vezetés is gondosan távol tartotta magát a kínos döntésektől.) 1988 végére, a külső és belső vezetés gyengülését látva, egyre több televíziós lendült támadásba különféle egyéni vagy csoportérdekektől vezérelve, és az újságokban egymás után jelentek meg a támadó hangú cikkek, nyilatkozatok. A tévé műsorpolitikáját, belső mozgásait szinte teljesen a konjunkturális, napi igények határozták meg. A homályosan elképzelt nemzeti jelleg reményében született a művészeti konglomerátum, majd alig pár hónapra rá, az éppen divatos versenypropagandára, valamint az „égi" adókra válaszul döntöttek a kétcsatornás televízió létrehozásáról, mely viszont a korábbival homlokegyenest ellentétes szervezetet igényelt A kétcsatornás televíziót legszívósabban a Film- és Televízió-művészek Szövetsége igényelte, így ez nekik is engedmény volt Négy hónapos előkészítés után indult el 1989. január 2-án, és az első hónapok magukon is viselték a rohammunka jeleit Viszont tény, hogy harminc év óta a legradikálisabb változást jelentette: először került a néző valódi választás elé, és kezdetben emiatt panasszal is élt A nagyszámú felsővezetői réteg kívül szorult az események irányításán, és az adott történelmi helyzetben a szükség erénnyé lett Az olcsó „beszélgetős" műsorok megteremtették annak lehetőségét hogy az egyre erőteljesebben jelentkező politikai csoportok, pártok estéről estére kifejthessék nézeteiket a képernyőn. Sortűz a fesztiválon Az új és sok szempontból vitatható vállalkozás alig egy hónapos volt mikor komoly támadás érte a televíziót Az 1989-es Magyar Játékfilmszemle vitájában -melynek témája a hazai mozgóképkultúra, és ezen belül a filmgyártás, forgalmazás, irányítás szokásos ostorozása lett volna - rendezők, szociológusok, volt tévések és alakuló pártok politikusai igen tudatos és összehangolt csapást mértek a meglepetten hallgató tévésekre. Elvetettek mindent és mindenkit, aki és ami a képernyőn szerepelt Nemzeti televíziót követeltek. Az eseményen jelen volt a tévé egykori és jelenkori felügyelője is, és mindketten elhatárolták magukat a tévésektől. A KB titkáron ez kevéssé segített Az államminiszter esetében pedig azt a csalóka legitimitást erősítette időlegesen, melyet a művészek egy csoportjának támogatása egy politikusnak jelenthet .A nemzeti tévé követelése során senki sem értelmezte magát a fogalmat; ez nem is lett volna könnyű. Sokkalta inkább arról volt szó, hogy 1989 februárjában még kevesen merték nagy nyilvánosság előtt kimondani, hogy MSZMP-mentes tévét akarnak; így született a kissé eufemisztikus megfogalmazás. Néhány hét múlva a követelés ennél jóval tovább ment és hamar kiderült, hogy nem a televízió milyensége a kérdés, hanem az, hogy kinek a kezében van. A „tulajdonjogot" célba vevők nagyon ügyesen találtak rá a régóta feszülő ellentétre; a filmesek egy része - nem is egészen jogtalanul - hosszú ideje sérelmezte, hogy kívül szorult az intézmény falain. A munkát és pénzt - követelőket maguk előtt tudva lendültek támadásba a hatalmat követelők.) Foglalások A fesztiváli sortűz az intézményen belül is elindította a pártharcokat Nem műsorok egymás melletti, hanem egymás elleni sorát vonultatták fel; pluralista tévé helyett sok apró tévé alakult Az alkotók némelyike a képernyő kínálta publicitást egyéni célokra igyekezett kiaknázni. Megindult a régi számlák benyújtása. Ezzel egy időben - ahogy ez már ilyenkor szokásos - a megelőző hónapok változásaitól megrettent konzervatívok is támadásba lendültek, vizsgálatokat és a régi rend azonnali restaurálását követelték.