Jelenkor, 1940 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1940-01-01 / 1. szám

Ára 20 fillér Felelős szerkesztő: KATONA JENŐ Szerkesztőbizottság­: Horváth Sándor O. P., Molnár Kálmán, Szekfű Gyula HORVÁTH SÁNDOR: Tét jog: FRANCOIS MAL'RIAC: A föld arca M­ALMÁS­ JÓZSEF: Népképviselet és érdekképviselet GYERGYAI ALBERT: Francia és franciás filmek Művészet­e a film (M. B.) SZÉCSI JÁNOS: A negyedik nemze­dékről A tartalomból: így írtok, nyilasok! (Idézetek nyilas lapokból — kom­mentár nélkül) KÁLLAI ERNŐ: Chartres Ady-vers Levelek a Jelenkorhoz KERESZTI­RY DEZSŐ: Színház Könyvek — Szerkesztői üzenetek Zord idők: Az Egyház nem tesz különbséget — Egyetemi hallgatók a magyarságról — A szellemi szükség­munkásokért — „őrségváltás“? — Nemzetgazdász „próféták“ — A magyar hiúság — Cselédek a melléklépcsőn... (*' WlEtti . J ‘ '‘t/vy/tP^II. évi'. 1. szám A MAGYAR SIÓN Irta: KATONA JENŐ A magyar Sión városa fölé emelkedik vihar­verte őrtornyával a várhegyen a Lipótbástya. Mohos váromladék volt sokáig, amelynek tövében az érseki város kis diákjai tanultak, játszottak, néztek alá a gyer­meki szem számára hatalmasnak látszó házcsoportokra. A múlt század folyamán Simor János hercegérsek kegyelete megújíttatta itt a beomlott romok egy részét és a Szent István-kápolna ezután megnyilt évente egy­szer sötét, boltozatos folyosójával, márvány- és freskó­díszítette falaival az áh­ítatos látogatók számára. Évszázadok lelke járt vissza ilyenkor az öreg kövek közé és feledhetetlen gyermekélmény marad a bástyáról az ünnepi éjbe síró tárogatószó, mely panaszos, epedő, bús hangján a magyar századok mély­ségeiből az országépítő Szent Királyt invokálta. „Hol vagy, István király, Téged magyar kíván, Gyászos öltö­zetben, Te előtted sírván.“ És másnap a székesegyház ünnepi nagy miséje alatt mohó, kitágult gyermekszemmel, valami furcsa, érthetetlen, reménykedő fájdalommal szinte vártam, hogy az oratórium ablakában egyszerre csak megjelenik István király Gizella királynővel és szent fiukkal, Imre herceggel... * 1940. január 1 A gyermeki fantázia látomása elszállt, de az ódon érseki városban ma is él a múlt és a századok vissza­járnak. Csöndes, álmos és mégis feledhetetlen hangu­latú kisvárosi délután sétálunk újra a vár körül, ahol szinte megállt az idő és a múlandóság ál­landóságra cserélődött. Körülfog, elborít, elringat a múlt jelenvalósága... Alattunk a prímási palota régi tere az át meg át­­sebzett testű, nyílszaggatta barokk Szent Sebestyén­­szoborral. Ádventi köd, félhomály, dermedt várakozás tölti meg az estébe hajló délután csöndjét. Csak itt-ott csapódik ki a kis házakból békés, jóakaratú emberek családi intimitásának fénye. Aki itt nevelkedett, akinek ez a város fiatalsága végzetéhez tartozott, az nem lesz, nem lehet soha forradalmár. Hiszen itt történelem minden kő, itt elevenen él rég porladék lelke és az egész várost beta­karja jótékony szigorával a tekintély, az école du respect, a kegyelet iskolája, az Egyház. Idejövet mintha legalábbis a X­VIII. századba találnál egyszerre vissza ... Milyen elhízott, vagy naiv bizakodás is az, amelyik a múlt nélkül, a múlt ismerete és szeretete nélkül véli a jövőt építketni. A csak a mában, ambíciójuk gerjed el-

Next