Jelenkor, 1941 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1941-02-15 / 4. szám
4 JELENKOR szaknak kellett eljönni hogy sokan — akik kényelmesebb időben nem is kívánták — megkívánják éppen most, a zavarban a rendet, a lélek egészséges arányérzékét, az örök művészet jelképrendszerében kifejezett örök embert. ( g r.) CZABÓ ZOLTÁNT , aki eddig kis magyar falvak fölé hajolt féltő, aggódó szeretettel, apró beteg matyó községek lázgörbéjét rajzolta tárgyilagossággal és művészi meleg együttérzéssel — most jó, avagy balsorsa egy hatalmas nyugati nép összeomlásának szemtanújává avatta. Az örök magyar nyugat-szomjúság, az Értől az Óceánig feszülő kielégítetlen és soha ki nem elégíthető nosztalgia Párisba hajszolta, az ámulások szent városába, az embersfirfis gigászi vadonba. Betlehem diák, Anonymus, Justh Zsigmond, Ady Endre, Márai külön magyar Párizsába, a nyugatabbra vágyó kozmikusan kitágult magyarság mesebeli napnyugati tündérvárosába. És a végzet Szabó Zoltán számára tartogatta a késveérkezés szomorú szenzációit. Közvetlenül záróra előtt érkezett, amikor már oltogatták a lámpákat a fény hajdani városában s nemsokára rászakadt a teljes vigasztalan sötétség. Szabó Zoltán könyvének legfőbb érdeme, hogy a francia összeomlás általános emberi tragédiáján túl diszkréten érzékeltetni tudja azt a másik tragikumot, amelyet ez a világtörténelmi élmény egy magyar író — s rajta keresztül a magyar lélek — számára jelentett. Meglátásban, átélésben, következtetésben és magatartásban egyaránt vállalja és teljesíti az európaian magyar szellem emberének egyedül lehetséges feladatát, s ezt az írói becsületességet különösképpen hangsúlyozni szeretnék, mert Szabó könyvével egyidőben jelent meg a nyugati összeomlás egy korábbi fázisából szóló másik magyar nyelvű könyv is, amely a kompromittáló kompromisszumok, a gyáva alibikeresések visszatetsző dokumentuma. Hűtlenségre, árulásra csábító s éppen ezért fürkésző őrködésre kényszerítő rideg, kegyetlen, szigorú korunk következménye, hogy ma egykönyvben elsősorban az erkölcsiséget — az európai és magyar becsületességet — kutatjuk, e mellett azonban megtaláljuk Szabó Zoltán könyvében a művészi követelmények teljességét is. A szaggatott naplóforma kitűnően érzékelteti a váratlan események lázas lüktetését, a stílus hol együtt zakatol a történések drámai mozgalmasságával, hol pedig a természet örök nyugalmának és önmagáért való ragyogásának ecsetelésével művészi kontrasztot alkot. A lázálom vízióihoz hasonlóan suhannak el előttünk az apokaliptikus események, de Szabó Zoltán még a döbbenet és riadtság perceiben sem veszti el éleslátását, s a gomolygó történések homályos hátterében észre veszi, meglátja a nagy századok mindent felforgató érckezét, azaz nemcsak az elrettentő eredményt vázolja fel, hanem az azt létrehozó titokban működő történelmi erőket is érezteti. — A francia történelem egy tragikus szakaszának magyar irodalmi vetülete ez a könyv, sajátos, izgalmas ötvözete franciaságnak, magyarságnak, históriának és írásművészetnek. KUNSZERY GYULA: A REGÁTIÓ-Románia előkelő háztartásaiba mindeddig nélkülözhetetlennek ismerték a székelyföldi magyar lányok rend-, tisztaság- és szépségérzékét, okos, becsületes, gazdaságos munkaerejét. Egyegy moldvai vagy havasalföldi bojár háztartás előkelő rendjének titka igazában, egy-egy önálló székelyföldi magyar házvezetőnő, szobalány, szakácsnő, vagy egyéb magyar nemzetiségű háztartási alkalmazottak tudományában rejlett. A bécsi döntés óta azonban a regáti Románia területéről egyre nagyobb rajokban küldözgetik haza a házias ízlésük és házimunkásságuk magas népi kultúrszínvonaláról messze földön híres és becsült székelyföldi magyar leányokat. Az igényesebb román családok ugyan bizonyára nagyon sokáig fogják nélkülözni érzékeny háztartásuk magyar mesterművésznőit. Helyettük egyelőre aligha kapnak ugyanolyan kezességű és képességű leányokat a saját nemzetiségükből. Akiket azonban az alacsonyrendű „nemzeti“ elvakultság elkergetett régi, sok-sok évtizedes, sőt évszázados hagyományú kipróbált munkahelyeikről, nos azok a székely leányok mégsem érkeztek haza falvaikba lehorgasztott fővel. Nem búsultak háromszéki, udvarhelyi, csíki és kalotaszegi szülőföldjükre érve, mert a felszabadult magyar földre érkeztek, örülni jöttek haza — immáron Magyarországba — az örülőkhöz. Pátriájuk városai: Udvarhely, Csíkszereda, avagy éppen Kolozsvár, ugyan az ő dolgos és ügyes kezük szelíd és alázatos „imperializmus“-a számára nem elég nagy városok. Bíznak azonban, hogy a Budapest székesfőváros mégis elég nagy város Péccsel, Győrrel, Miskolccal, Szegeddel és a többi magyar városokkal együtt. Bíznak abban, hogy be tudjuk fogadni őket, hogy mindenképpen elférnek nálunk. Nem kell visszasírniuk közöttünk az elhagyott óromániai munkahelyeket, ahol volt munkaadó gazdáik azóta nagyon is visszasírják és visszakívánják őket. Bizony elférnek közöttünk szeretettel és gazdaságosan. Az eddig Pestre érkezettek gyors elhelyezkedése is azt bizonyítja, hogy nem ,munkaerőfeleslegnek, nem munkás-„túlkínálat“-nak jöttek közénk. Nagy szükség volt éppen reájuk tisztviselőrétegeink és a szabad magyar társadalom magánháztartásaiban, városi polgárságunk lakásaiban és a vidéki úriházak tűzhelyeinél. Nem okoztak munkaerő és munkabérkonkurrenciát. Nem vették el senki bérét és nem szorítottak ki itthon senkit a munkahelyéből — miattuk. Mégis elhelyezkedtek. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy hiányzó munkaerők és munkásértékek voltak ők eddig számunkra. Ezután nem fogjuk őket hiányolni. Nem szabad, hogy egy is elkallódjék közülök: az értékes sokból. Nem minden székely leány tud, persze, Pesten mindjárt az első napon eligazodni. Jó lenne tehát, ha lelkes és okos magyar háziasszonyok törődnének velük. Gondoskodhatnának, hogy sem erkölcsileg, sem gazdaságilag ne kallódjanak el, ne szóródjanak szét a frissen, tisztán, kedvesen és ártatlanul, okosan, de tapasztalatlanul Pestre érkezett székelyföldi magyar lányok. Jó lenne bizony néhány átmeneti helyszerző és elhelyező otthont állítani fel számukra, amelyekben emberséges, evangéliumi szellemű s művelt látókörű nők felügyelete alatt — kellő erkölcsi feltételek mellett — lakást s ingyen, vagy nagyon olcsón étkezést kaphatnának a biztos elhelyezésig. Jó el nem késni ez ajánlatos társadalmi szervek felállításával. Mert, ha háziasszonyaink késlekednek, a kisértő semmiképpen sem késlekedik törődni velük. Magyar háziasszonyaink különböző felekezeti s egyéb szabad társadalmi egyesületeinek szervező munkában nemcsak, a kisértőt kell megelőzniök, hanem még az államot is. Hiszen az utóbbi ilyetén „szociális“ munkája minden jóakarat mellett is mindig könnyebben lehet hivatalos, mint a szociális. (y. r.) HEGEDÜS LÓRÁNT Ady és Tisza című könyve méltán volt eseménye a magyar irodalmi életnek. A szerző egyénisége mellett azzá tették a könyv szempontjai, Ady iránti szereteti. Szívesen is fogadta mindenki a könyvet, bár nem mindenki érthet egyet a szerző szempontjaival. Hegedűs Lóránt mélységes hódolattal és megértéssel van Ady géniusza iránt s ez a hódolat nem mai keletű. Ugyanekkor még ma is élete legnagyobb élménye Tisza Istvánnal való barátsága s úgy tetszik, Tisza Istvánt tartja az új magyar történet legnagyobb jelenségének. Hegedűs Ady-könyvében is eluralkodik Tisza politikai géniusza s ennek fényében látja a Tiszával olyan ellentétes Adyt, ehhez akarja Adyt viszonyítani. A fiatal magyarság természetesen egészen másként gondolkozik, mint Hegedűs és könyve ezért nem találhat a maga egészében olyan megértésre, mint ahogy ezt szeretnék a könyv Adyt méltányló részletei után. Hegedűs ugyanis Adyról felosztja összes politikai és társadalmi kellékeit. A fiatal magyarság pedig Adyban, az igazi, a teljes Adyban a magyar társadalmi változás szükségszerűségének váteszét, a magyar haladás legnagyobb vezérét látja. Hegedűs viszont Adyban csak a nagy lírikust és emberi géniuszt értékeli, de Ady politikai szemléletétől megtagad minden egyéniséget, hatóerőt. Azt tartja, hogy a politikus Ady csupán Tisza István géniuszának ellenkező előjelű médiuma, aki nem tud egész életén át szabadulni Tisza szuggesztójától. Adyt ma sokan megpróbálják félremagyarázni, elködösíteni, saját „világnézetük“ kétes szolgálatába állítani. Mi ezekkel a törekvésekkel szemben a tiszta, a teljes Adyra hivatkozunk, arra az Adyra, akinek társadalomszemlélete világosan felismerte a magyarországi ,társadalom bajainak okait és azoknak viharmadár-ösztönével megdöbbentő, mélységes kifejezést adott. Ady társadalomszemlélete, politikai szemlélete lehet vita tárgya talán, de nem lehet vita tárgya Ady teljesértékű egyénisége. Ady könyvében Hegedűs ezt az egyéniséget igyekezett legnagyobb varázsától megfosztani. Mert Ady politikai költő, nemzeti költő a legnagyobbak közül. Nemcsak nagy lírikus, de végzetes látnok is. Ady csodálatos művészetének értékei, ezeknek az értékeknek felismerése nem lehetnek számunkra olyan varázs, mely elfordíthatja tekintetünket a politikus, a látnok Ady igazságaitól, — ez a tanulságunk Hegedűs Lóránt könyvével szemben. A magyar fiatalságot a teljes Ady teljes ismerete világos útmutatással vezetheti a jövő felé, s e tekintetben Ady politikai funkcióját senki sem csökkentheti s nem hisszük, hogy Hegedűs Lórántot azok közé kelljen sorolnunk, akik ezt a teljes Adyt devalválni akarják kicsinyes szándékok, érdekek nyomán. Hegedűs Adykönyvének szándékait tiszteljük, de vele egyet nem érthetünk.