Jelenkor, 1941 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1941-02-15 / 4. szám

4 JELENKOR­ szaknak kellett eljönni hogy sokan — akik kényelmesebb időben nem is kí­vánták — megkívánják éppen most, a zavarban a rendet, a lélek egészséges arányérzékét, az örök művészet jelképrendszerében kifeje­zett örök embert. ( g r.) CZABÓ ZOLTÁNT , aki eddig kis­­ magyar falvak fölé hajolt féltő, ag­gódó szeretettel, apró beteg matyó köz­ségek lázgörbéjét rajzolta tárgyilagos­sággal és művészi meleg együttérzés­sel — most jó, avagy balsorsa egy ha­talmas nyugati nép összeomlásának szemtanújává avatta. Az örök magyar nyugat-szomjúság, az Értől az Óceánig feszülő kielégítetlen és soha ki nem elégíthető nosztalgia Párisba hajszolta, az ámulások szent városába, az ember­­sfirfis gigászi vadonba. Betlehem diák, Anonymus, Justh Zsig­­m­o­n­d­, Ady Endre, Márai külön magyar Párizsába, a nyugatabbra vágyó kozmikusan kitágult magyarság mesebeli napnyugati tündérvárosába. És a végzet Szabó Zoltán számára tarto­gatta a késveérkezés szomorú szenzá­cióit. Közvetlenül záróra előtt érkezett, ami­kor már oltogatták a lámpákat a fény hajdani városában s nemsokára rásza­kadt a teljes vigasztalan sötétség. Szabó Zoltán könyvének legfőbb érdeme, hogy a francia összeomlás általános emberi tragédiáján túl diszkréten érzékeltetni tudja azt a másik tragikumot, amelyet ez a világtörténelmi élmény egy ma­gyar író — s rajta keresztül a magyar lélek — számára jelentett. Meglátásban, átélésben, következtetés­ben és magatartásban egyaránt vállalja és teljesíti az európaian magyar szellem emberének egyedül lehetséges feladatát, s ezt az írói becsületességet különöskép­pen hangsúlyozni szeretnék, mert Sza­bó könyvével egyidőben jelent meg a nyugati összeomlás egy korábbi fázisá­ból szóló másik magyar nyelvű könyv is, amely a kompromittáló kom­promisszumok, a gyáva alibi­keresések visszatetsző do­kumentuma. Hűtlenségre, árulásra csábító s éppen ezért fürkésző őrködésre kényszerítő rideg, kegyetlen, szigorú korunk következménye, hogy ma egy­­könyvben első­sorban az erkölcsi­sé­get — az európai és magyar becsü­letességet — kutatjuk, e mellett azonban megtaláljuk Szabó Zoltán könyvében a művészi követelmények teljességét is. A szaggatott napló­forma kitűnően érzékelteti a váratlan események lázas lüktetését, a stílus hol együtt zakatol a történések drámai mozgalmasságával, hol pedig a természet örök nyugalmá­nak és önmagáért való ragyogásának ecsetelésével művészi kontrasztot alkot. A lázálom vízióihoz hasonlóan suhannak el előttünk az apokaliptikus események, de Szabó Zoltán még a döbbenet és r­i­­a­d­t­s­á­g perceiben sem veszti el éleslá­tását, s a gomolygó történések homályos hátterében észre veszi, meglátja a nagy századok mindent felforgató érckezét, azaz nemcsak az elrettentő eredményt vázolja fel, hanem az azt létrehozó ti­tokban működő történelmi erőket is érezteti. — A francia történelem egy tragikus szakaszának magyar irodalmi vetülete ez a könyv, sajátos, izgalmas ötvözete franciaságnak, magyarságnak, históriának és írásművészetnek. KUNSZERY GYULA: A REGÁTI­Ó-Románia előkelő háztartá­­­­saiba mindeddig nélkülözhetetlennek ismerték a székelyföldi magyar lányok rend-, tisztaság- és szépségérzékét, okos, becsületes, gazdaságos munkaerejét. Egy­­egy moldvai vagy havasalföldi bojár ház­tartás előkelő rendjének titka igazában, egy-egy önálló székelyföldi magyar házve­zetőnő, szobalány, szakácsnő, vagy egyéb magyar nemzetiségű háztartási alkalmazot­tak tudományában rejlett. A bécsi döntés óta azonban a regáti Románia területéről egyre nagyobb rajokban küldözgetik haza a házias ízlésük és házimunkásságuk ma­gas népi kultúrszín­vonaláról messze földön híres és becsült székelyföldi magyar leá­nyokat. Az igényesebb román csalá­dok ugyan bizonyára nagyon sokáig fogják nélkülözni érzékeny háztartá­suk magyar mesterművésznőit. Helyettük egyelőre aligha kapnak ugyanolyan kezes­­ségű és képességű leányokat a saját nem­zetiségükből. Akiket azonban az alacsony­­rendű „nemzeti“ elvakultság elkergetett régi, sok-sok évtizedes, sőt évszázados ha­gyományú kipróbált munkahelyeikről, nos azok a székely leányok mégsem érkeztek haza falvaikba lehorgasztott fővel. Nem búsultak háromszéki, udvarhelyi, csíki és kalotaszegi szülőföldjükre érve, mert a felszabadult magyar földre érkeztek, örül­ni jöttek haza — immáron Magyarország­ba — az örülőkhöz. Pátriájuk városai: Udvarhely, Csíkszereda, avagy éppen Ko­lozsvár, ugyan az ő dolgos és ügyes ke­zük szelíd és alázatos „imperializmus“-a számára nem elég nagy városok. Bíznak azonban, hogy a Budapest székesfőváros mégis elég nagy város Péccsel, Győrrel, Mis­kolccal, Szegeddel és a többi magyar városokkal együtt. Bíznak abban, hogy be tudjuk fogadni őket, hogy mindenképpen elférnek nálunk. Nem kell visszasírniuk közöttünk az elhagyott óromániai munka­helyeket, ahol volt munkaadó gazdáik azóta nagyon is visszasírják és visszakí­­vánják őket. Bizony elférnek közöttünk szeretettel és gazdaságosan. Az eddig Pest­­re­ érkezettek gyors elhelyezkedése is azt bizonyítja, hogy nem ,­mun­kaerőfelesleg­­­nek, nem munkás-„túlkínálat“-nak jöttek közénk. Nagy szükség volt éppen reájuk tisztviselőrétegeink és a szabad magyar társadalom magánháztartásaiban, városi polgárságunk lakásaiban és a vidéki úri­házak tűzhelyeinél. Nem okoztak munka­erő és munkabérkonkurrenciát. Nem vet­ték el senki bérét és nem­ szorítottak ki itthon senkit a munkahelyéből — miattuk. Mégis elhelyezkedtek. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy hiányzó munkaerők és mun­­kásértékek voltak ők eddig számunkra. Ezután nem fogjuk őket hiányolni. Nem szabad, hogy egy is elkallódjék közülök: az értékes sok­ból. Nem minden székely leány tud, persze, Pesten mindjárt az első napon eligazodni. Jó lenne tehát, ha lelkes és okos magyar háziasszonyok törődnének velük. Gondoskodhatnának, hogy sem er­kölcsileg, sem gazdaságilag ne kallódjanak el, ne szóródjanak szét a frissen, tisztán, kedvesen és ártatlanul, okosan, de tapasz­talatlanul Pestre érkezett székelyföldi ma­gyar lányok. Jó lenne bizony néhány át­meneti helyszerző és elhelyező otthont ál­lítani fel számukra, amelyekben embersé­ges, evangéliumi szellemű s művelt látókö­rű nők felügyelete alatt — kellő erkölcsi feltételek mellett — lakást s ingyen, vagy nagyon olcsón étkezést kaphatnának a biz­tos elhelyezésig. Jó el nem késni ez aján­latos társadalmi szervek felállításával. Mert, ha háziasszonyaink késlekednek, a kisértő semmiképpen sem késlekedik törőd­ni velük. Magyar háziasszonyaink külön­böző felekezeti s egyéb szabad társadalmi egyesületeinek szervező munkában nemcsak, a kisértőt kell megelőzniök, hanem még­­ az államot is. Hiszen az utóbbi ilyetén „szociális“ munkája minden jóakarat mel­lett is mindig könnyebben lehet hivatalos, mint a szociális. (y. r.) HEGEDÜS LÓRÁNT Ady és Tisza cí­­­­­­mű könyve méltán volt eseménye a magyar irodalmi életnek. A szerző egyéni­sége mellett azzá tették a könyv szempont­jai, Ady iránti szereteti. Szívesen is fogad­ta mindenki a könyvet, bár nem mindenki érthet egyet a szerző szempontjaival. He­gedűs Lóránt mélységes hódolattal és meg­értéssel van Ady géniusza iránt s ez a hó­dolat nem mai keletű. Ugyanekkor még ma is élete legnagyobb élménye Tisza Ist­vánnal való barátsága s úgy tetszik, Tisza Istvánt tartja az új magyar történet legna­gyobb jelenségének. Hegedűs Ady-könyvé­­ben is eluralkodik Tisza politikai géniusza s ennek fényében látja a Tiszával olyan ellentétes Adyt, ehhez akarja Adyt viszo­nyítani. A fiatal magyarság természetesen egészen másként gondolkozik, mint Hege­dűs és könyve ezért nem találhat a maga egészében olyan megértésre, mint ahogy ezt szeretnék a könyv Adyt méltányló rész­letei után. Hegedűs ugyanis Adyról feloszt­ja összes politikai és társadalmi kellékeit. A fiatal magyarság pedig Adyban, az iga­zi, a teljes Adyban a magyar társadalmi változás szükségszerűségének váteszét, a magyar haladás legnagyobb vezérét látja. Hegedűs viszont Adyban csak a nagy líri­kust és emberi géniuszt értékeli, de Ady politikai szemléletétől megtagad minden egyéniséget, hatóerőt. Azt tartja, hogy a politikus Ady csupán Tisza István géniu­szának ellenkező előjelű médiuma, aki nem tud egész életén át szabadulni Tisza szug­­gesz­tójától. Adyt ma sokan megpróbálják félrema­gyarázni, elködösíteni, saját „világnézetük“ kétes szolgálatába állítani. Mi ezekkel a törekvésekkel szemben a tiszta, a teljes Adyra hivatkozunk, arra az Adyra, akinek társadalomszemlélete világosan felismerte a magyarországi ,társadalom bajainak okait és azoknak viharmadár-ösztönével meg­döbbentő, mélységes kifejezést adott. Ady társadalomszemlélete, politikai szemlélete lehet vita tárgya talán, de nem lehet vita tárgya Ady teljesértékű egyénisége. Ady könyvében Hegedűs ezt az egyéniséget igye­kezett legnagyobb varázsától megfosztani. Mert Ady politikai költő, nemzeti költő a legnagyobbak közül. Nemcsak nagy lírikus, de végzetes látnok is. Ady csodálatos mű­vészetének értékei, ezeknek az értékeknek felismerése nem lehetnek számunkra olyan varázs, mely elfordíthatja tekintetünket a politikus, a látnok Ady igazságaitól, — ez a tanulságunk Hegedűs Lóránt könyvével szemben. A magyar fiatalságot a teljes Ady teljes ismerete világos útmutatással vezetheti a jövő felé, s e tekintetben Ady politikai funkcióját senki sem csökkentheti s nem hisszük, hogy Hegedűs Lórántot azok közé kelljen sorolnunk, akik ezt a teljes Adyt devalválni akarják kicsinyes szándékok, érdekek nyomán. Hegedűs Ady­­könyvének szándékait tiszteljük, de vele egyet nem érthetünk.

Next