Jelenkor, 1959 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1959-08-01 / 4. szám - Tarbay Ede: Hirtelen ősz (vers)
TARBAY EDE: VERS Már reggel hangosak a bronzszín testekkel megtömött uszodák, gyorsvonatok öntik a népet, feldúlják a nappalt, éjszakát. íme: antennák ujjongnak az össze-vissza háztetők felett, villamosok állnak, robognak s örökké nyugtatók a terek. Tarbay Ede Hirtelen ősz Érett az ősz, a szöllő, serény és hosszú volt a nyár, az asztalon vakító tiszta kendő, kenyérdarabkák, félig telt pohár, vacsoramorzsák, a nyarat még reggel visszahozták. Szusszantok, ezzel vége, indulhatok az úton elfogódva a szöllők törpe erdejébe, előttem piroslik a galagonya bokra, törrenti ágát, pergamen-levelei fakó aranyak, sárgák. A szerb Krisztusnál jobbra térek, hervadnak testén zöld-kék dér-virágok, a csöppek, mint az Öt Sebének megeredt kínja hull az árok fagyott földjére kiterített nagy, fűből szőtt köténybe. Vacog a völgy, a dombhát, a hirtelen jött őszben fagyra ébredt, ezüst-felhők — kibontott vitorlák húznak, cigányok zenélnek s a kőkunyhókban nyarat sirató ének lobban. 27