Jelenkor, 1966. július-december (9. évfolyam, 7-12. szám)
1966-12-01 / 12. szám - ÉLET ÉS KULTÚRA - Irodalom - Kolozsvári Garndpierre Emil: Panoráma a "Panorámáról"
d'ancestraux chants magyars. - M' est-il permis de faire irruption á Dévény - Avec les chants neufs de temps nouveaux?" Sokat ez az idézet akkor sem mondana a francia olvasónak, ha utánanézhetne egy lexikonban, hogy a vereckei szoros milyen szerepet játszott a magyar történelemben. Sajnos, nem egykönnyen nézhet utána, a nagy Larousse-ben Verespatakot megtalálni, de Vereckéről egyetlen szó sincs, akárcsak Dévényről, ott van viszont Dévaványa és Devecser. Ezek után aligha lepődhetünk meg, ha a francia diák valami ilyesmit mond egy „dlala" kíséretében: „Mais enfin qu'est qu’il veut ce poéte d'un arts sans pared avec son fameux chemin de Verecke, que persone ne connait?". A megújult magyar irodalom Ady Endrével kezdődik. Az Ady utáni magyar irodalom, csak a közvetlen előzmény hátterében rajzolódik ki plasztikusan s ha az olvasónak nincsen módjában a századvég és a századelő irodalmát néhány vonásában öszszehasonlítani, irodalmunk megújulásának épp a lényegét nem ragadhatja meg. A Panoráma a legfontosabb mozzanatnak, a korszakváltozásnak az érzékeltetésével marad adós, alig-alig céloz rá, hogy a századvég petyhüdt rutinná hígult irodalmát mint szorította háttérbe — noha le máig nem győzte — egy új, színes, bátor, életerős irodalom. Erről a Panorama úgyszólván hallgat s noha más helyeken gyakran folyamodik idézetekhez, itt a legfontosabb ponton rejtélyes okokból tartózkodik ettől. „Ady sodrában" a címe Vargha Kálmán kitűnő tanulmányának, a következő, a századvég irodalmát jellemző Móricz idézetet onnan veszem: „ ... az a kor (a századvég), mikor megbukott már Tisza Kálmán s ezzel megbukott az, aki megbuktatta Deák Ferenc korát. Megbukott a régi rendiségben való bizalom. Megbukott a vármegye. Megbukott a nemzeti költészet minden epigonja. Mikor már az Arany- Petőfi-Tompa irodalmi iskolából több költői generáción keresztül mindent kiszívtak s minden költői klasszis megbukott. Elmúltak a Petőfi epigonok, még a csontjuk is elporladt már; elmúltak az Arany-tanítványok, a Gyulai-Szász Károly-Lévai kategóriák. Ellenben felborultak az új kísérletek, nem hatott Vajda, nem hatott Reviczky, nem hatottak az új franciás fiatalok, mert hallatlan, csontvázszerű erővel feküdt rajta a magyar közszellemen egy nem teremtő generáció: egy tanítványi tábor, amely semmit sem tudott produkálni, csak parancsszóval akarta megállítani az idők folyását, s az iskolán, az egyetemen, az akadémián és az államhatalmon keresztül egy uszályszellemet akart fenntartani. Az üstökösök elmúltak, az uszályuk maradt itt. Ezek voltak akkor a vezérek, a splepphordozók." E sivár háttér előtt tűnt föl az új, a nagyszerű üstökös: Ady Endre. Szerb Antal tovább megy egy lépéssel: — „Ady fellépése egy csapásra történelemmé tett mindent, amit előtte írtak, minden elölről kezdődött. A magyarság új szintézisre jutott Európával és az eszmék kitárult Dévényén át új ideológia jött közénk, egy új szélesebb humanitás, az emberméltóság új formája. A háborút közvetlenül megelőző esztendők a magyarság legnagyobb kulturális magaslatát jelentik". „Kelet és Nyugat olyan intenzitással találkozott benne (Adyban) mint talán csak az oroszokban". Később így folytatja: „Ady legmerészebb tematikus újítása a szerelem testi oldalának és általában a modern élet anyagi részének, a pénzgondoknak, a prózának költészetté tétele". „Talán semmiben sem volt Ady Magyarországon annyira újító, mint ahogy a szerelmet felfogta. Jöttéig a szerelem magyar költő számára még mindig a biedermeier hagyományok Petőfi által szentesített idillikus érzése volt: a szőke, kékszemű „kislány" meg nem kísértett tisztaságának a kultusza, a reménytelen és az enyelgő szerelem rekvizitumaival felszerelve." Ady szakított a magyar költészet hagyományos szemérmességével". Álljunk meg egy pillanatra a szemérmességnél, hogy mértéket adjunk - amenynyire ilyesmi lehetséges erről a nemzeti erénnyé kikiáltott tulajdonságról. Gárdonyi a magyar fajta legjellemzőbb tulajdonságát látta a zárkózott szemérmességben. Mikszáth nyálas csámcsogással írja le, miként pirul el a vetkőző kislány, amikor : „De végül is mit akar ez a páratlan művészetű költő azzal a híres vereckei úttal, amit senki sem ismer?"