Jelenkor, 1966. július-december (9. évfolyam, 7-12. szám)
1966-09-01 / 9. szám - IFJÚSÁG ÉS MŰVÉSZET - Bauer Tiborné: Irodalom - a jövő olvasóinak
Ilyen az ifjúsági giccs elvi körülhatárolásának és hatásának a problémája. Ilyen az érthetőség követelményének kérdése a gyermek- és az ifjúsági irodalomban. (L. erről a Jelenkor vitáját !) Általában a gyermek vitatott absztraháló képességének megvizsgálása: valóban olyan alacsonyfokú-e ez, mint általában elfogadják? Ilyen főként: a modernség kérdése az ifjúsági irodalomban. Hogy felnőtteink ízlése annyira elmaradt a művészi élet fejlődési folyamatától, ennek egyik oka kétségtelenül az, hogy ifjúsági műveink konzervatív formákban készülnek. Kísérlet is alig van modernebb kifejezési formák keresésére, pl. újszerűbb kompozíció megvalósítására, elvontabb ábrázolási módokra vagy modernebb verselésre. Ennek a kérdésnek a mélyebb vizsgálata nélkül aligha léphetünk előre az ifjúsági irodalomban, s végképp megrekedünk a hagyományos, sok szempontból elavult ábrázolási módoknál. Itt lenne az ideje, hogy az ifjúsági irodalom modern esztétikájával behatóan foglalkozzunk! Mussatov azt írja egy helyen: „Mi, írók túl keveset búvárkodunk az írói alkotómunka laboratóriumában." Ha ez az igény helyes (márpedig az), fokozottabban érvényes az ifjúsági íróra. Hiszen a felnőttek íróinál is több felkészültségre van szüksége, hogy jó művet alkosson: eleget kell tennie a sajátos életkori igényeknek, jó pedagógusnak és kitűnő, sajátos esztétikai követelményeket megvalósító írónak is kell lennie. BAUER TIBORNÉ Irodalom — a jövő olvasóinak Tallózás az 1965-ben megjelent gyermekirodalmi termésben* Tallózásomat a prózai anyaggal kezdem. Óvodásoknak mindössze öt kötet jelent meg. Ötletesség és újszerűség leginkább Bálint Ágnes és Janikovszky Éva műveiben jelentkezik. A legnagyobb sikert Bálint Ágnes könyve, a Mazsola érte el. Népszerűségét az televíziónak s Bródy Vera bűbájos bábfiguráinak köszönheti. Képeskönyv formájában történt kiadása remek ötlet volt. A kötet a gyermekirodalom történetében nagy szerepet játszó mackós művek méltó társa. A nyolc kis novellisztikus állatmese stílusában, fordulatosságában, szerkezetében a népmesék frisseségét árasztja. A figurák groteszkségéből áradó humor egybefonódik az események sokszor meghökkentően mulatságos bonyolításával és az eleven nyelvvel. Pedig tulajdonképpen nem sok történik a cselekményben. Körülbelül annyi, hogy Manócska szegényes paraszti környezetre emlékeztető tökházikójában szerényen és dolgosan éldegél, miközben több-kevesebb sikerrel nevelgeti a néha nyafogó, máskor akaratos, a lustaságban és jószándékban egyaránt jeleskedő Mazsola malacot. A ma óvodáskorú gyermekének azonban életre szólóan kedves élményt jelentenek ezek a históriák. Először is örülnek annak, hogy minden szereplő olyan „indurpindum". Megkönnyebbülve hallgatják, miként fogadja be Manócska a kismalacot. Remekül mulatnak a víztől vonakodó, majd a fürdésben megmárosodott Mazsolán. Élvezik kudarcba fulladó hősködéseit, meg kedves meséjét a zöld disznóról. Külön érdeme a könyv közvetlen nyelve, amely nemcsak kifejezéseiben, hanem * Részletek a Magyar Írók Szövetsége Gyermek- és Ifjúsági Szakosztályának budapesti ülésén elhangzott előadásból. 882