Jelenkor, 1968. július-december (11. évfolyam, 7-12. szám)

1968-07-01 / 7-8. szám - TV-szemle

valóban milyen rengeteg még a tennivaló az irodalomnak ezen a mostohamód kezelt területén. Kolta Ferenc tanulmánya éppen annak az elméleti feldolgozásnak egyik első izmos példánya, reményteljes kezdete, amit a vitacikkek túlnyomó része - néha még sö­­tétebbnek is festve a képet a valódinál­­­­annyira sürget. A kötet legfontosabb haszna tehát, hogy egyfelől tisztáz néhány kérdést, felvet egy sereg problémát, közöl egynéhány új isme­retet az ifjúsági irodalom témaköréből, más­felől már létével is a feladatok mielőbbi megoldására serkent. Az, hogy a vitát követő évben a Móra Kiadó megjelentette ezt a kis kötetet, mintegy ébrentartja az érdeklő­dést, jelzi a kérdések továbbra is nyitott kapuit, felmutatja a fehér foltokat, amelyek­nek felderítése nemcsak az írók, hanem a kritikusok, könyvkiadók, irodalomtörténészek, esztéták, pedagógusok, pszichológusok, nép­művelők, szerkesztők s a tömegkommuniká­ciós eszközök gazdáinak is feladata. (Móra) HALLAMA ERZSÉBET TV-SZEMLE MESÉK, GYERMEKMŰSOROK Kevés fáradozással pontosan ki is lehetne számítani, hogy a televízió összműsorában hány százalék helyet foglal el - legalábbis mennyiségileg - a gyermekműsor, de precíz számítgatások nélkül is sem nehéz elképzelni. Ha csupán műsor- és sorozatcímeket villantunk fel - az esti mesék hetenként hatszor, a bábfilm összeállítások, a Tüskevár, Copperfild Dávid, Teli Vilmos, Tenkes kapitánya stb. - a kép bőséges, szimpatikus, változatos a műsoridő szempontjából, de nem mi­nőségi szempontból. Márpedig a gyermek- és ifjúsági műsor nem csupán, és nem is elsősorban mennyiségi kérdés, hanem minőségi. A televízió szerepe e kérdésben - szinte mindent megelőzve - monopolisztikus. S tegyük hozzá: problematikus is. Több szempontból szeretnék hivatkozni Harsányi István: Az ifjúsági irodalom sorsa a tömegkommunikációs eszközök korszakában című tanulmányára. Nem csak azért, mert elő­ször épp e folyóirat hasábjain jelent meg (Jelenkor, 1965. május), de a kérdés eléggé szegé­nyes hazai irodalmában egyértelműen igényes és nyílt álláspontot képvisel, a televíziót pedig tudományos tárgyilagossággal és pedagógiai érzékenységgel kezeli, mint tömegkommunikációs eszközt. Azt írja: „Már csak azért is, mert lényegéhez tartozóan mindazt a legegyszerűbb ott­honok falai közé is be tudja vinni, amit az elmenést, odazarándoklást megkívánó színház és mozi nyújthat, s ezeken kívül még sok-sok mindenféle, főleg aktuális anyagot. Ford szerint a motor kivitte az embereket otthonukból, a televízió viszont visszaviszi őket oda. De éppen ezért senki számára sem lehet közömbös az, hogy mit, miből, mennyit és milyen színvonalon sugároz a televízió a tömegek, maholnap már szinte mindenki lakásában a nap jelentős részében. Akik­nek szívügyük az ifjúsági irodalom, a gyermekek és olvasásának, irodalmi kultúrájának ügye, egyelőre csak szorongó aggodalommal nézhetik, hogy az irodalomesztétikai nevelés alapanya­gából, az értékes gyermek- és serdülőirodalomból vajon mit tud majd fokozatosan műsorába bekebelezni a televízió. Nem mondhatjuk, hogy eddig semmiféle kísérlet nem történt ezen a területen. Sokkal inkább azt, hogy a feladat jelentőségéhez mérten eddig még mindig nagyon kevés történt. S valljuk meg, ami történt, az csak ritkán mondható eléggé szerencsésnek." Kemény szavak. De nem indokolatlanul kemények. A televízió gyermekműsoraiban - véleményem szerint - a legsúlyosabb problémát az avult szemléletmód okozza, egy sajátosan passzív konzervativizmus, amely legplasztikusabban az esti meseműsorokban jut kifejezésre. Mit konzerválnak ezek a műsorok, köztük is legjobban talán a Cicavízió és a Mazsola-jelenetek? Mitől konzervatívak? A válasz bonyolult, összetett. A felnőttek világát egész szövetrendszerében átitatja a gondolat és a technikai eszközök gyors modernizálódása — maga a televízió is, mint készülék s mint információs rendszer tech­nikai bizonyítéka ennek - ugyanakkor a tv-mesék, a gyerekműsorok - kevés kivétellel - talán valami rosszul értelmezett szellemi dajkálgatás miatt csökönyösen áporodottak, kuglófos zsúrhangulatot bocsájtanak ki magukból, hiányzik belőlük az élet természetes lüktetése. Tanul­ságaik legtöbbször elvont, általános moralizálások, megoldásaik pedig gyakran gyermetegek - ez mindenekelőtt a „saját" esti mesékre vonatkozik - mintha az a körülmény, hogy gyermek­­műsorról van szó, egyben színvonalbeli fölmentést is biztosítana. 765

Next