Jelenkor, 1969. július-december (12. évfolyam, 7-12. szám)
1969-12-01 / 12. szám - Arató Károly: Keresztes Ágnes: Halálod ellen
excentricitás s a belőlük kiváló diszharmónia emberileg hiteles, de állandó jelenléte alapjában a költészet lényege ellen hat, lévén a költészet nemcsak vallomás általi megkönnyebbülés, hanem tett, mely a maga módján másokat is élni segít. Reméljük, valami készülődőben van nála, s a „középkor" után, melyet megverselt, talán egy „újkor" is eljön költészetében. Mert az kell, hogy a csapongás és vergődés után felszárnyaljon a dal, hogy korunk egyik lírai dokumentuma helyett valóban maradandó és jelentős teljesítménnyé váljék ez a költészet. Szólni kell még a kötet verseinek ritmusvilágáról. Szólni kell, mert ezekben a gondolatok, ötletek logikáját követő, szeszélyesen kacskaringózó vagy frappánsan „elvágott" költeményekben nagyon tisztán szólal meg a szabadvers egy sajátos válfaja. Szép és modern dalok ezek a csatangolásokról és szerelemről szóló versek. Nem véletlenül már a korábbi kötetekben találhatók blues-ok, ugyanis a néger népzene nagyvárosiasodott formája, a dzsessz, s ennek költészetbe átültetett műfajai a maguk gazdag improvizációs lehetőségeikkel kiválóan alkalmasak a költő „nonkonformista" érzelemvilágának, a mintegy „fehérek közt néger" élménynek a kiéneklésére. A kötet leghomogénebb ciklusának, a Parlandónak a vizsgálata azt mutatja, hogy az élőbeszéd természetes ritmikai törvényeire épülnek a Ladányi-versek. A versritmus egységévé itt általában egy tagmondat válik, hasonlóan ahhoz az egységhez, amelyet a Brechtversek elemzésekor ún. „gesztikus egység"nek neveztek. A rövidebb után következő hosszabb tagmondatok tempója felgyorsul, azaz kiejtési idejük megrövidül, a nagyobb szótagszámú tagmondatok egy átlagos, rövidebb tagmondat kimondási idejében egyenlítődnek ki. Külön variációs gazdagságot biztosít az is, hogy a sorhatárok és tagmondathatárok nem minden esetben esnek egybe, valamint az, hogy a hosszabb tagmondatok bizonyos periodikus ismétlődésben következnek a rövidebbek után. Ebben a szabadvers-típusban fontos ritmusképző erő a gondolatritmus, az ismétlődő és párhuzamos nyelvtani szerkezetek, valamint a mondathangsúly és intonáció. Egy-egy vers egy, esetleg több, hosszú, többszörösen összetett mondat logikai, nyelvtani és ezzel összefüggő ritmikai traverzén nyugszik. MARAFKÓ LÁSZLÓ Keresztes Ágnes: HALÁLOD ELLEN Van Keresztes Ágnesnek egy verse, amelyben a Halász . . Sorsával meg nem békélt, mégsem vitatkozott, mert megalázó. Dermedt és mélyülő vízben húzta a hálót, — és húzta őt a háló." Hál'istennek - önkényesen folytatva a gondolatsort -, éppen azért talán, mert egyik, sem engedte el a másikat: a Hálót a Halász és viszont, lett - gyanítom -, lehetett Keresztes Ágnes az, ami: költő. De a fogalmat meg kell toldanom rögtön egy főnévvel, mert szóösszetételről van szó, pontosabban: arról, hogy Keresztes Ágnes költőnő, így, egybeírva. És ő ezt vállalja is, okosan, sőt, szemérmes büszkeséggel, mert tudja, hogy csak az tud saját költői világot teremteni, aki következetes és hűséges magához. Hogy önálló lehessen, tudomásul veszi köreit, bejárja azokat és vastagon, tussal rajzolja körül azt, ami az övé. Éles és pontos szeme van, nem akar építkezni, égig törő verskatedrálisokat emelni, mert jól tudja: ez nem az ő „műfaja". Inkább a tünetekre, vagy a végeredményre koncentrál („Egy kisméretű vásznon történelemkeretben - felrajzoljuk magunkat - saját jelrendszerünkben, ahol a kuszaság is pontos kifejezése a mondanivalónak." Vagy máshol: „Zöld a remény, recece. Ha megérik, fekete.") De aki ilyen szűkszavú és pontos tud lenni, az tisztában van a szikár megfogalmazás törvényeivel, nem dolgozik lágy, „nőies" tónusokkal. És ebben a tekintetben igazán szigorúak, „férfiasak" a kötet versei. Nincs meghatódottság, önsajánlat, elengedettség: kívül marad a témán, elhátrál tőle, hogy felmérhesse és megítélje azt. Jobban mondva, hogy tárgyilagos lehessen a megállapítást illetően. Orvosi szaknyelvből kölcsönzött szóval: „anamnézisek" ezek a versek, „zárójelentések" egy felszín alatt élt, de a disszonanciákra annál érzékenyebb nő, feleség, anya három évtizedéről. Azt is mondhatnánk, hogy napló ez a könyv, lírai tudósítás egy életformáról, amely a költőnek osztályrészül jutott. Vergődéseiről nem beszél, ehelyett többnyire summájukat fogalmazza meg. Görögtűzzel, meghökkentésekkel nem kápráztat el — nem is akar! -, róluk lemond. Intellektuális alkat: a rádöbbentés, ráébresztés érdekli jobban, előnyben részesíti ezt a káprázatokkal szemben. Szimptómákról, hétköznapok rákfoltjairól ír néhány sorban, széljegyzetszerűen szinte, de