Jelenkor, 1981. július-december (24. évfolyam, 7-12. szám)

1981-10-01 / 10. szám - Bori Imre: Jugoszláviai szemle

léte is, s ahogy nem voltak kizárólagosak az írók, nem lehet kizárólagos az irodalom­­történet-írás sem hovatartozásuk megítélésében. Ugyanerre a következtetésre kellett jutniok azoknak is, akik az ötven szerb regény sorozatának egyes címszavai felett töprengtek. Az elfogult „nemzeti" szemlélet sajátos „határpereket" provokál a „kettős honosság" kérdéséből, a józan ítélet, amely az objektív valósággal számol, a kap­csolatteremtés tényét üdvözli. A BOSZNIA ÉS HERCEGOVINA IRODALMÁRÓL A zágrábi Oko (Szem) című lap egyik utolsó számában közölte Slobodan Bla­­gojevic tanulmányát Bosznia és Hercegovina irodalmának kérdéséről. A szerző a XX. századi boszniai-hercegovinai líra antológiáját készítette el, s ennek a könyvnek az előszavából vett részlet a tanulmány, amelyet olvashattunk. Itt is „határperekről" van szó, köztük a fentebb emlegetett kettős honosságú írók kérdéséről is. De nemcsak róluk! Egy irodalom definíciójáról, modelljének „kinézésé­­ről" is. Szemmel látható, hogy a „nemzeti irodalom" fogalmának újraértékeléséről be­szél a szerző, mert a régibb, s hagyományosan polgári felfogásával mit sem lehet ma­napság kezdeni, ha egy olyan irodalomról van szó, mint amilyen a Bosznia és Her­cegovina területén keletkezett. Mi a „közös", mi a „boszniai" azokban az irodalmi szövegekben, amelyek ott keletkeztek, s az írókban, akik ott születtek vagy ott éltek, amikor csak különbözőségeket lehet találni? Mit lehetne kezdeni a „nemzeti" iro­dalmak szokványos kritériumaival, amikor például a középkor folyamán egyszerre négy írással (görög, latin, glagolita és cirillika) kell számolni, vagy hogy az elmúlt századok folyamán nemcsak szerb és horvát nyelvű és tradíciójú irodalom keletkezett, hanem a latin mellett, amely a középkori világ irodalmi „anyanyelve" volt, s éppen ezért eddig is számoltak vele, törökök, arab és spanyol nyelvű irodalmi szövegek is születtek. Látható, hogy nem lehet megbízható módon alkalmazni sem az írás, sem a nyelv kritériumait, de még a hagyományét sem, hiszen az egyetemes európai és a helyi boszniai tradíción kívül szálak vezetnek egyrészt Spanyolországig a szefárd zsidó irodalom révén, másrészt a Közel-Keletig, a török és az arab irodalomig, hiszen ezek­nek a kánonjai is jelen voltak Boszniában és Hercegovinában. Nyilvánvalóan a vallási kritérium sem tud eligazítani itt, mert legalább négy vallással kell számolni: a görög­keletivel, a katolikussal, a mohamedánnal és a zsidóval — még akkor is, ha nem vesszük figyelembe, hogy a középkorban Bosznia volt a bogumilok földje, és az „eret­nekségek" menhelye. A tanulmány szerzője szerint vannak olyan értelmezői is a boszniai-hercegovinai irodalomnak, akik, látva a kérdés bonyolultságát, misztikus fo­galmakkal kezdenek dolgozni, így például ha már nem emlegethetik a „szellem" egy­ségét, beszélnek a „talaj" erejéről, amely mágneses terében tartja a legkülönbözőbb hagyományú és beállítottságú írót. A tanulmány szerzője szerint alkalmasabb és célra­vezetőbb egy „sajátos szellemi miliőről" beszélni, amely e sokféleséget egységbe fog­lalja, olyan módon, hogy a kötőanyagot a kölcsönösség szolgáltatja. Ezek a külön­böző hagyományokra támaszkodó irodalmi jelenségek egymással is kapcsolatban voltak, hatottak egymásra. Mi még hozzátennénk, hogy közös bennük a történelmi sors- és emberkép is: valamennyien egyazon világról beszéltek és beszélnek. Az sem fontos ezzel kapcsolatban, hogy a múltban maguk az írók és az irodalmi élet sem emelkedett ennek felismerésének magasába, és csak mostanában váltak láthatókká azok a jegyek, amelyek közösek. Ha a múltban arról volt elsősorban szó, ami szét­választott, most az került előtérbe, ami összekapcsolja és „boszniai-hercegovinaivá" teszi a Bosznia és Hercegovina területén született irodalmat. SZÁZÖTVEN ÉVE SZÜLETETT FRAN LEVSTIK A szlovén kultúra a „szlovén nép bölcsének és lelkiismeretének", Fran Levstik­­nek születése 150. évfordulóját ünnepli. A belgrádi napilap, a Borba (Harc), az év­fordulóval kapcsolatban cikket közölt, amelyet most a Magyar Szó nyomán is­mertetünk. Josip Vidmar, akinek nevét eddigi szemléinkben is emlegettük már, Fran Levstiket

Next