Jelenkor, 1982. január-június (25. évfolyam, 1-6. szám)
1982-03-01 / 3. szám - Rába György: A művelődéstörténész küldetéstudata (Németh G. Béla: Küllő és kerék)
— még Horváth Jánoshoz mérve is - elismeréssel szól, pedig az ő elvi írásai a tanulmánytól mindinkább az esszéhez közeledtek, s ez nem hiba. Egyetértünk Némethnek azzal az alapelvével, hogy az irodalom tudománya legyen a racionalizálhatóság folyamata, az esszé viszont, és nemcsak Babitsé, hanem a vele egyivásúak közül Schöpfliné is, nem módszer, hanem stílus: kritikáik egyaránt rendszer függvényei, de már csak kinagyított összképüket teszik az ablakba. Németh eszménye s ebben is vele tartunk, az irodalomról szerzett élménynek a természettudományok szabatosságával vetekedő ismeretté tétele. De az írásmű, és a kritika is az,racionális és irracionális mozzanatok tünetegyüttese. Ezért nem utasítjuk el szőröstül-bőröstül az esszét. Németh Gyulai képe öregbítheti véleményünket. Kikezdhetetlenül taglalja Gyulai elidőszerűtlenedő politikai nézeteivel összhangzó szemléletének elavulását, följegyzi, és korántsem helyeslően, a Nyugat tiszteletét iránta, ami viszont túl általánosító ítélet. Babits véleménye például erősen kettős értékű volt, gondoljunk Vörösmarty tanulmányaira. Németh indokolt kifogása a három műnemnek a Budapesti Szemlében megjelent, akkori mérlegéről: „A színvonal követelménye (...) szembekerült az időszerűség követelményeivel." Mégis ott, Toldy István Anatole-jának bírálatában erős a kor tudati szintjének megfelelő elméleti érzékenység, főként a lélektani valószínűség igényében, és mennyire vallomás értékű, jóllehet nehezen racionalizálható, de azért meggondolni nagyon is érdemes, ugyanennek az írásának ez a mondata: „A kritika természeténél fogva konzervatív, s csak hosszas vizsgálat s küzdelem után szokott megalkudni az új viszonyokkal..." Pedig Gyulai érzékenyebb esztéta volt, mint irodalompolitikájának erővonalai mutatják. Példa rá Arany Ártatlan dacának posztumusz szövegközléséhez folyóirata 1885. évfolyamában fűzött jegyzete, ahol korát megelőzve az esztétikai kontrasztokat vázolja követendő formaelvül. A Gödel-elv szerint nincs olyan matematikai rendszer, melyben ne akadna egyetlen, csak rajta kívül megoldható probléma: hogyne állna ez a humán tudományokra. Németh G. Béla immár olyan helyet vívott ki magának irodalomtudományunk történetében, melynek értéke, s ez a megállapításunk aligha ellenkezik törekvésével, a leghasználhatóbb matematikai rendszerek érvényessége mellé állítható (Magvető Könyvkiadó). 276