Jelenkor, 1982. január-június (25. évfolyam, 1-6. szám)

1982-03-01 / 3. szám - Rába György: A művelődéstörténész küldetéstudata (Németh G. Béla: Küllő és kerék)

— még Horváth Jánoshoz mérve is - elismeréssel szól, pedig az ő elvi írásai a tanul­mánytól mindinkább az esszéhez közeledtek, s ez nem hiba. Egyetértünk Némethnek azzal az alapelvével, hogy az irodalom tudománya legyen a racionalizálhatóság folya­mata, az esszé viszont, és nemcsak Babitsé, hanem a vele egyivásúak közül Schöpfliné is, nem módszer, hanem stílus: kritikáik egyaránt rendszer függvényei, de már csak kinagyított összképüket teszik az ablakba. Németh eszménye s ebben is vele tartunk, az irodalomról szerzett élménynek a természettudományok szabatosságával vetekedő ismeretté tétele. De az írásmű, és a kritika is az,­racionális és irracionális mozzanatok tünetegyüttese. Ezért nem utasítjuk el szőröstül-bőröstül az esszét. Németh Gyulai­ képe öregbítheti véleményünket. Kikezdhetetlenül taglalja Gyulai elidőszerűtlenedő politikai nézeteivel összhangzó szemléletének elavulását, följegyzi, és korántsem helyeslően, a Nyugat tiszteletét iránta, ami viszont túl általánosító ítélet. Babits véleménye például erősen kettős értékű volt, gondoljunk Vörösmarty­ tanulmá­nyaira. Németh indokolt kifogása a három műnemnek a Budapesti Szemlében meg­jelent, akkori mérlegéről: „A színvonal követelménye (...) szembekerült az időszerű­ség követelményeivel." Mégis ott, Toldy István Anatole-jának bírálatában erős a kor tudati szintjének megfelelő elméleti érzékenység, főként a lélektani valószínűség igé­nyében, és mennyire vallomás értékű, jóllehet nehezen racionalizálható, de azért meg­gondolni nagyon is érdemes, ugyanennek az írásának ez a mondata: „A kritika ter­mészeténél fogva konzervatív, s csak hosszas vizsgálat s küzdelem után szokott meg­alkudni az új viszonyokkal..." Pedig Gyulai érzékenyebb esztéta volt, mint irodalom­­politikájának erővonalai mutatják. Példa rá Arany Ártatlan dac­ának posztumusz szö­vegközléséhez folyóirata 1885. évfolyamában fűzött jegyzete, ahol korát megelőzve az esztétikai kontrasztokat vázolja követendő formaelvül. A Gödel-elv szerint nincs olyan matematikai rendszer, melyben ne akadna egyetlen, csak rajta kívül megoldható probléma: hogyne állna ez a humán tudományokra. Németh G. Béla immár olyan helyet vívott ki magának irodalomtudományunk történetében, melynek értéke, s ez a megállapításunk aligha ellenkezik törekvésével, a leghasználhatóbb matematikai rend­szerek érvényessége mellé állítható (Magvető Könyvkiadó). 276

Next