Jelenkor, 1989. január-június (32. évfolyam, 1-6. szám)

1989-06-01 / 6. szám - Lengyel György: Búcsú Sipos Lászlótól

vonulatként, mégis szervesen fonódik ösz­­sze az elbeszélésekkel. De mindez már az írói szerkesztés egyedi fogásaira, s az azok­ban jelenlévő szemléletre utal. Arra, hogy itt az elbeszélésmód lénye­géhez tartozik az, hogy egymást ellenpon­tozzák, kiegészítik nemcsak a magánélet és történelem megélt fordulatai, a vissza­térő, más-más oldalakról megmutatkozó fi­gurák, sorsok, hanem mindezeken belül a miniatűrnyi részletekben megőrzött kor­lenyomatok is .Ebben az írói szőttesben éppúgy helye van a jegyzőné lekvárfőzé­sek utáni pesti utazása pontos rituáléjának, mint a szerelmi csábítás céljából faluszéli borospincébe kicipelt birkabéléses lábszák­nak, avagy a Mária-napi duhajkodás után konyhai vágódeszkán fellelt, kisimított fu­­szeklinek. Élő írónál háttérbe szorul az, ami évek múltán oly fontossá válik: az a művelődéstörténeti, szociológiai háttér, amely az író, s az írások talapzata. A Mo­­hás-regényekben egy elsüllyedt világ őrző­dik meg árnyalatos hitelességgel. Olyan kordokumentumként, amilyet csak író ad­hat. Pejlovak mélyen tűzött farkától Toka­­lon-púderig, használati tárgyaktól viselke­désmintákig, gesztusok, mozdulatok, arc­rándulások, szemvillanások tanúságaiig, élő tenyészetként idézi meg világát. A szer­kesztésmód írói szemléletet tükröz, jelenít meg. Eszerint a külső és belső történések gazdagságában históriai és pszichikai, kor­szakos és intim, sorsdöntő és minuciózus mozzanatok tudatos és öntudatlan, vaskos és hajszálnyi szálakként járják át egymást. Igen konkrétan, tárgyszerűen rögzíti a pontosan tudhatót, ugyanakkor a láttatás, a vágások módjával érzékelteti, sejteti, für­készi azt, ami emögött húzódik. A szigo­rúan korához kötött társadalmi lényt örö­kíti meg, de oly módon, ahogy az álmai­ban, vágyaiban, törekvéseiben az egyete­mes emberi létezésnek is részecskéje. Imre és Irén önálló egység. De újólag felhívhatja a figyelmet Mohás Lívia regé­nyeinek közös értékeire, mai prózánkban külön színfoltot képviselő vonulatokra. (Magvető, 1987) SZÉLES KLÁRA LENGYEL GYÖRGY BÚCSÚ SIPOS LÁSZLÓTÓL Búcsúzom Tőled színházad, a Pécsi Nemzeti Színház mélyen megrendült társulata nevében. Kifejezhetetlen a veszteség, ami bennünket - és úgy ér­zem­­, az egész magyar színjátszást érte elvesztéseddel. Kevés embert ismer­hettem pályámon, aki annyira tele volt élettel, kedvvel, szívvel és lendülettel, aki olyan megszállott hittel szerette és teremtette az igazi színházat, mint Te, aki olyan szenvedéllyel szórta tehetségét társainak és nézőinek egyaránt. Sohasem felejtem el azt a régi délutánt ott a Főiskolán, amikor először láttalak játszani egy rendező-tanítványom vizsgáján. Csodálatos, tékozló fan­tázia, energia és tehetség áradt a dobogóról, olyan tehetség, amelyet csak a legjobbakéhoz lehet hasonlítani. Különleges, szilaj, ősi színészi alkotó erő tombolt Benned már akkor is, és azóta is minden alakításodban, amelyet lát­hattam és szerettem. Úgy mondják, ez a próteuszt teremtő erő, ami a színé- 639

Next