Jelenkor, 1996. július-december (39. évfolyam, 7-12. szám)

1996-07-01 / 7-8. szám - Szilasi László: Pleonazmus: a vízjel retorikája (Mészöly Miklós Családáradás című beszélyének domináns trópusáról)

A pleonazmus a (korán felbukkanó, egy egész bekezdést elfoglaló) „Persze, kérdés"­­mondat (12.) pszeudo-alakzata. Más szavakkal: annak a wittgensteini javaslatnak az újragondolása, miszerint az 'a ' a' képletből egy 'a' és egy egyenlőségjel eltávolítható, vagyis (ellentétével, a nem kevésbé gyakori oxymoronnal párosulva) annak a kérdése, hogy létezik-e bármi, ami önmagával tel­jesen azonos. (Illetve­­ nem kevésbé fontos - , ami teljesen nem.) Saját példáim is vannak: „Együttérző részvét." (150.) „Szenvedélyesen szenvtelen." (150.) Most akkor, végeredményben, mi is ez? Hiba? Alakzat? Pleonazmus? Oxymoron? Egyik sem? Mindkettő? Mit jelent az, hogy együttérzés. Részvét. Szenvedély. Szenvtelenség. De nem is a jelentés a fontos itt, hanem a működés. A pleonazmus vesz két szót, amelyekről úgy ítéli, hogy mindenki fejében készek, szétszereli, megnézi alkatrészeit, aztán mintha nem is lenne semmiféle előzetes terve, va­lamiként ismét összerakja, ám a szerkezet ezután már az általa megszabott szabályok szerint működik, és működik. A következőképpen. A pleonasztikus jelző először feleslegesnek látszik. A részvét: együttérzés. A pleo­­nasztikus jelző azonban ezután rákérdez erre. Azzal, hogy látszólagos feleslegessége el­lenére, azzal együtt a végletekig pontosítja a jelzett szót. Olyan részvét, amely együtt­érző. A részvét tehát nem feltétlenül együttérzés. Ezután pedig tagolásra, elemekre bon­tásra, etimológiára sarkall. Értelmezésre. (Nem véletlen, hogy a pleonazmus legközeleb­bi retorikai rokona nem az ismétlő kettőzés [conduplicatio], hanem a helyettesítő értel­mezés. Az interpretation() Aki részt vesz, nem mindig érez együtt. A tagolás azonban megszünteti az egységet, kétséget ébreszt a jelentés bizonyossága felől. A szó ilyen szo­ros értelmében, valójában, tulajdonképpen: részt lehet-e venni? bármiben is? Együtt le­het-e érezni? Bárkivel is? Épp ehhez a felmerült kétséghez viszonyítva lesz aztán éppen hogy nagyon erős állítás az eredeti „együttérző részvét" jelzős szerkezet, (ti. hogy ilyen van, pedig a részei nem nagyon, nem is biztos, hogy vannak), amely azonban létében és jelentésében immár úgy erős, a belső megvitatottság által, hogy sohasem felejtheti létét és jelentését illető radikális kételyeit. Valami, ami nagyon erős, de nem biztos, hogy létezik, egy széthullott, de végre való­di dimenzióra utal, ami lehetetlen. V. Summa Ebben az értelemben tehát a pleonazmus (szakirodalmi citátumok parafrázisai kö­vetkeznek), a rögzítetlenség zsúfoltan is gyönyörű rendetlensége, kaotikus rendje, amely nem az elrejtett jelentés vagy történet köré szervezi az olvasást, hanem folyamatos moz­gásával ezek virtualitására, és rögzítetlenségére hívja fel a figyelmet, téblábolás apró részleteknél, a finom világszerkezet felsejlése, az összefüggéseket elfedő szabálytalanság és kivétel, igen erős és súlyos, nem-tudom-mit-jelentő nem-tudom-micsoda, semmit­mondó jellemző, jelent, de inkább működik, egy el nem mondott történet jelzése, a meg­fejtés után sem összeálló keresztrejtvény, kibogozandó nyelvi csomó, valaminek a komp­rimált változata, de olyasminek a komprimált változata, ami tulajdonképpen nem léte- 29 Cornificius: A C. Herenniusnak ajánlott retorika. IV. XXVIII. Bp., Akadémiai, 1987. 242-243.

Next