Jelenkor, 1996. július-december (39. évfolyam, 7-12. szám)

1996-07-01 / 7-8. szám - Szilasi László: Pleonazmus: a vízjel retorikája (Mészöly Miklós Családáradás című beszélyének domináns trópusáról)

A történeti etimológiai értelmezésében: finomabb papíron szokásos gyári jelzés: ábra, szó, betű vagy szám, amelynek rajza a még nedves papírba belenyomódik, s ezért a papír ott még áttetszőbb. A Pallas szavaival: átlátszó betűk, rajzok vagy számok a világosság felé fordított papiroson. A víznyomat he­lyén a papír kissé vékonyabb. Előállítása a papirosgyár dolga. Korábban az értékpapiroso­kat, bankjegyeket a hamisítás megakadályozása végett látták el víznyomattal, újabban azonban - minthogy ma már könnyen utánozható - inkább díszül szolgál. A Családáradás szövegében a 'vízjel' szó kétszer bukkan fel: először az Idősnek képek fölött anekdotázó Matinka, másodszor a narrátor használja. „Meg ez a gyönyörű lengyel Lezsimirszky-kabát a francia frakk fölött, ma­gyar kucsmával! Jaj, inkább ne képzeld el..., inkább eldugom. Igen, morva hercegi család, ez a mi elföldelt vízjelünk..." (28.) „A mélyvízi leltárról azonban nincs hiteles napló. Ami tudható - az más­fajta jegyzőkönyv, akár egy lidérces költemény vízjele." (34.) Jegyzőkönyvszerű, rögzített, ám eldugott, elföldelt, mélyen rejtőző, de folyamatosan jelenlévő alig-értelem. Gyermekkori tapasztalatok alapján aztán az is tudható, hogy a finomabb papírlapok vízjeleiben (más és más elhelyezkedésben, néha töredékesen, de) mindvégig ugyanaz a jel ismétlődik, s ezért éppen a vízjel a mindvégig tartó ugyan­azont­mondás, a pleonasz­­tikus retorika tökéletes szimbóluma is. Nádas Péter a világ egyedül lehetséges, nyelvi, irodalmi megmaradásának szimbólu­mát látja s mutatja fel benne, s ha a vízjel valóban maga a pleonazmus, akkor ez azt jelen­ti, hogy Mészöly idegen anyanyelvének éppen ez lehet a domináns (talán még a metafo­ránál is fontosabb) trópusa. IV. 4. Domináns trópus „A próza különböző formái jellemezhetők annak a domináns trópusnak az alapján, amely a nyelv által nyújtott paradigmaként szolgál egy olyan világ valamennyi jelentő­ségteljes viszonya számára, amelyet bárki, aki e viszonyokat a nyelvben kívánja ábrázol­ni, felfoghat"28 (Hayden White). A pleonazmus, mint nyelv által nyújtott paradigma, a kérdezés alakzata. Hiszen (kiinduló példáinkra visszatérve) a teljes azonosság érzetének elmúltával megkérdezhetjük, pontosabban: meg kell kérdeznünk, hogy akit felbosszantottak, az többnyire érzékenyebb, mint máskor? Aki ideges, az általában fel van hangolva? Aki pe­dig ravasz, az mindig okos is? A pleonazmus a Mészöly idegen anyanyelvének „szűkszavúság és bőbeszédűség", a „textualitás és anekdotizmus", „anekdota és mítosz", „rend és káosz" rajzolta belső ha­tárain, a magától értődő azonosságokra való folyamatos rákérdezésével, az ismert defi­níciók állandó megszellőztetésével annak a nyelvi magatartásnak a legfontosabb trópu­sa, amelynek jelmondatára Garaczi László már felhívta a figyelmet. 28 Hayden White: The Historical Text, as Literary Artifact. The Tropics of Discourse: Essays in Cultural Criticisrp. Baltimore and London: The Johns Hopkins University Press, 1978,155-167. = A történel­mi szöveg mint irodalmi műalkotás. Ford.: Novak György. In: Testes könyv. Szeged, Dekon-könyvek, 1996. S. a.

Next