Jelenkor, 1998. július-december (41. évfolyam, 7-12. szám)

1998-11-01 / 11. szám - Losoncz Alpár - Laczkó Sándor: E-mail interjú a filozófia természetéről, státuszáról és jelenéről

LOSONCZ ALPÁR - LACZKÓ SÁNDOR E-MAIL-INTERJÚ A FILOZÓFIA TERMÉSZETÉRŐL, STÁTUSZÁRÓL ÉS JELENÉRŐL laczkos@bibl.u-szeged.hu Talán nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt néhány évtized filozófiai diskurzusai (egyre erő­teljesebben hangon) a filozófia pozíciójának, státuszának megrendüléséről, a filozófiát fenyegető végzetes kihívásokról, egy küszöbön álló paradigmaváltás folyamatairól szólnak. Valóban ennyire a bizonytalanság légköre venné körül a filozófiát, s vajon erre, vagy a tradícióban rejlő okokra ve­zethető vissza, hogy korunk filozófiai gondolkodásának az önreflexivitás, az állandó önértelmezés az egyik jellemzője? Vagy pusztán arról lenne szó, hogy a platóni indíttatású filozofálás termé­szetéhez tartozik az örökös önreflexió, hogy sohasem rugaszkodik el végérvényesen önmaga mi­benlétének kérdésétől, hogy bizonyos értelemben mindig újrakezd. A „tradíció" és a „jelen" fe­szültségterében hogyan tekinthetünk a filozófia ezen jellemvonására? alpar@mns.ns.ac.yu A filozófiai gondolkodás legbensőbb jellegzetessége a szakadatlan lélegzetvétel, az a tény, hogy állhatatosan mindig visszatér önmagához és firtatja önnön mibenlétének di­menzióit. Ebben a tekintetben vonásai félreismerhetetlenek és messzemenően sajátosak. Még amikor a legaprólékosabban merül el a jelenségek részleteinek elemzésében, akkor is megszakítja gondolatmenetét, megállásra kényszerül, szembenéz saját magával és megbizonyosodik önmagáról. A kezdő lépésektől minduntalan ösztönzéseket kap, len­dülete nem hagy alább. Nem tekinthető véletlennek, hogy megannyi filozófus tartotta és tartja fontosnak, hogy bevezetés gyanánt „belépésekről", „kapukról", „küszöbökről" értekez­zen, amelyek közvetítésével közelíteni lehet a filozófiai artikulációhoz. „Mi végre a filozó­fia" (Adorno - 1962, Habermas - 1971), „a filozófia megszüntetése vagy transzformációja?" (K. O. Apel), „adalékok a filozófiához", „a filozófia vége és a gondolkodás feladata" (Heidegger), a „filozófia jövője" (Ricoeur, Jaspers, Rombach, Axeles), „mi a filozófia?" (Heidegger, Dele­­uze/Guattari) - ezek a szándékosan a kortárs filozófiai irodalomból választott példák megvilágítják a helyzetet, hogy az önmagához való folytonos közeledés, az önmagára re­flektáló gondolkodás velejárói a filozófiai indíttatású elmélkedéseknek. A filozófiának nem adatott meg az önnön létére vonatkozó bizonyosság, a hiánytalan mibenlét birtok­lása, ennélfogva létezése nem mentes a paradoxiától. Ezért a filozófiáról íródó refle­xiófüzérek a hiábavalóság melankolikus színezettségű felismerésének és a patetikus di­cséretnek a feszültségterében helyezkednek el. laczkos@bibl. u-szeged. hu Ha önnön mibenlétének teljes bizonyossága hiányként is jelenik meg a filozófia számára, ugyanakkor a kezdetektől kísérlet történik az „értelemmel bíró" elkülönítésére attól, ami ellent­mond az értelemnek. A megcáfolhatatlan bizonyosság igényének terminológiai tételezettségéhez való viszony jelölné ki a tradíció nyomvonalát? „Hiábavalóság" érzete egyrészről, szisztematikus „fogalmi építkezés" igénye másrészről? alpar@mns.ns.ac.yu Hadd tegyem fel a kérdést a következő módon: nem mond-e ellent az elmondottak- 1210

Next