Jelenkor, 2000. július-december (43. évfolyam, 7-12. szám)
2000-07-01 / 7-8. szám - Tolnai Ottó: Fájkiskösség avagy melyik az én fájdalmam?
nak, jegyzettömböknek... Ám most éppen nem Elemér zakóiról akartam beszélni, hanem a micisapkájáról, mivel, mint mondottam, a kis négyzetforma vécéablakon, amelyen különben a gazda, az ismert szabadkai gyógyszerész, a nyulakat és az őzeket szokta volt lőni titokban az egykori vasfüggöny maradványai között, a határzóna izolált kis vakbelében, csak az látszott: a grombimici. Ehhez az egérszürke grombihoz, első grombisapkájához nagyon ragaszkodott Elemér. Más vagyona, zakóin és görbebotján kívül, nem is volt. Pesten, pontosabban Zuglón, a Mosztár utcában lomtalanította neki Howard Jenőke, Lábass Bandi barátjával, akit Özvegyékkel, a végtelen magtárfalra festendő képek alapozása ügyében, régóta szeretnének már elhívni Királyhalmára (Bandi ugyanis murális szakon végzett, Kokas mesternél, a budapesti főiskolán). Gorotva egyszer arról mesélt a Kék tó előtt (ez akkor történt, amikor a postások ünnepeltek valamit, és küldtek ki egy tálca - igaz, a műanyag tálcán akkorra már nem látszott Velence, nem a gondola-motívum - nagy krigli sört), hogy édesapjának ugyanilyen szürke, inkább a mákra, mint az ezüstre húzó, egérszürke, rövid, báránybéléses grombi télikabátja volt. Egyszer, mesélte, vadászkollégái belelőttek édesapjába, de alig találtak sörétet az öreg húsában, a báránybéléses grombi mind felfogta... Szóval, Elemér még mindig ott állt. A nagy, békebeli kád előtt. A többiek csak grombimicijét látták. Az, hogy hosszú, csapzott, kese haját látták-e, sosem tisztázódott. Különben is később hol bepárásodott, hol jégvirágos ablakról beszéltek. Akik nem próbáltak felkapaszkodni, arra kezdtek gyanakodni, csak a mici van ott, s maga Elemér már rég elhagyta a sávot, benn kacsázik Palicsfürdőn. Egy idő után Jonathan ismét felkapaszkodott, de azt mondta, még mindig csak bámul. Az üres kádba. Jóllehet a kádba ők, a párkányra kapaszkodók sem láthattak bele. Bámul? Még mindig bámul? Már több mint egy órája bámul! Meddig tud még bámulni?! Lehet, hogy egész nap így fog bámulni. Az üres kádba? Egyik részük kitartóan üres kádról beszélt. Másik részük viszont elfogadta Regény Misu feltételezését, ugyanis Misu mindannyiuknál magasabb volt (majd két méter). Igaz, valójában a kádba, a kád fenekére ő sem láthatott le azon a tenyérnyi vécéablakon. Jóllehet mindenki elismerte, hogy az régi típusú, muzeális kád (be kellene szállítani a Szabadkai Városi Múzeumba, Szekereshez, a kitűnő régészhez), valamiféleképpen különben is Misu felségterületéről van szó, lévén eredeti foglalkozása: a zománcművészet. Amíg nem lett vesszőparipájává a szerb mondás: Neces uci u moj román!:" Zománc Misu volt a beceneve is, és a Légy jó mindhaláligen (a suvick-jelenetet fejből tudta), és Debreceni József Hideg krematóriumán kívül más regényről sosem is tett említést, de amikor egyszer a Hideg krematóriumot találta említeni, Howard Jenőke ráförmedt, s ez tényleg ritkán történt meg, mármint, hogy Howard Jenőke felemelte volna a hangját, ráförmedt: a Hideg krematórium nem regény! Másik részük, mint jeleztem volt (ha tehetem, mindig jó előre jelzek), elfogadta Misu feltételezését, hogy Elemér egy hangyát bámul. A kád poláris sivatagában. Egy hangyát? Honnan a faszból, ebben a fagyban hangya?!, bosszankodott Szanitter. Mert már befűtött, mondta Jenőke. Akkor kapaszkodott fel T. Orbán. Ugyanis meg volt győződve, valaki fekszik a kád aranyában. A forró * Nem kerülsz be a regényembe!