Jelenkor, 2000. július-december (43. évfolyam, 7-12. szám)
2000-12-01 / 12. szám - Milbacher Róbert: Egy sikeres kísérlet tanulságairól és várható következményeiről : Margócsy István: Petőfi Sándor. Kísérlet
speciálisan és kizárólagosan Petőfihez mint a kultusz tárgyához kötődnek, hanem inkább a kultikus nyelvhasználati módra magára jellemzők általánosságban. A kérdés a továbbiakban úgy vetődik fel, hogy vajon a kultikus retorikai gyakorlat mennyiben tárgyspecifikus, azaz vannak-e csak Petőfihez köthető, speciálisan a Petőfi-jelenségből eredő kultikus trópusok, alakzatok, vagy pedig csupán egy homogén nyelvhasználati attitűd alkalmazott formáival szembesülhetünk Petőfi kapcsán. A fenti dilemma eldönthetetlennek tűnik, amennyiben nem teszünk különbséget az egyes korszakok kultikus nyelvhasználatának eredője, célja, lehetséges korabeli értelmezései stb. között. Margócsy tanulmányában találhatunk utalást arra, hogy a kultikus nyelvhasználat bizonyos történeti kontextusokhoz köthető. („Hogy a Petőfi-kultusz működését valamelyest közelebbről is láthassuk vagy megérthessük, kezdeteinek kialakulását kell megvizsgálnunk. Petőfi [...] kultusza rögtön abban a pillanatban kezdődött el, amelyben tudatosították eltűnését. .." [36. o.]) Ugyanakkor - mivel alapvetően egy általános retorikai szemléletet próbál érvényesíteni - előbb-utóbb homogenizálni kénytelen, és a kultikus beszédmódot történetiségétől elszakítva, egyfajta irodalmi univerzáléként vonatkoztatja Petőfire. Jellemző például, hogy a Dobrossy Istvántól (Szeverin álnéven) származó idézetet (42. o.) elszakítva korabeli kontextusától valóban a „későbbi [nyilván kultikus — megj. tőlem — M. R.] recepciós stratégiák formális jellegű gesztusainak" (42. o.) egyik első megnyilvánulásaként értelmezhetjük. Szimplán kultikus megnyilvánulásként értelmezve, a Margócsy szövegében kurzivált félmondat funkciója (az idézet Margócsy által is használt, származási helyén kiemelés nélküli) a Petőfi összevethetetlenségével kapcsolatos kultikus alaptétel demonstrálása lenne: „Petőfit egészen más szempontból kell felfogni...". Azonban eredeti összefüggésében az idézet nem ellenőrizhetetlen kijelentésként funkcionál, hanem egyszerűen Császár Ferenc hírhedt kritikájára tett utalásként, amelyet a bekezdésben a következő két mondat előzött meg: „Olvasta-e kegyed Császár bírálatát Petőfi valamennyi költeményeiről? - Ha igen, akkor bizonyosan tudom, hogy kegyed is velem, s többekkel együtt bosszankodott azon bírálat méltatlanságán, s ferde, félszeg felfogású nézetein." Viszont Margócsynak annyiban mindenképpen igaza lehet, hogy az irodalomról való beszéd retorikai sémái alapvetően (főleg a keresztény hagyományt jellemző) szakrális nyelvhasználati formák szekularizált (ám nem mindenképpen profán!) változatai, s így már minden kultikus intenciót megelőzően eleve kultikus jellegűek, ennyiben tehát az irodalom(kritika) nyelve már önmagában kultikusnak minősíthető. Csakhogy éppen a kultikus eredetű nyelvhasználat általánosságban használt, standardizált formái és az egyes jelenségekkel kapcsolatos sajátságos megnyilvánulásai közötti különbségek adják az irodalmi kultusz kutatásának izgalmát. Petőfi esetében például igen érdekes lehet kultuszának alakulását nyomon követni, vagy például a korai kortárs köszöntők metaforarendszerét közelebbről megvizsgálni, illetve a kor egyes szereplői (például Arany, Erdélyi) Petőfi-kultuszának sajátságait, indíttatását, struktúráját feltárni stb. Margócsy István könyvén azonban mindezt nem sportszerű számon kérni, hiszen nem ezt tűzte célul maga elé, hanem, mivel a „Petőfi-kultusz rejtettebb aspektusairól" (47. o.) értekezik, leginkább arra látszik vállalkozni, hogy a jelen Petőfi-olvasóit (lásd: a könyvsorozat megcélzott közönségét!) gyanakvásra és így reflektáltabb olvasásra késztesse. Ennek a célnak az elérése maradéktalanul sikerült. A könyv második tanulmánya egy ugyancsak sokak által, ugyanakkor eddig nem túl sok szempontból tárgyalt témát jár körül, tudniillik Petőfi fellépésének és fogadtatásának történetét. Margócsy javasolt szempontja ugyancsak érdekes megvilágításba helyezi a sokat és (nyilván kiválasztottsága folytán) könnyedén alkotó zseni irodalmi fellépésének alapmotivációit. Martinkó András Költő, mű, környezet című könyvében foglalkozott az