Jelenkor, 2001. július-december (44. évfolyam, 7-12. szám)
2001-12-01 / 12. szám - Utasi Csilla: Árnyak utcája: Márton László: Árnyas főutca
nelem terhe, Osiris, 1997.) című, a holocaust leírhatóságáról értekező tanulmányában a modernitás történelmi valóságának ábrázolására a modern irodalom eljárásait tartja megfelelőnek. Erich Auerbachra hivatkozik, aki Mimézis című munkájában a modern irodalom eljárásait a realista irodalom technikáihoz viszonyítva írja le. A realista és a modern narráció kontinuitását azonban nemcsak Auerbach figyelte meg, hanem regénytörténeti munkájában Viktor Zmegac is a belső monológ, a pszichogram felé haladó technika naturalista eredetét, a két poétika elvi rokonságát hagsúlyozza. A realizmus és a modernizmus narratív eljárásainak folytonosságát látszik alátámasztani a mimészisz arisztotelészi kategóriája is, mely eredeti értelmében nem a valóság referenciáját jelenti, hanem a „valószínű"-t jelöli meg az utánzás tárgyaként. A múlt tanulmányozása során számos olyan, az egykori tényekből valósan következő lehetőség körvonalazódik, melyek sohasem realizálódtak, kihasználatlanul maradtak. Márton László az olvasóhoz és az árnyakhoz egyként forduló elbeszélője a közelmúlt fölidézésekor a valószínűség kategóriájának feloldódásával kénytelen szembenézni, ugyanis a közelmúlt minden megvalósult és kihasználatlan tényállása egyformán lehetségesnek és viszonylagosnak bizonyul. A regény többes szám első személyt használó narrátorának a Teremtő és a realista narráció mindentudó elbeszélőjével szemben nincs módja dolgok létrehozására, regénybeli mondatai önreferenciálisak, lényegében önmagukat létesítik (állításait példázzák a következő, találomra kiragadott idézetek: „ezért úgy intézzük, hogy", „megkérjük tehát idősebbik Ullmannét, a nagymamát, legyen szíves kihajolni a konyhaablakon és torka szakadtából sivítani, hogy: Feri! Feri!!! Hol bujkálsz már megint?". „Elvesszük tehát Ullmann Feritől a repülést, hogy azonban ő se járjon rosszul, megtoldjuk életkorát három vagy négy, esetleg öt évvel, és elküldjük őt is a Várkertbe csókolózni. Töröljük a havazást, visszavonjuk a jégesőt és eloszlatjuk a felhőket, a fehéreket is, meg a feketéket is, mihelyt, mindjárt ki fog lépni közülük Armand atya". Az elbeszélt jelenségekhez és a saját elbeszélői eljárásához ironikusan viszonyuló narrátor referenciális gesztusait minden esetben visszavonja, az olvasó az elbeszélt világ helyett mindvégig a narrátor szólamával találja magát szemközt. Többértelmű irónia hatja át a regény önreflexív szálát is, melyet az allegorikus elemek, a fantasztikus mozzanatok hoznak létre, például a kislányként rossz étvágyú Gőz Gaby ebédjét rendszeresen elfogyasztó, Jolly Jokernek nevezett Kohlhanek Szeverin szerepeltetésének epizódja, akiről föl kell tennünk, hogy a kártya lapjai közül lépett elő, megjelenésével ugyanis a kocsmai kártyacsomagból eltűnik a Jolly Joker figurája, s csak akkor kerül újra elő, amikor Kohlhanek Szeverin lelép a színről. A könyvben időről időre felbukkan a korszellemet megtestesítő viharfelhő alakzata, a gyerekek a csűrben cukorral és vasvillavillámokkal égiháborút játszanak, Áldássy Armand atya a korszellem felhőjéből tűnik elő, a szöveg egyik helyén a sötét felleg szerzetes alakúnak látszik, a korszellem fekete felhője végül Róth Arankát is elnyeli. A tükröződés mozzanata nemcsak az elbeszélő nézőpontjának kijelölésekor hangzik el, hanem Áldássy Armand atya is az Ipoly vizében nézegeti magát, s a narrátor a reflektálódás képével fejezi ki azt is, amire nincs módja, a rokokó idillt, melyben a bokorból kileskelő szempár villanásában saját pillantásunkra ismernénk. Kivetítő mozzanata miatt irányul a vágy az ismeretlen másikra és ugyanakkor, nárcisztikusan, ugyancsak ismeretlenségben maradó önmagunkra. A vágy közvetlensége helyett számunkra a történetben való reflektálódás marad. Gőz Gaby csokoládépapírján egy pillanatra tükröződik az „arcunk", a megértés kételyét, az elbeszélés ürességét közvetítve. A mogyorós csokoládé sztanioljára a kisvárosi viszonyok vetülnek ki, az elbeszélésnek ezt a síkját a mindennapi élet jogosságába vetett bizalom létesíti, melyről a szaporodó jelek ellenére mind a zsidó, mind a keresztény lakosság nagyobb része meg van győződve, holott ugyanannyi jogtalanság és nyomorúság kerül rajta vagy benne felszínre, mint a narráció addigi megnevezetlen terepén. A semleges