Jelenkor, 2001. július-december (44. évfolyam, 7-12. szám)
2001-07-01 / 7-8. szám - Milbacher Róbert: "S mi vagyok én, kérded...": Az Arany-önéletrajz narratív rétegei
kinthető az önéletrajz alanya) érvényesítése. Az efféle harmadik nézőpont 19 (a beszélőlevélíró, hallgató-levélolvasó mellett) érvényesülése egy helyütt idézetként fordul elő a szövegben, amelyet az elkezdett, de meg nem írt (ön)életrajz részének tekinthetünk: „E szakaszát életemnek csupán így szeretném összefoglalni: »Néhány havi sanyarú vándorlás s hányattatás után, mi életében fordulópontot képez, ugyanazon év nyarán, már Szalontán leljük őt, stb. «" Nem véletlen tehát, hogy Arany lemond a történet megírásáról, amely (amint Gyulaitól megtanultuk) „bizonyos eszmék szerinti csoportosítás, fejtegetés és színezés" technikájának használatát követeli meg. Viszont ezzel az önéletrajz mimézisen alapuló mítosza és olvasata - amely „az önéletrajzot a fikcióval állítja szembe",20 vagyis mindennemű narrativitástól mentes elbeszélésként tételeződik - tarthatatlannak bizonyul. Arany, elvetve a „cselekményesítés" szándékát és processzusát, szövegét annales-szerű tényfelsorolásként határozza meg: „Most tehát röviden, a tények felsorolására fogok szorítkozni..." A tényfelsorolás az objektivitás illúzióját próbálja sugallni, illetve igyekszik elhitetni, hogy az alábbi dokumentumszerű írás mentes mindenfajta értékelő, értelmező stb. mozzanattól, vagyis maga a közvetítetlen pőre valóság, ezzel együtt pedig az önéletrajz-írót igyekszik mentesíteni az elbeszélés terhe, szövegét pedig az elbeszéltség fikcionalitásának lehetséges vádja alól. Csakhogy ennek a sugalmazott intenciónak - a nagyon is kézenfekvő elméleti ellenvetéseken túl - maga a szöveg mond ellent számos helyen, amikor is mintegy szakítva az adatközlés szikár pozitivizmusával, láthatóvá teszi az önéletrajz „műfajából" következő történetmondás teleologikus determináltságát, amely a puszta tényközlés helyett az írójának az írás jelenében feltételezhető önértelmezése felé beszél el egy történetet, amelynek elemei előzmény-következmény (ok-okozat) korrelációban állnak egymással, például: „...az ének és a szentírás vonzóbb helyei lettek első tápja gyönge lelkemnek, s a kis bogárhátú viskó szentegyház vala, hol fülem soha trágár szót nem hallott... Azt hiszem, hogy a kora komolyság ettől van kedélyemben. Testvéreim nem voltak, más gyermekekkel ritkábban volt alkalmam játszani, természetes, hogy a lélek komolyabb irányt von." Ez az oknyomozás végső soron önidézetnek tekinthető, vagyis részét képezi egy olyan önértelmezésnek, amely éppen az életrajzi levélben, az elmondás aktusával válik kerek egész történetté - mítosszá; tudniillik nővére halála kapcsán hasonlóképpen nyilatkozik egy korábbi levelében Tompának: „Én nem ismertem más testvért ezen kívül, nálam sokkal korosabb volt, annyira, hogy emlőjéből szoptam is (azt mondják) mint csecsemő; egyedül, testvérek nélkül, nőttem jámbor szüleim körében, s hiszed-e hogy ennek eltörölhetetlen befolyása lett jellememre?"21 Az önéletrajz teleologikus jellegéből következően az életrajz szükségszerű válogatás (csoportosítás) eredményeként jön létre, és természetesen nem lehet mentes az önéletrajzíró használta nyelv figuralitásától sem. A közvetlenség, valóságosság már inkább ideologikus célzatú megsértése az életrajzírónak szánt instrukcióban nyilvánul meg,22 amely a „színész-kaland" elbeszélésének módját írja elő: „Jelenlegi állásom, hol a külsőre is kell tekinteni, nem engedi, hogy életírásom teljes legyen. Ha meghalok, ám jegyezze föl a biograph - ha lesz. De neked 19 Philippe Lejeune arról ír, hogy a harmadik személy használata az önéletrajz narrációjában egyrészt a gőg, másrészt pedig az alázat jegye az önéletrajz műfajának hagyományában. Philippe Lejeune: Le pad autobiographique, Paris, 1996.16. o. 20 de Man, 1997. 94. o. 21 Arany Tompának 1853. dec. 4. AJOM XVI. 350. o. 22 Kölcsey hasonlóképpen instruálja Szemerét: „De a név szentebb, mint ide írhassam; szentebb, mint a közönség e tárgyról valamit tudhasson. Talán valaha, midőn nem leszek, fog a maradék írásaim között egy-két szót találni, ami legfeljebb csak a pszichológnak vagy annak, ki dalaimat még akkor is olvasni örömmel fogja, lehet érdekes." Kölcsey, i. m., 1015-1016. o.