Jelenkor, 2001. július-december (44. évfolyam, 7-12. szám)

2001-07-01 / 7-8. szám - Milbacher Róbert: "S mi vagyok én, kérded...": Az Arany-önéletrajz narratív rétegei

Az (ön)életrajzírás nehézségeiről Arany János halála után nem egészen egy évvel (1883-ban) jelenik meg sógorának, Er­­csey Sándornak a költőről szóló emlékirata (Arany János életéből), amelyet - mondhatni, természetszerűleg - Gyulai Pál lát el bevezetéssel. Gyulai Ercsey művét a hiteles forrás státusával tünteti ki, amely valóban közelebb viheti az olvasót a költő életének megérté­séhez. Amikor Gyulai hitelességről beszél, akkor Ercsey művét a magától értetődő adat, tény stb. funkciójával ruházza fel, megkülönböztetendő a „vitázni", „cáfolni", „igazol­ni" hivatott életrajzírói narratívától, amely szerinte szükségszerűen torzít: „egy szóval [Ercsey Sándor] nem kíván életrajzíró lenni s megelégszik a hiteles följegyző szerepé­vel. Mindenesetre nem henye kérdés: várjon [sic!] valamely kitűnő férfiút nem hívebben rajzolnak-e művei, levelei s a róla írt hiteles följegyzések, mint a kidolgozott életrajzok, mikor az író bizonyos eszmék szerint csoportosít, fejteget, színez s néha egészen más világításban mutatja fel az egyént, mint amilyen volt, vagy túleszményítve vagy túle­­gyénítve. A művelt levelek s hiteles följegyzések alapján magunk is megalkothatjuk az illető egyén hű képét, ellenben az életrajzíró könnyen megigéz s félrevezethet bennün­ket rajza elevenségével s dialectikája erejével."A Gyulai végső soron tehát kritikával ille­ti az életrajz-írást, amennyiben az nem felel meg annak az elvárásnak, hogy úgy mutas­sa föl tárgyát, „mint amilyen volt". Az életrajz-írás elégtelenségét Gyulai az eszmék szerinti „csoportosítás", a „fejtegetés" és a „színezés" technikáinak szükségszerű hasz­nálatából eredezteti, amelyek a vita, cáfolás, igazolás processzusában játszanak fontos szerepet. Más szóval Gyulai a személy valóságosságának elvetését érzékeli abban a kód­ban, amelyet az életrajz megkonstruálásának szükségképpeni velejárójának tekint. Gyulai az életrajzzal szemben a „hitelesség", valóságosság biztosítékát azokhoz az elbe­szélésekhez köti, amelyek vagy egyenesen magától az életrajz szubjektumától erednek, vagy pedig az adott szubjektummal személyes kapcsolatban lévő kortanútól („hiteles följegyzőtől") származnak. Hayden White terminológiáját kölcsönvéve,5 Gyulai a „té­nyek", vagy „adatok" szövegcsoportjának leválasztását és meghatározását végzi el, amelyek egyrészt „önmagukat mondják",­ vagyis mindenfajta narrativitástól mentes valóság illúzióját keltik; másrészt pedig olyan nyersanyagként funkcionálnak, amelyek cselekményesítésével szerzője értelmezését és ideologizálását végezheti el az életrajzíró. Gyulai pontosan tudja ugyanis, hogy az életrajz diskurzusa nem egyszerűen az alany bemutatását szolgálja (mintegy a portréhoz, fotóhoz hasonlatosan), hanem - a legenda narratívájától meghatározottan - annak olyan funkciót tulajdonít, amely a szubjektu­mot nem mint személyt, hanem mint valamely szakralizált szerep betöltésére alkalmas figurát/ál­arcot mutatja fel. Az 1855-ös önéletrajzi levél­ (a továbbiakban: Önéletrajz) Gyulai felkérésére egy olyan kiadvány számára készült, amely katalogizálni hivatott a különféle szereplőket, akik részesei a „társas" (társadalmi) életnek, másképpen mondva: a társadalmi nyilvá­nosságnak. Arany életrajzának szerepe ebben a katalógusban egyrészt a nyilvánosság előtt már ismert, különféle irodalmi szövegek által körülírt „üres helyként" funkcionáló 4 Gyulai Pál: „Előszó", in: Ercsey Sándor: Arany János életéből, Budapest, 1883. IV. o. 5 Hayden White: A történelem terhe. Előszó, Braun Róbert (ford.), Budapest, 1997. 21. o. 6 Vö.: Michel Foucault: „A diskurzus rendje", in: Holmi, 1991/7. 7 Éppen Arany 1855-ös életrajzi levelével kapcsolatos az „örökségért" folytatott vetélkedés első ál­lomása, miszerint Toldy Ferenc, aki Gyulaitól megkapta Arany levelét, hogy ő is készítsen belőle életrajzot a Kézikönyve számára, a levelet soha nem adta vissza jogos tulajdonosának, halála után az Akadémiához került. Vagyis az ereklye státusával tüntették ki a kritikusok Arany levelét, amelynek birtoklása mintegy a szent hagyományának ápolására is jogosítványul szolgálhatott.

Next