Jelenkor, 2002. január-június (45. évfolyam, 1-6. szám)
2002-04-01 / 4. szám - Farkas Zsolt: Parabázisok és megjegyzések Tamás Gáspár Miklós: Törzsi fogalmak I-II előadása közben
szemű anarcho-nihilizmusodban („Az anarchisták győztek") le akarsz rombolni: a demokratikus intézményrendszer, melynek engedelmeskedni immár - hát nem látod? - nem egy vak totális hatalomnak való alávetődés, hanem értelmes állampolgári felelősség. A szépségpöttyök persze ott vannak, ha például csak azt a kis gonosz behelyettesítést végzed el, hogy úgy általában a parlamentek mint „a közvitákban kiformálódó politikai bölcsesség" felkent intézményei. „Képviseleti kormányzat"? Jesszusmária, csak nem engem képviselnek? Ki tehet erről? Kelet-Európa? (Schopenhauer vs. Hegel: „Szellem? Hát az meg ki a franc?") De mi is a baj az antropomorfizmussal, a bájos Prozopopeiával? Doktor, mondta magában Frankenstein, csináljunk embert saját képünkre és hasonlatosságunkra. Nyelvi absztraktumokból és operációkból vesszük, és azzá is tesszük. De előbb igékkel dolgoztatjuk, aztán jelzőkkel kifizetjük. Az így kiképzett személyekre „megtörtént eseményeken alapuló" pszichodrámákat írunk. (De kikötés, hogy nem Hayden White a dramaturg.) Mondjuk egy félórás kis dramo lett ötezer évről. Az Ifjúsági és Sportminisztérium, Nemeskürty István és Koltay Gábor támogatásával. Helyszín: az euroatlanti civilizáció. Szereplők: Magyarország - Sinkovits (vagy Bajor) Imre, Kelet-Európa - Eszenyi Enikő, A Tengerek Királynője - Tamás Gáspár Miklós, Baloldali Értelmiség Az Egyesült Államokban - Antonio Banderas, Izrael Törzse - Latinovits Zoltán, Vaterland - Klaus-Maria Brandauer, magyar hangja Bud Spencer, Demokrácia - Latabár Kálmán, Szocializmus - Csala Zsuzsa, és még sokan mások. De az antropomorfista dráma katartikus pontja az, hogy Tamás a történelemről - az általa, úgy tűnik, egyetlen szóra érdemesített beszédtárgyról - szólván legalább annyira felvilágosodásellenes, mint nem. A történetfilozófiának (kinek?) az az agressziója, amely a világtörténelem nevű, elgondolhatatlanul sok mindent magába foglaló absztraktumot testté lett igékkel átlelkesíti saját képére és hasonlatosságára, még akkor is tarthatatlan általánosításokkal operál, ha történelmileg kimutatható ezek hatékonysága. Mert ami neked isten, ember, természet, művészet, tudomány, erkölcs, az „a Gonosznak" mnemotechnika. Pénz és idő. Tehát ez itt nem a férfiasan tökéletes OccamTM borotva: a prozopopoeia azért valóság, mert a szimbolikus integráns része, mert a kulturális alapkódoknak egy kedvelt trópusa. A prozopopoeia előregyártott metalepszis. Tipikus példái: mesék, babonák, mítoszok, vallások, világtörténelem stb. - és éppen ezek a műismeretelméleti és politikai programok, amit szorgalmaztak, „a modernitás projektuma" az áttekinthetetlenség irányába vitt. És az kinek is jó? A gyors, áttekintő szignifikátoroknak nem: a skizó szétszáll a metaleptikus hajszában, a párának pedig senki sem hisz. Ezzel a módszerrel mindenesetre hatékonyan lehet üdvös fordulatokat vinni a cselekménybe. Platónról például kiderül, hogy a legnagyobb kommunista, Marxról, hogy ugyanekkora antikommunista. Helyenként ugyanez a szubverziós erő munkál az absztraktumszemélyiségek összehasonlításában. A nyugati liberális baloldali értelmiségről (-nek) például azt bizonygatja, hogy néhány fontos, de voltaképpen felszínes különbségtől eltekintve alapvetően ugyanaz a világnézete, mint a kelet-európai (és nyugat-ázsiai) „etnarchia és etnoanarchizmus" képviselőinek. És nincs igaza? Például „a hatalomnak" az a roppant egyszerű, a jogállamiság doktrínájának inherens csődjét 12 szépen példázó jelenlegi elgondolása és gyakorlata szerinted 12 („A Szabadság garanciája a szabadság" - tette hozzá Foucault.) Mert a jog egyre vészesebben olyan, mint a jogászok. A politika, mint a politikusok stb. Ne félj, úgyse olvasnak ilyesmit. Ha te nem dobsz fel nekik, soha nem tudják meg. 399