Jelenkor, 2002. július-december (45. évfolyam, 7-12. szám)

2002-12-01 / 12. szám - Szécsényi Endre: Kant és a politika problémája

SZÉCSÉNYI ENDREH ! !‹­ «› ’› KANT ÉS A POLITIKA PROBLÉMÁJA „Az angol az embereket kalapokká változtatja, a német viszont a kalapokat eszmékké." (Karl Marx: A filozófia nyomorúsága) Az idén látott napvilágot magyarul egy válogatáskötet Hannah Arendttől, amely­­ a Mi a politika? címen összerakott kiadatlan töredékek mellett­­ tartalmazza a filozófus 1970- ben, a New School for Social Researchen tartott híres előadásait Kant politikai filozófiájáról.­ E Kant harmadik Katítójáról szóló inspiratív mű újabb tétele az utóbbi években örvende­tesen megszaporodó magyar nyelvű Kant-irodalomnak.1 . A jelen tanulmányban néhány gondolatot szeretnék felvetni szabadság, politika és ítélőerő kanti és arendti értelmezésé­ről e könyv megjelenése kapcsán. 1. Hogy a politika értelme vagy raison de être-je a szabadság, azt Hannah Arendt számos művében újra és újra elmondja. E gyakori ismételgetésnek nem titkoltan az az oka, hogy Arendt szerint Epiktétosztól és Szent Ágostontól kezdődően széles körben elfogadottá vált az a gondolat, hogy az emberi szabadság az individuum benső világához tartozik, s a gondolkodás vagy az akarat aktusaiban érhető tetten. Ezzel párhuzamosan filozófiai szempontból leértékelődik a politika, általában a vita activa, a cselekvő-tevékeny élet a magányos vita contemplativához képest. Ez azonban nem volt mindig így, s Arendt szerint nem is kellene feltétlenül így lennie. Politika és szabadság szoros kapcsolatáról beszél a Mi a politika? több helyen is, de még részletesebben olvashatunk erről kitűnő Mi a szabad­ság? című esszéjében: „A szabadság vagy ellentéte először a másokkal folytatott érintke­zésben, s nem az önmagunkkal folytatott érintkezésünkben tudatosul bennünk. A sza­badság, mielőtt a gondolkodás attribútumává vagy az akarat minőségévé vált volna, a szabad ember olyan státusát jelentette, melynek következtében mozoghatott, elhagyhatta otthonát, beléphetett a világba és másokkal érintkezhetett tettek és szavak útján." Az élet szükségszerűségeitől való felszabadítás önmagában nem elég a megélhető (politikai) sza­badsághoz, szükség van „más, ugyanabban az állapotban lévő emberek társaságára, vag­ y Hannah Arendt: A sivatag és az oázisok, Mesés Péter és Pató Attila (ford.), Gond-Palatinus, Buda­pest, 2002. 2 Ismeretes, hogy a közelmúltban a három kanti kritika új és megbízható fordításán túl több, mára már klasszikusnak számító Kantról szóló munka jelent meg magyarul, ezek közül is ki kell emel­nem Martin Heidegger 1929-es Kant és a metafizika problémája (Ábrahám Zoltán és Menyes Csaba [ford.], Osiris-Gond, Budapest, 2000.) és Ernst Cassirer 1921-es Kant élete és műve (Mesterházi Miklós [ford.], Osiris/Gond-Cura Alapítvány, Budapest, 2001.) című könyvét. Ezektől némi­képp eltérő módon Arendt előadásai a königsbergi gondolkodót elsősorban Az ítélőerő kritikája szerzőjeként mutatják be; hasonlóan Alfred Baeumler 1923-as irracionalitás-könyvéhez (Az irra­cionalitás problémája a XVIII. századi esztétikában és logikában Az ítélőerő kritikájáig. V. Horváth Ká­roly [ford.], Enciklopédia, Budapest, 2002.), 1304

Next