Jelenkor, 2003. január-június (45. évfolyam, 1-6. szám)
2003-03-01 / 3. szám - Jász Attila: A WS- lóláb: Weöres Sándor: Egybegyűjtött levelek I-II.
JÁSZ ATTILAK Ctk: A WILÓLÁB Weöres Sándor: Egybegyűjtött levelek I—II. „Ki vagyok én? Mindenki. Hol lakom én? Minden emberben, ezerféle alakban." (Weöres Sándor: Bolond Istók) [Óvodától egyetemig] Weöres Sándor költészetére folyton rá kell csodálkoznunk, mióta csak legelső varázsigéit meghallottuk az óvodában. A gyerekember még úgy ismerkedik meg Weöres verseivel, énekelhető-mondható rigmusaival, hogy a szerző neve jóval később, tíz-húsz év távlatából, az olvasás periódusában tudatosul csak. (WS legjobb sorai számomra azóta sem halványultak, de most, amikor a lányom mondogatja - hihetetlen gyorsasággal tanulva meg - verseit, kénytelen vagyok ismételten rácsodálkozni költői zsenialitására.) Később, felnőtt korban ismét rádöbben az ember, mennyire „eleven áram"-ként hatnak Weöres versei: ma is, ennyi idő elteltével - ami igazán a művészi érték próbája -, „megrázkódik az ösztön, érzelem, ész, képzelet, szellem, az egész lény" (miként a szerző ezt el is várja A vers születésétől). Közhely, hogy Weöres valóban zseni volt, ám ez a „tudás" mára inkább elfelejtett és megkopott evidenciának tűnik, hiszen az óvodán kívül nemigen esik szó manapság Weöres Sándor költészetéről. Ez egyrészt talán annak az ismert jelenségnek is köszönhető, hogy bizonyos időszakokban talán túl sokat és túl didaktikusan emlegették és bizonygatták zsenialitását, ami végül mindig kivált valamiféle ellenreakciót a kortársiirodalmi közösségből (gondolom, elég itt az egyik legutolsó, a hetvenes évekbeli Szilágyi Ákos-féle pamfletre utalni). Weöres nemrég megjelent (majd az özvegy által viharos körülmények között visszavonatott) levelezésgyűjteménye nem volt ugyan revelatív hatású felfedezés, hiszen a levelezés nagy része már olvasható volt a legkülönfélébb gyűjteményekben, folyóiratokban és kézirattárakban, ugyanakkor hiányzott ez a gyűjteményes változat, amelyet akár önéletrajzi regényként is végig lehet olvasni ebben a formájában (a pikánsabb, izgalmasabb témát kedvelők is találhatnak csemegét, Babitsnak például, meglepő módon, a szakmai problémáin kívül beszámol arról is, hogyan vesztette el a „szüzességét"). E levelezésgyűjtemény egészében visszaigazolja azt a feltételezést, hogy WS próteusziként emlegetett költészete már a 20. század első felében sem volt könnyen bepasszítható a megszokott-kialakított trendbe. Hiába látszik levelezése alapján is egyértelműnek a verseiből már ismert („Szememnek Ady adott új mezőt, / Babits tanított ízére a dalnak / és Kosztolányi, hogy meg ne hajoljak / ezt-azt kívánó kordivat előtt") - fő mesterek névsora. Weöres először is mesterei hangját tanulja meg, formatudását sajátítja el tökéletes módon, hogy később mindazt, ami számára e mesteri tudásból stíluselemként használható, szervesen beépítse saját költészetébe, és - a negyvenes évekre - jól felismerhető, igen magas színvonalú költői világgá emelje. („Mert a géniusz sugalmára / figyel és szóvá megformálja: / rögös lényét elviselem / estig, / de mindörökre nem.") A Weöreslevelekből kiolvashatóak szerzőjük irányultságai, tapogatózásai, tájékozódásai, melyek konkrétan is dokumentálják az őt ért hatásokat. Ám WS művészetével szemben hihetet d .