Jelenkor, 2003. január-június (45. évfolyam, 1-6. szám)

2003-03-01 / 3. szám - Jász Attila: A WS- lóláb: Weöres Sándor: Egybegyűjtött levelek I-II.

JÁSZ ATTILAK Ctk: A WI­LÓLÁB Weöres Sándor: Egybegyűjtött levelek I—II. „Ki vagyok én? Mindenki.­­ Hol lakom én? Minden emberben, ezerféle alakban." (Weöres Sándor: Bolond Istók) [Óvodától egyetemig] Weöres Sándor költészetére folyton rá kell csodálkoznunk, mióta csak legelső varázsigéit meghallottuk az óvodában. A gyerekember még úgy ismerkedik meg Weöres verseivel, énekelhető-mondható rigmusaival, hogy a szerző neve jóval később, tíz-húsz év távlatá­ból, az olvasás periódusában tudatosul csak. (WS legjobb sorai számomra azóta sem hal­ványultak, de most, amikor a lányom mondogatja - hihetetlen gyorsasággal tanulva meg - verseit, kénytelen vagyok ismételten rácsodálkozni költői zsenialitására.) Később, fel­nőtt korban ismét rádöbben az ember, mennyire „eleven áram"-ként hatnak Weöres ver­sei: ma is, ennyi idő elteltével - ami igazán a művészi érték próbája -, „megrázkódik az ösztön, érzelem, ész, képzelet, szellem, az egész lény" (miként a szerző ezt el is várja A vers születésétől). Közhely, hogy Weöres valóban zseni volt, ám ez a „tudás" mára inkább elfelejtett és megkopott evidenciának tűnik, hiszen az óvodán kívül nemigen esik szó ma­napság Weöres Sándor költészetéről. Ez egyrészt talán annak az ismert jelenségnek is kö­szönhető, hogy bizonyos időszakokban talán túl sokat és túl didaktikusan emlegették és bizonygatták zsenialitását, ami végül mindig kivált valamiféle ellenreakciót a kortársi­irodalmi közösségből (gondolom, elég itt az egyik legutolsó, a hetvenes évekbeli Szilágyi Ákos-féle pamfletre utalni). Weöres nemrég megjelent (majd az özvegy által viharos kö­rülmények között visszavonatott) levelezésgyűjteménye nem volt ugyan revelatív hatású felfedezés, hiszen a levelezés nagy része már olvasható volt a legkülönfélébb gyűjtemé­nyekben, folyóiratokban és kézirattárakban, ugyanakkor hiányzott ez a gyűjteményes változat, amelyet akár önéletrajzi regényként is végig lehet olvasni ebben a formájában (a pikánsabb, izgalmasabb témát kedvelők is találhatnak csemegét, Babitsnak például, meg­lepő módon, a szakmai problémáin kívül beszámol arról is, hogyan vesztette el a „szüzes­ségét"). E levelezésgyűjtemény egészében visszaigazolja azt a feltételezést, hogy WS próteusziként emlegetett költészete már a 20. század első felében sem volt könnyen be­­passzítható a megszokott-kialakított trendbe. Hiába látszik levelezése alapján is egyértel­műnek­­ a verseiből már ismert („Szememnek Ady adott új mezőt, / Babits tanított ízére a dalnak / és Kosztolányi, hogy meg ne hajoljak / ezt-azt kívánó kordivat előtt") - fő mesterek névsora. Weöres először is mesterei hangját tanulja meg, formatudását sajátítja el tökéletes módon, hogy később mindazt, ami számára e mesteri tudásból stíluselemként használható, szervesen beépítse saját költészetébe, és - a negyvenes évekre - jól felismer­hető, igen magas színvonalú költői világgá emelje. („Mert a géniusz sugalmára / figyel és szóvá megformálja: / rögös lényét elviselem / estig, / de mindörökre nem.") A Weöres­­levelekből kiolvashatóak szerzőjük irányultságai, tapogatózásai, tájékozódásai, melyek konkrétan is dokumentálják az őt ért hatásokat. Ám WS művészetével szemben hihetet­­ d .

Next