Jelenkor, 2004. július-december (47. évfolyam, 7-12. szám)
2004-12-01 / 12. szám - Gyáni Gábor: A történelem mint kirakós játék? (Tudomány és művészet között. A modern történelemelmélet problémái)
Nagy szerepet játszik e tekintetben a Thomka Beáta vezette, multidiszciplináris pécsi narratívakutató műhely is (Kisantal Tamás az utóbbihoz kötődik), amely Narratívák című könyvsorozata két kötetét is részben vagy egészben a történetelmélet problémáinak szentelte. A kultúra narratívai, illetve A történelem poétikája című tanulmánykötetekről van szó. Végül a Hajnal István Kör olykor szintén hozzájárul ezen elméleti érdeklődés felkeltéséhez és táplálásához. A jórészt a Körhöz kapcsolódó történészek által írt, Bevezetés a társadalomtörténetbe című kézikönyv (Bp., Osiris, 2003.) említhető mint ennek kézenfekvő példája, melynek az e sorok szerzője által jegyzett bevezető tanulmánya (A történetírás fogalmi alapjairól: tény, magyarázat, elbeszélés) e mostani könyv téma- és problémavilágának mintegy tömör összefoglalása. S ne feledkezzünk meg azokról a történeti periodikákról sem, melyek szintén ébren tartják a történet elmélete iránti érdeklődést: elsősorban a szegedi Aetas, amely F. R. Ankersmit, P. Burke, S. Greenblatt, G. Iggers, B. Lepetit, P. Nora, J. Reves és H. White írásaival ismertette meg már eddig is olvasóit, illetve a néhány éve indult Korail, melynek hasábjain K. Jenkins, G. Levi, J. Revel, G. M. Spiegel és H. U. Wehler elméleti tárgyú fejtegetései láttak már napvilágot. A történetelméleti diskurzus tehát akár itthonról nézve is figyelemmel kísérhető (lenne), feltéve, ha megvan iránta a belső késztetés. S mi a helyzet a tisztán csak forráskutatásra alapozott, úgymond kifogástalan történetírói eljárás ars poeticájával, amely az idézett medievista egyik fő érve volt az elmélet elhanyagolását alátámasztandó. Ha nem épp arról szólna a most zajló elméleti diskurzus java része, hogy mennyire tarthatatlan a történészek forrásfetisizáló beállítottsága, talán el is siklanánk az argumentum fölött. Mivel azonban történetesen erről esik talán a legtöbb szó az érintett elméleti vitákban, hajlok rá, hogy intellektuális bátortalanságnak (sőt: gyávaságnak) tekintsem a történetírói dokumentarizmushoz kényszeresen ragaszkodó, a módszertani és a szemléleti kérdések iránt ily mértékben érzéketlen történészi attitűdöt. Bizonyságul hadd álljon itt a Tudomány és művészet között című könyv némileg szabálytalan bírálata. Előrebocsátom: a szerkesztő okos és felettébb hasznos bevezetőjével ellátott tanulmánykötet három tematikai egység, úgymint a történelmi magyarázat, a történetírói retorika és a történelmi reprezentáció témája köré szervezve teszi közzé a néhány kivétellel (Roland Barthes, Michel de Certeau, valamint Frank R. Ankersmit) csupa amerikai gondolkodó által kultivált elméleti diskurzust, így megismerkedhetünk Carl G. Hempel nevezetes hipotetikus-deduktív történelmi magyarázat-koncepciójával, William Dray ezt bíráló „racionális magyarázat"-felfogásával, valamint Arthur C. Dante analitikus narrativitás-koncepciójával. Majd elolvashatjuk végre magyarul is Roland Barthes legendás (és agyonhivatkozott) A történelem diskurzusa című tanulmányát, azt, amely nélkül nem is szökkenhetett volna később szárba a történetírást retorikus, illetve tropologikus (metaforikus) beszédalakzatként feltüntető elmélet. S nem hagyhatjuk említetlenül Louis O. Mink itt közölt írását sem, amely az elbeszélő nyelvi forma kognitív jelentőségére vet fényt, vagy Lionel Gossmant, aki a fikciós és a tényirodalom történetileg folyton változó viszonyát elemzi, vagy a már itthon sem egészen ismeretlen Hayden White azon most hozzáférhetővé tett írását, melyben a modern esemény és a (poszt)modern reprezentáció lehetséges összekapcsolását boncolgatja. S akkor még nem is szóltunk a tropológiai narrativizmus ismert képviselőjéről, a holland Frank R. Ankersmitről, vagy a nem kevésbé jelentős narrativista gondolkodó, Stephen Bann írásáról. Most azonban mellőzzük a bemutatás némileg iskolás módszerét azért, hogy a mai magyar történetírásban (pontosabban e történetírás fő áramában) uralkodó vezérelveket szembesíthessük a kötet szerzői által vallott és fejtegetett elméleti belátásokkal. Engel Pál több alkalommal is úgy határozta meg a történészi munka lényegét, mint ami gyakran valamiféle kirakós játékhoz válik hasonlóvá. „Persze hiányos, és ezért kü