Jelenkor, 2006. január-június (49. évfolyam, 1-6. szám)

2006-04-01 / 4. szám - Nyáry István: A történelem mint problémás tudomány

információban, vagy legalábbis jelentős mértékben bővítve a felszíni jelentést. Vagy Bahtyinnal szólva: „a kimondott szavakat mélyen átitatják a mögöttes és kimondatlan je­lentések." S hogy hogyan, azt a szerző két eklatáns példán mutatja be. Ezek egyike Romsics Ignác Magyarország története a XX. században című népszerű összefoglaló munkája, melyre gyakran hivatkoznak mint az elfogulatlanság és az objektivitás követelményeinek megfe­lelő történészi interpretáció példájára. Ennek azonban ellentmond a dualizmus korának társadalmáról szóló fejezet, ahol az úgynevezett kétosztatú (és újabban sokat bírált) modell látszik érvényesülni, amely arra vonatkozik, hogy a kor magyar társadalma tradicionális és modern csoportra vált szét, s az előbbit a dzsentri, az utóbbit a zsidóság képviselte, sőt a két oldal társadalmi-gazdasági összebékíthetetlenségét is felhozza, ami lehetőséget nyújt Romsicsnak, hogy az asszimiláció nehézségeit hosszan sorolja anélkül, hogy szólna annak „sikeréről" (Gyáni teszi ezt a szót idézőjelbe). De a lényeg nem is ez: Gyáni mindezt azért emeli ki, hogy megvilágítsa Romsicsnak a Tanácsköztársaság Forradalmi Kormányzóta­nácsáról szóló sorait, ahol az annak szociológiai összetételét, vagyis a zsidóság felülrepre­­zentáltságát emeli ki. Mégpedig látszólag magyarázat nélküli tény közléssel. Gyáni viszont felteszi a kérdést: miért nem fűz hozzá semmiféle értelmezést? Nos, azért­­ mutatja ki ala­pos elemzéssel,­­ mivel (legalábbis látszólag) magáénak vallja azt a Horthy-korszakból öröklött (s tegyük hozzá: az antiszemita közbeszéd állandó kellékei között szereplő) dis­kurzushagyományt, amely a Tanácsköztársaságot a nem eléggé asszimilált zsidóság mű­veként aposztrofálja. Romsics így nem lép ki ebből a hagyományból, ami arra utal, hogy maga is hasonló nézetet képvisel, melyet azonban nem lehetne nyíltan kimondva előadni, ezért szorítkozik csupán a tényközlésre. Végül utal Szegedy-Maszák Mihálynak a könyv­ről írt bírálatára, ahol a szerző - bár más szempontok szerint - megjegyzi, hogy Romsics nyelvhasználatának módjai akaratlanul is elárulják annak rejtett értéktételezéseit. A másik példa Rainer M. János Nagy Imre-életrajza, amelyben a retorikai stratégiák egyik gyakorta használt eszközének, a hüpotüpózisznak a használatára mutat rá. Ezzel szorosan összefügg a történész eszmei pozíciójának kérdésköre az eseménysor kapcsán: a nézőpont megválasztása és értelemképző szerepe, az elfogultság/elfogulat­­lanság lehetőségei, hiszen szinte „megbocsáthatatlan szakmai bűnnek számít a múlt egy bizonyos nézőpontjának a kiválasztása és túlzott favorizálása". Úgy tűnik, a teljes elfogu­latlanság lehetetlen, ezért Gyáni azt az álláspontot teszi magáévá, hogy a történész lehe­tőleg minél több nézőpontból láttassa a valóságot, kiegészítve és felülírva azt az úgyneve­zett fogalmi nézőponttal, amelyet éppen a történész (tudományos vagy annak szánt) pozíciója hoz létre, s egyben megadja a kellő időbeli és hermeneutikai perspektívát. A fentiek szolgálnak bevezetőül a tanulmány második részéhez, ahol a szerző a MAORT- ügy néven elhíresült szabotázsperről szóló három különböző típusú szöveg összehason­lítását nyújtja. Ezek: a fővádlott Papp Simonnak, a vállalat egykori vezetőjének naplója és memoárja; a történetet szépirodalmilag feldolgozó Galgóczi Erzsébet Vidravas című regé­nye (ahol az egyik főszereplő Simon Pál nevével is alig rejtetten utal a per áldozatának ne­vére), valamint Szágli Lajosnak a vállalat (a mai MOL elődje) történetét feldolgozó kismo­nográfiája. Az új és a szerző által is követett elméletek bírálatának célpontja a politikatörténet és az államfejlődés primátusát valló történetírás. Gyáni Gábor társadalomtörténész, nem le­het hát véletlen, hogy az ő személyében találkozik össze a történetírás kanonikus temati­­zációinak kritikusa a posztmodern elméletek apologétájával. A Nemzet és történeti kánon címen összefoglalt három másik tanulmány nemzetfogalom és történetírás sajátos viszo­nyát vizsgálja, hiszen a történettudomány klasszikus, 19. századi paradigmájának kiala­kulása és megszilárdulása egybeesett a nacionalizmusok megszilárdulásával, s így a nem­zetállam került mindenhol a történetírások fókuszába. Gyáni mindenekelőtt azt vizsgálja, hogy a „nemzet" fogalmának idő- és térbelileg különböző értelmezései miként befolyás

Next