Jelenkor, 2010. január-június (53. évfolyam, 1-6. szám)

2010-05-01 / 5. szám - Sz. Koncz István: A virágokat nem szabad megvárakoztatni: Beszélgetés Borhidi Attilával

BORHIDI ATTILA A VIRÁGOKAT NEM SZABAD MEGVÁRAKOZTATNI Sz. Koncz István beszélgetése Az egyik hallgatója azzal lep meg, hogy leginkább a professzor páratlan nyelvismeretét, nyelvi műveltségét csodálja. Ezt egy botanikusról talán nem is gondolná az ember. Lati­nul a gimnáziumban tanult nyolc évig, beszél olaszul is, meséli a fiú, állítólag olasz ke­resztanyja volt, németül szinte az óvodától kezdve tanult, franciából, angolból érettségi­zett. A spanyolt később, negyvenévesen sajátította el. A botanikai latint máig ő tanítja a Pécsi Egyetemen, és spanyolul Mexikóban. Olykor idegenforgalmi csoportokat kalauzol Itáliában, sőt, amint egy pálos szerzetestől hallom, néhány esztendeje ő vezette a rend za­rándokútát Rómában. Tudom, hogy tíznél is több növényt neveztek el róla, az egyik - történetesen egy kissé fallikus dinnyekaktusz - képe kint lóg a professzor szobájában. Dékánságának idejéről pedig azt hallottam, hogy az első hetekben végigjárta az összes tanszéket, mindenkiről följegyezte a fontosabb tudnivalókat, majd mindezt meg is tanul­ta. Attól fogva, ha valakivel találkozott, rendre megkérdezte, az illető hogy áll azzal a do­loggal, amit az első beszélgetésük során megemlített. Hol tart például a disszertációjával, mi a helyzet a gyerekekkel, ment-e előre a kutatás satöbbi. A történetek főszereplője, Borhidi Attila akadémikus 1932. június 28-án született Bu­dapesten. Középiskolai tanulmányait a ciszterek budai Szent Imre Gimnáziumában vé­gezte, 1950-ben érettségizett. Biológusként az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Termé­szettudományi Karán 1955-ben fejezte be tanulmányait. A végzéstől egészen 1977-ig a Növényrendszertani Intézet munkatársa volt ugyanott. Közben, 1969-70 illetve 1974-76 között részt vett a Kubai Tudományos Akadémia Botanikai Kutatóintézetének megszer­vezésében. 1978-tól '89-ig igazgatóhelyettesként működött az MTA Ökológiai és Botani­kai Kutatóintézetében Vácrátóton, 1988-tól a Pécsi Tudományegyetem Növénytani Tan­székén lett tanszékvezető egyetemi tanár. Nevéhez fűződik az egyetemi szintű biológus tanárképzés beindítása. 1989-től két esztendő alatt a Tanárképző Kar dékánjaként létre­hozta az önálló Természettudományi Kart, amelynek 1992-től első dékánja is volt. 1997- től az MTA imént említett intézetének igazgatójává nevezték ki, egészen 2002-ig ott is működött. Félezret jóval meghaladó számú szakközlemény és kéttucatnyinál több könyv szerzője vagy társszerzője. Fő kutatási területei: a növényrendszertan, az ökológia, a nö­vényföldrajz, és a környezetvédelem. Kidolgozta a hazai növényvilág szociálismagatar­­tás-típusait. Nevéhez fűződik a zárvatermő növények rendszerezésére és osztályozására kialakított, róla elnevezett Borhidi-rendszer (1993), és az új, molekuláris genetikai alapú fejlődéstörténeti rendszer kidolgozása (2007). 1992-től kutatja Mexikó flóráját. Több mint félezer virágos növényfajt fedezett fel. Ami a tudományos előrehaladást illeti, 1958-ban doktorált, 1964-ben kandidált, 1976- tól nagydoktor. A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Jávorka Sándor-díjas, a Lengyel Tudományos Akadémia elismerésének, a Szafer Emlékéremnek birtokosa, Szent- Györgyi Albert- és Széchenyi-díjas. Társadalmi megbízatásai közül csak néhány: az Euró­pai Botanikus Kertek Szövetségének elnöke, az MBT Botanikai Szakosztályának korábbi el­

Next