Jelenkor, 2013. január-június (56. évfolyam, 1-6. szám)
2013-02-01 / 2. szám - Szolláth Dávid: Az elbeszélő hitelvesztése. Tormay Cécile Bujdosó könyvének néhány narrációs problémájáról
zsidó medikusok szexuális felvilágosítást tartottak az iskolában. (233.) Az efféle budai pletykákon ironizál az Édes Anna első jelenete, a kincsekkel megpakolt, aeroplánon vigyorogva távozó Kun Béla karikatúrájával. A Bujdosó könyv viszont a hiedelmekből és félelmekből tényeket próbál kovácsolni. Mondhatnánk talán, hogy kicsinyesség ilyesmit számon kérni, ám az önleleplező hibák és az álrealista trükkök olyan gyakoriak, hogy az már hatással van a befogadásra, az olvasónak ugyanis állandóan az a kényelmetlen érzése van, hogy őt itt nagyon ostobának nézik. Említettem már, hogy roppant egyszerű a Bujdosó könyv értékszerkezete. Az embereket „politikai nézeteik és társadalmi osztályuk szerint ruházta föl kedvezőtlen vagy vonzó vonásokkal".„ Minden, ami rossz, az a zsidóktól származik, minden ami jó, az magyar. Ha a magyar nemzetjellemnek van valami gyengesége, mint például az, hogy nehezen képes a megegyezésre, hajlamos a széthúzásra, akkor arról is kiderül, hogy voltaképpen egy erény visszájáról, egy erény káros mellékhatásáról van szó: túlságosan egyenes, őszinte, igazságszerető ez a faj, ezért nehezebben tud szövetkezni, mint a mindenre elszánt zsidók, csehek vagy románok. Elmarasztalásnak álcázott büszkeséggel jegyzi meg: „rossz összeesküvők vagyunk, mi magyarok." (183.) E kétpólusú világrend egyetlen anomáliája az áruló magyar gróf, Károlyi Mihály érdemes alakjának megformálására röviden kitérni. A Bujdosó könyv ábrázolásában Károlyi „vérrokonoknak korcs fia", farkastorokkal és nyúlszájjal született. A Gondviselés bölcsen némának teremtette, de megműtötték, hogy „fajának és nemzetének vesztére beszélni megtanuljon." Ám hiába tettek „ezüst szájpadlást" a szájába, környezete sokszor így sem értette „állati hangzású dadogását", ilyenkor „valóságos dührohamok lepték meg." Butasága miatt az iskola sem ment neki, de agyondicsérték, elkényeztették, ettől gőgös lett. Később azért sodródott a szélsőbaloldalra, mert az úri politikában legfeljebb csak másodvonalig juthatott volna Tisza István mögött. Károlyi minden tekintetben ellentéte Tiszának, az erős, hatalmas, nemes, hajthatatlan szálfa-magyarnak. Egyszer Tisza megalázta a felfuvalkodott Károlyit, a torzszülött ekkor megfogadta, hogy mindenáron bosszút áll Tiszán, még ha összedől is az ország. (262-264.) Tisza és Károlyi a kortársak számára szimbolikus figurákká, szembenálló táborok jelképeivé váltak. Az viszont talán a Bujdosó könyv invenciója, hogy a világirodalom legádázabb gonoszának alakjára formálja-növeli Károlyit. III. Richárdot csinál belőle, újabb példát nyújtva arra, milyen kreativitással használ fel közkeletű irodalmi toposzokat, sémákat és mintákat. (Egy igen előkelő házból való, de testi fogyatékosságokkal sújtott, torz fiatalember féltékeny szép és erős bátyjára, akinek uralma alatt béke van és „York napsütése", ezért hatalomvágytól hajtva elhatározza, hogy gazember lesz ... stb.) Károlyit nem számítva, ez a meseszerűen kétosztatú értékszerkezet nem sérül, problémát okoz azonban, hogy napló formájában jelenik meg a Bujdosó könyvben. Az olvasónak ugyanis azt kellene elfogadnia, hogy a világ ilyen, ennyire egyszerű, ennyire feketefehér, hiszen mindezt egy riporterszerű szemtanú tárja elénk realista közelnézetben. A poétikai nehézség itt az, hogy a naplóktól nem ezt szoktuk meg. A naplók csapongók, érdekes és érdektelen események spontán, életszerű rendezetlensége jellemzi őket, nem a politikai napilapok vezércikkeinek ideológiai jólformáltsága. Ebben a fiktív naplóban azonban minden leírt esemény célrendezett. Alig akad olyan napi történés, amelynek ne volna masszív politikai jelentése. Úgy tűnik, mintha a hősünk a nap huszonnégy órájában csak a titkos szervezésnek élne. Épp e nagyfokú célrendezettség miatt nem tűnik hitelesnek, amikor mégis spontán, politikailag semleges tevékenységekről tudósít: gyanakszik az olvasó, mert ezekről gyakran kiderül, hogy mögöttes jelentésük vagy dramaturgiai funkciójuk van, amennyiben újabb adathoz segítik az elbeszélőt. 9 Kádár: i. m., 10.