Jelenkor, 2014. január-június (57. évfolyam, 1-6. szám)

2014-06-01 / 6. szám - Ágoston Zoltán: Kalapáccsal, tollal. Móricz Zsigmond: Úri muri; Petőfi Sándor: A helység kalapácsa – Janus Egyetemi Színház

t és a durvaságot ivós jelenetek teszik érzékletessé a nyitó jelenettől a befejezésig. Ebben a feldolgozásban különösen erőteljes lesz a férfi világ kritikai ábrázolása, s az előadás egyik legaktuálisabb és legkínzóbb gondolati súlya - aktualizáló gender-szempontú be­avatkozások nélkül is - a férfi-nő viszony (részben fölszámolhatatlan, részben a hazug társadalmi rend által megteremtett) aszimmetriája. A darab mégsem válik e szempontból emancipatorikus üzenetű tézisdrámává, s ennek egyik záloga az Ahmann Tímea által ala­kított summáslány, Rozika, Szakhmáry szeretője. Ahmann elhiteti a nézővel, hogy a lány ártatlannak tűnő mondatai-gesztusai valóban azok, s csak Szakhmáry számára válnak hamissá és gyűlöletessé akkor, amikor kiderül, nem először élvezi annak előnyeit, hogy vonzza a férfiakat. Bizonyos értelemben tehát „ártatlanul", vagyis morális skrupulusok nélkül használja szexuális csáberejét. Mint mindenki, ő is emelkedni akar, ezért megszö­kik a könyvügynökkel a fővárosi színésznői karrier reményében. A Móricz-művekben szokásos női ellenpont szerepében László Virág megsemmisítő energiával viszi színre a megcsalt és szűkös társadalmi szerepében fuldokló feleség vergődését. Az előadás meghatározó hatáseleme volt az egyes képek befejezésekor felhangzó zene és a háttérben látható lepel mögötti tánc. A zene - a kiváló népzenész és népzene-kutató Agócs Gergely jegyzi - és a táncos Nyisztor Miklós autentikus előadása hatásos ellenpon­tot képez az ábrázolt romlott, torz világgal. A darab végi öngyilkosság - ne legyen kétségünk - nem csak Szakhmáry halálát jelen­ti, itt egy nemzet süllyed el. Az Úri muriban nemhogy sírva vigad a magyar, Móricz sokkal tovább megy ennél: tombolva, önkívületben, öngyilkos módon. Mintha Dionüszosz azo­nos lenne a mítoszban őt szétszaggató részeg menádokkal. Hans-Georg Gadamer állítása arról, hogy a klasszikus mű a nyelvi és történelmi-társadalmi változások ellenére is képes a közönséget az idő távolából megszólítani, ennél az előadásnál példásan igazolódott. Igaz, a megértésnek most segítségére sietett a mai magyar valóság, mely előzékenyen visszahajolt egy már letűntnek gondolt történeti állapota felé. A JESZ Úri muri előadása egy regény dramatikus művé formált átirata a színpadon, de nem véletlenül olvasható egy másik produkciójuk színlapján az, hogy „A helység kalapá­csa - zenés hősköltemény a vándorszínészetről, Petőfi Sándor azonos című hősköltemé­nye után - szabadon". A kacifántos, korabeli reminiszcenciákat keltő cím ugyanis pontos. Merthogy a vígeposzt valóban jelentősen módosítva, húzásokkal és betoldásokkal adja elő a társulat. Mi több, nem is az eredeti hősköltemény volt a rendező, Tóth András Ernő kiindulópontja, hanem a korábban Benedek Miklós által kerettörténettel megfejelt átirat. Az átdolgozás átdolgozása azonban nem csak nyomokban tartalmaz Petőfi-szövegeket, az 1844-es mű szüzséje, figurái követhető módon kibomlanak az előadás során. Ugyanakkor a kerettörténet a színház a színházban effektus révén olyan önreflexív réteggel gazdagítja a darabot, amely az amúgy is komikus karakterű eredeti szövegen túl további teret nyit a humor számára. A rendező és társulata már a dramatikus szöveg létrehozásában is megmutatja kre­ativitását, s legalább ennyire elmondható ez az előadásról. A Petőfi-életrajzot, a vándor­színészi éveket ötvözik a költő művével, amelynek révén a korabeli vidéki teátrumi világ keserves-ironikus képét rajzolják meg nyilvánvaló áthallásokkal a mai, a mindenkori szí­nészi létre. A magabiztos színházmegváltó Petrovics Sándor (Zakariás Máté), a fiatal író és reménybeli színész megérkezése felforgatja a vidéki színtársulat megszokott életét, mely épp egy Vörösmarty Árpád ébredése-élőképet próbál előadni özönvíz előtti megformálás­ban. „...dicső örökség, ez tagadhatatlan, de elmúlt. Hamis romantika. Ma már máshogy kell játszani" - mondja ki az ítéletet a modern gondolkodású fiatalember, s a költői és rea­

Next