Jelenkor, 2014. január-június (57. évfolyam, 1-6. szám)

2014-06-01 / 6. szám - Ágoston Zoltán: Kalapáccsal, tollal. Móricz Zsigmond: Úri muri; Petőfi Sándor: A helység kalapácsa – Janus Egyetemi Színház

ÁGOSTON ZOLTÁN KALAPÁCCSAL, TOLLAL Móricz Zsigmond­: Úri muri; Petőfi Sándor: A helység kalapácsa - Janus Egyetemi Színház Az egyetemi színház még a Pécsi Nyári Színház 2013-as programjai keretében mutatta be a Móricz Zsigmond Úri muri című regényéből Mikuli János rendező által színpadra írt darabot, amely aztán a JESZ saját játszóhelyén, a Zsolnay Negyedben is számos előadást megért; ez utóbbiak egyikét láttam. Nem lehet véletlen Móricz műveinek - az irodalomtörténeti munkáktól a színpadi át­iratokon, bemutatókon át megmutatkozó - kedveltsége manapság, amikor a magyar tár­sadalmi valóság nem várt hasonlóságokat mutat a két háború közti világéval. A darabnál maradva most csak olyanokat említünk, mint a munkát nem végző (nagy)birtokosi réteg újjáalakulása vagy e réteg erkölcsi és kulturális állapota, s mindezektől nem függetlenül a magyar vidék földhöz nem jutó új zsellérei. Móricz számos regénye - Ady fölszabadító hatására - azt a magyar Ugart mutatta meg, amely ragadozóival, élősködőivel és prédái­val már saját korában is inhumán jegyeket hordozott. Az átirat, az előadás ebbe a világba visz minket, anélkül, hogy a mai politikai viszonyokra közvetlen utalást tenne. A Szatmári Színházból érkező vendégszínész, Kányádi Szilárd játssza érzékenyen Szakhmáry Zoltánt, Móricz vívódó hőseinek egyikét: azt a dzsentrit, akiben eszmék, nemesebb gondolatok pislákolnak. Birtokából mintagazdaságot akar létrehozni, mintha nem a millenniumi időkben játszódna a cselekmény, hanem a hős már éppen Németh László harmadik utas „kert-Magyarországának" híve lenne. Igaz, a világmegváltó tervek­ből leginkább a szeretője számára kialakított tanya körüli, hasznot nem hozó park valósul meg az alföldi magyar világban idegen testként. Környezete azonban végül fölmorzsolja jobbik énjét. Ebben a társaságban úgy tartják: „Becses ember, aki adomázni jól tud, s becs­telen ember, aki még ahhoz se ért". Az „úri" társaság tagja a jól adomázó Borbíró (Inhof László) vagy a Hadnagy (Zakariás Máté), akinek irodalmi műveltsége a Rinaldo Rinaldinire korlátozódik (mert „negyven­­nyolc oldalon hétszer akasztották"). Kuti Gergely nagyszerűen hozza Lekenczey Muki kókler, élősködő figuráját, akit a zenetanár zsidó Wágner Adolf (Horváth Maria) előtt tréfából grófként léptetnek föl, miközben valójában egyszerű, pénztelen vigéc. A díszlet mellett a korhű jelmezt is jegyző Mikuli Dorka fehér, csíkos ruhával különbözteti meg a helyi férfiak viseletétől, hamis nagyvilági színt kölcsönözve neki. A rendezés meghatározó szerepet szán Csörgheő Csuli figurájának. A lehetőséget Tóth András Ernő nagyszerűen kiaknázza, példaszerű dúvabként formálva meg a figu­rát. Jelenléte szinte mindig, mindenki számára fenyegető, tréfái a megalázásra épülnek. Kulturálatlansága semmivel sem különb a legalsó rétegekétől, csak vagyona emeli fölé­jük. Embertelen durvaságának komplementere a már-már mitikus jelenséggé növelt disz­nóhoz, a nagy kanhoz fűződő atavisztikus rajongása: „Nekem az az elvem, hogy a gye­reket nem szabad kényeztetni, én nem csókolgatom üket, de a kanit, ha megvakargatom, egyszer csak hanyatt veti magát, s kitárja a négy lábát, s boldogan hörög. Azt nagyon sze­retem." Brutalitása érzelgős szívet takar, az emberi világban kíméletlen, egyedül a disznó elvesztése képes megrendíteni. A nagy lakomák nem kerülnek színre Mikuli átiratában, a dőzsölést, a dologtalanságot

Next