Jelenkor, 2014. július-december (57. évfolyam, 7-12. szám)

2014-12-01 / 12. szám - Sándor Iván: A humanista kultúrakorszak elenyészésének epikai és történeti formaváltozatai. Proust/Sebald – Croce/Jan Assman

Akárha Sebald rajzolhatna fel egy ilyen ábrát az Austerlitz fotói közé. Akárha az ezred­forduló történésze kottázhatná így le Sebald regényének szerkezetét. Croce elvei után a századvégre Jan Assmann kidolgozta a forró és a hideg emlékezet terminusait. Az előbbi nyitott, nem hárítja el a múlttal való szembenézést. Az utóbbi elhá­rítja, a múltat a korábbi szinteken fagyasztja be, nem néz szembe vétkeivel, pusztításaival, tartósítja a személyes, családi, nemzeti illúziókat. Újabb tapasztalataink alapján Assmann fogalmaihoz társíthatjuk a manipulált emléke­zetet. Nem csak befagyasztja, meg is hamisítja a múltat. Meg nem történtnek tekinti a megtörténtet. Emlékeztet Canetti felismerésére, miszerint a történelem már nem valódi, de ezt már észre sem vesszük. Ide kapcsolnám Reinhart Koselleck gondolatát arról, hogy az emlékezet azért rendkí­vül sokféle, mert rendkívül különböző tapasztalatokban gyökeredzik. A tapasztalat pedig nem más, mondja, mint a jelen lévő múlt. Hozzátenném: az, hogy a kollektív emlékezet különböző emlékezeti tereket hoz létre, kapcsolatba hozható a regény különböző nézőpontokból előadott narratíváival. Figyelemre méltó a regény számára az is, hogy Koselleck megkülönbözteti az elsőd­leges és másodlagos emlékezet fogalmát. Az utóbbi nem primer, hanem mások emlékezetén alapul. Ezzel mintha Sebald és persze mások epikai eljárásait jellemezné. Az ezredforduló eseménye a regény és a történettudomány új kapcsolata. Ennek jele az is, hogy a történészi diskurzusban többeknél a regény mint tapasztalati forrás jelenik meg. Ez a tudomány számára új kontextusba helyezi az írói munkát. Újdonság az is, hogy egyre nagyobb szerephez jutnak a dokumentumok, levelek, naplók, fotók. A közös dis­kurzus határozott választóvonalat húz a múlt kulturális korszakában divatos, „hagyo­mányosnak" tekintett történelmi regény és a voltat meg a mái epikai rétegezettségben, episztemológiai horizonttal összekapcsoló regény között. Mindezek mögött már az ezredforduló megrázó változásai állnak. Amit Sebald Austerlitz szavaival a magasabb téridő szerint egymásba illeszkedő te­reknek nevez, az a történelem, a tapasztalat és a fikcióteremtés háromszögében formáló­dik. Belőle pillantható meg ama szakadás, amelynek pereméről letekintve a mélység sö­tétségében a humanista kultúrakorszak értékeinek-fogalmainak elenyészésére vethetjük tekintetünket. A regény és a történettudomány párbeszéde új formákat teremtve segít, hogy szembe­nézzünk ezzel a látvánnyal, habár a szellem, a művészet legjobbjai számára is küzdelmes felismerés, hogy immár a nagy szakadás innenső partján dolgozunk. De a feledés, a manipuláció túláradásában kíséreljük meg ezt nem elfelejteni. 1314

Next