Jelenkor, 2021. július-december (64. évfolyam, 7-12. szám)

2021 / 12. szám - Fenyő Dániel: A felcímkézett parcella. Címtelen föld. fiatal erdélyi metamodern líra (szerk. André Ferenc - Horváth Benji)

maznak a versekre vonatkozóan, ami az előszóírói éleslátás mellett köszönhető bizonyára a felvázolt fogalmi keret tág értelmezhetőségének is. így lehetséges egy irodalmi paradigmá­ban elbeszélni Győrfi Kata fokozottan személyes, az én és a te egymáshoz való érzelmi vi­szonyulására fókuszáló impresszionista költészetét („a nyár, amit megálmodtam, / olyan, amiben a fű homályos-zöld, / és pont annyit látok belőled, / hogy felismerlek" - a nyár, amit megálmodtam) és Borbély András hungarofuturizmushoz is kapcsolható, egy politikai disztópiát ironikusan, manifesztumszerűen megjelenítő Totemállam című írását. Utóbbi egyébként a kötet talán legösszetettebb darabja. Középpontjában az időt és a teret a maga totalitásába olvasztó turul képe áll, melynek a beszélő általi analizálása e totalitás lebontását végzi el: „A totemállam mint köztársaság nem államforma, hanem az állam destituálásának formája. //A destituáció nem pusztán erőszak, hanem balzsamozás, muzealizálás és totemizáció, az állam rituális kitömése, befagyasztása, elvadítása". A két költő versei lehet­nek a kötet szélső pontjai, amelyek behatárolják az alcím által fiatal erdélyi metamodernnek nevezett lírát. Ahhoz pedig, hogy megtudjuk, mit is takar ez az összetett fogalom, érdemes szemügyre venni, hogy az erdélyi és a metamodern előszóbeli értelmezései miként igazodnak az antológia verseihez. „Számukra Trianon nem annyira trauma, hanem inkább alaphelyzet" (6.) - olvasható az előszóban. Ebben az alaphelyzetben általános tapasztalat a nyelv- és kultúraközöttiség, amelynek versnyelvre vonatkozó következményei - a lokális megnevezéseken túl - ke­vésbé mutatkoznak meg. A szintaktikai szerkezet felbomlása vagy a nyelv materialitására vonatkozó reflexiók helyett a nyelvközöttiség és a kisebbségi szituáció antropológiai ta­pasztalatai válnak meghatározóvá a címtelen föld verseiben. Ilyen például a többségi nyelv­érzékelést kolonializáló ereje („hiába csűrjük, tanárnő, a zenének a nyelve a román, ahogy a fekvőtámaszoknak is" - Székely Örs: Zeneiskola Brassóban); az anyaországnak való meg­felelésből fakadó öngyarmatosítás („A kulisszák előtt viszont a fiúk / a tantermekből a tornaterembe terelődve, / végre athéni férfiak, előnyük behozhatatlan, / ahogy saját combjukat maguk előtt fitogtatják, / még úgy rúgják nyakon a labdát, amikor a szórvány­misszió / és az igazgatótanács seregszemlét tart a nyáj felett, / hogy az kész gyönyörű­ség" - Borbély András: Szórványgazdálkodás); vagy annak problematizálása, hogy a ki­sebbségi szituációban minden egyéni megszólalás szükségszerűen politikai beszédmóddá válik: „Mihelyt kiejtem a szavakat, azok már másoké. / [...] / Talán el kellene mennem innen, / valahova, ahol a közösség nem kötelesség" (Sánta Miriám: Címtelen föld). A cím­telen föld előszóírói Balázs Imre József munkásságára­ támaszkodva az erdélyi(ség) fogal­mát az olvasási attitűdben tartják megragadhatónak. Balázs Imre József hivatkozott írásá­nak további gondolatmenetében az erdélyiség a kultúrában felhalmozott esztétikai és világnézeti értékegyüttesként jelenik meg, amely nyitott abban az értelemben, hogy újabb, nem csak Erdélyhez köthető szerzők művei és értelmezésük képesek azt újradefiniálni. Röviden tehát: a címtelen föld erdélyisége a regionális irodalomszemlélet helyett inkább hatástörténeti viszonyokra fókuszáló perspektíva felől ragadható meg. Izgalmas példája ennek André Ferenc a bújócskaverseny győztese című írása, amelynek egyik intertextuális utalása Wass Albert Adjátok vissza a hegyeimet! című regényére vonat­kozik. A különféle bibliai regisztereket alkalmazó, a beatirodalom konformizmus-kritiká­ját, szürrealista képeit felelevenítő, a lélegzet ritmusát és a chat-üzenet konvencióit keverő vers középpontjában a rendszerváltás kezdeti optimizmusa utáni kiábrándulás áll: „áldd meg azokat akik harminc éve tehetetlenül hevernek / az európai álomparalízisben / egy­re nyálkásabb / fenevadak masíroznak körülöttük / áldd meg uram a mindig lesben álló tőzsdecápákat / akik évről évre lecserélik a fogaikat / csak mi hordjuk még mindig / ugyanazokat a harapásnyomokat / [...] // nem dühös vagyok csak elhullott vadak / ki­szolgáltatottságával ül meg bennem / a szégyen amikor naivitásunk & önhittségünk / 2 Balázs Imre József: Szótáralapítás egy erdélyi magyar irodalomtörténet megírásához, in: Uő.: Erdélyi magyar irodalom-olvasatok. Egyetemi Műhely Kiadó - Bolyai Társaság, Kolozsvár, 2015, 7-20. 1464

Next