Jelenkor, 1838. január-december (7. évfolyam, 1-103. szám)
1838-02-21 / 15. szám
— ( 5N 1 — A' Társaság mult év lefolyta alatti 103 biztosításban öszvesen 1,249,964 frnyi értéket kármentesített, melly summa a' múlt aratás előtti csökkent hajózás mellett is szembetűnő; mi a' Társaság előhaladtát nyilván tanúsítja. Az igazgató tisztség ugyanaz maradt; az ügyviselők száma pedig Palánkán állítandó új ügyviselőség által szaporittatott. az Igazgatóság. Zágráb, febr. 1 -én: A mohiva ’s oláh fejdelemségekben igen kedvező e’ pillanatban az egészségi állapot. Dunán túl, Balkán hegységen innen, Maczin, Gliczinaga, Hirsowa, Dieni, Rustjuk, Kahowa és Listowa helységekben folyvást durong ugyan a dögvész; Silistriában ’s Nikopolban mindazáltal semmi nyoma nem mutatkozik. Kupinovo helységben folyvást uralkodik a’ marhadög, valamint Petriniában is, juhhimlő pedig az ogulini és szluini határőrezredi kerületek némelly helységiben pusztít. Általányos hiedelem szerint, Törökországból becsempézett marhák terjesztek el újra e’ kártékony 's olly bajosan orvosolható nyavalyákat. — KÜLÖN féle: Előbbi számainkban a’külföldi gyapjuvásárokrul ’s általányos áremelkedéssül emlékezünk, most pedig közelebbről fogunk szólani, mi még sokkal inkább növelhetendi gyapjútermesztőink reményit. Azon körülmény , miszerint külföldön keresve veszik a gyapjút, már nálunk is kezdi mutatni jótékony hatását, és több előre látó belföldi nyerészkedő már igen kedvező föltétekkel szerződést kötött a’jövő nyitésre, egynyiretű legfinomabb gyapjúra mázsánkint 15 forinttal jobb ár mellett a’tavalyinál. Általányosan minden oda látszik mutatni, hogy a' legközelebbi pesti vásárokon még a’csekélyebb minőségű gyapjufaj is szökkenni fog árban tavalyi silány keletéhez képest. — Az érd. Hírlap szerint Zalatnán a’ kamrai tisztek 's egyéb magányosak casino czim alatt olvasó egyesületet létesitenek igen czélszerü szabályzattal, ’s igy már most alsó-Fejér megyében Nagyenyeden , Alvinczen, Károlyfehérvárott, Zalatnán és Abrudbányán vannak illy olvasó egyesületek, mi valóban szépen tanúsítja azt, hogy hazánkfiaiban csakugyan kezd már ébredezni a művelődési vágy.• Illyés casinókat hazánk egyéb részeiben is állítanak föl, részint tisztviselők, részint más műveit magányosak, így például Palánkán is, Bács megyében, létesült nem rég illy egyesület, melly ez évben néhány csinos tánczvigalmat is tartott, mellyben műveltebb helybeli zsidók is részt vettek, mint rendes részvényesek.’S ez minden esetre szép lépés a’ haladás ösvényén 's követést érdemlő. — F. é. jan. 23--án délután két óra tájban Dálnokon Teleki László székely lovag főhadnagy halt tetemeit számos gyülekezet kíséretében ünnepélyesen örök nyughelyükre szállíták. A’ 101 éves (szül. 173 Then) vitéz fölött a’ dálnoki ’s albisi lelkészek tartanak gyászbeszédeket, 's röviden elszámlálák nevezetes pályája érdekes történeteit. 1762ben már káplár volt az elhunyt , ’s 1778ban a’ porosz háborúban kitüntetett vitézségéért hadnagyi rangra emelkedik. 1784 ben Hóra pórhadat véreszéllyel Lósódnál, ’s e’ helyen még máig is dicsőítik emlékét. Midőn az 17Sikban kiütött ozmánokkali háborúban seregink Moldvában, Jassy közelében, szemközt állának a’ tar sereggel, egy hegykén kiállott ozmán harczost párviadalban, óriási erővel, a’két sereg rendkívüli bámultára keresztül hasított. Teleki e’ vitézségéért főhadnagyi rangot nyert jutalmul. Az első franczia háborúban kapott lövés következtében nyugalomra volt kénytelen lépni e derék harczos, holott különben még valamennyi csatában kitűnő részt vehetett volna, és szülőhelyén 45 évig élt, mint nyugalmazott főhadnagy, ’s bízvást elmondhatni, hogy az ausztriai hadseregből még nem sok vitéz húzott illy sokáig nyugdijt. Özvegységre hagyott nejével 67 évet töltött el az üdvözült, ’s 3 fiát ’s 4 leányt nemzett. Egyik fiát mint őrmestert ragadó ki karjai közül a’ halai, a második főhadnagy, a’ kik pedig táblabiró ’s már több unokával bir. A leányok férjnél vannak, ’s az elhunyt azon ritka szerencsét élvezé , hogy számos unokájának gyermekeit is ringatható térdein. Túl élte e’ százados vitéz Maria Therézia, II. József, II. Leopold ’s I. Ferencz magyar királyokat , ’s mind azon viszontagságot, melly uralkodásukat felejthetlenné teszi. E. Hirl. — A’ földrengésekről végehoszsza nincsen a’ sok hirnek ismert világunk majd minden résziből, ’s különösen hazánkban is alig van altiszai megye, honnan illy nyugtalanító hireket ne vennénk. Múlt évi dec. 21dikén Verseczen is megrendült a’ föld néhány perczczel éjfél előtt, ’s mennydörgéshez hasonló csattogás közt gyorsan követék egymást a lökések, másnap pedig esti 8 órakor ismét néhány gyöngébb hullámzó lökés volt érezhető. — Buchholz Ferencz valóságos cs. kir. kanczellariai tanácsos febr. 41kén elhunyt Bécsben , miután I. Ferdinand történetének, melly reánk nézve annyira nevezetes, kik ’s utolsó kötetét bevégzé. — A' régiség baráti között igen nagy ’s ránk magyarokra nézve is érdekes figyelmet támaszt most a’ nápolyi fő sz. egyházban három sirkő felfedöztetése, miket eddig csupa ékességnek tartottak. Az egyik anjoui Károly’, a másik kettő ennek unokája, Károly’ magyarországi király ’s dementia hitvese’, habsburgi Rudolf lyányának, koporsója, melly ezek tetemit fedi. Az utóbbinak teste még egészen ép, hihetőleg be van balzamozva; férje koporsójában pedig damaszk-selyem köpenyeget találtak. Minthogy Magyarországban 1837dik évben is gyakorolat volt a’ tűz ’s a leégett házak közül számos kármentesítve volt, ez okbűl a’bécsi cs. k. szabad, kölcsönös tüz-kármentő intézet 52,475 ezüst htot fizete kárpótlásul elégett hazánkfiainak. Erdélyben a toroczkói vasverőkben (hámorokban) tavai összesen 10,390 mázsavasat készítettek, mázsáját 18 ftal számítván, maga Toroczkó helység 1837ben 185,020 ftot kapott a’ vasgyártásbul. Bár hazánk egyéb vas ’s más érczbányáiról is hasonló statistikai jegyzetekkel bírnánk, mint most a’ toroczkaiaról közlünk a’ N. Társalkodó után ’s minap a’ szepesi rézbányákról közleni szerencsénk volt. — Ma és tegnap a’ hideg Budapesten 18 — 20 foknyi volt. P ORTUGÁLIA. Lissabon! hírek szerint jan. 31 évős Pedro de Alcantara liget jan. 26-i éortesülésben trónörökösnek ünnepélyesen megismerték. — A’ kormány ’s lissaboni bank ’s portoi kereskedőség közti alkudozások, a' legsürgetőbb szükségeknek kölcsön által födöztetésük iránt, nem legjobb lábon állnak. A s portoi kereskedői testület a cortesnek erős ellenmondást nyújtott be a minister azon terve ellen, mi szerint az országra papirospénz tolatnék és hasonló rendszabályok veszélyes hatásit hozza emlékezetbe. Ezen szükség szavai közt a cortes tervet készíte a dueroi bortársaság viszszaállittatásáról, a’ katonaságra 200 conto de reist szavazott, ’s a’szárazföldi katonaság számát 14 ezerre határzá a’nélkül, hogy csak egyetlenegy conto de reist tudna előteremteni. Portugália éjszak ’s déli határin erős cannosi csapatok mozgadoznak ’s félnek, hogy a’ királyné, az ország nyugalma végett, Angliát szóntandja föl segélyért. SPANYOLORSZÁG. Rendkívüli alkalommal érkezett bayonnei telegrafi sürgöny szerint febr. Phuil Espartero valamennyi álgyat elvitetvén Balmasedaból, ez erősséget tövig lerontatá, ’s elhagyó csapatival. Leon tábornok fönebb említett győzelmét mindenkép tagadni törekvének, vagy legalább kétségbe vonni; némelly carlospárti lapok most azonban már hivatalosan jelentik Pamplonából, hogy Leon csakugyan elfoglaló a’ belascoaini három erősséget ’s hidat. A’ carlosiak 200 foglyot ’s 120 holtat vesztének, sebesülteiket pedig 400 főnyire számítják. — A Moniteur febr. 5iki száma következő telegrafi után kapott sürgönyöket közöl a’ harczmezővül: „Espartero, megtudván a’carlosiak újabb támadó szándékjokat Balmasedára, jan. 27-kén Latre tábornokkal Villarcayoban egyesült 16 zászlóalnyi sereggel. — Basilio Garcia ellenben jan. 25ikén Talladóval egyesült; összes erejük alig megy 700 emberre; Ulibarri sergei pedig Aspiroz és Sanz tábornok harczosival erősbüttek é s O’ Donnell jan. 31ikén ismét visszatért ernanti állomásiba.“ A’ Quotidienne Esparteronak e’ mozdulatit igen kedvezőknek nyilatkoztatja a’ carlosiakra nézve, mivel szerinte ez által az őrszem alul fölmentett Ebro folyamon Zavala most könnyen átszállítandhatja harczosit; jóslata mindazáltal még eddig koránsem teljesült, sőt napról napra a’ carlosiakra nézve kedvetlenebb hírek érkeznek a’ bayonnei sürgönyök szerint, ugyanis Espartero jan. 3 ükén megtámadván Balmaseda előtt a’ carlosiakat, egész Orantiaig nyomá őket vissza, ’s utóbb onnan is elűtzé, noha négy zászlóaljjal erősbültek. A’ carlosiake’ kettős csatában 100 holtat vesztettek, ’s köztük Boveda vezérüket. Azonban más részről is kedvező csillagzat kezd mosolygani az alkotmányosak harezmezejére. Leon tábornok , ki jan. 2 Sikán érkezek Pamplonába, útközben egy carlosi csapatot megtámadván, harezosi 40 embert ejtének foglyul, számosan pedig halálukat lelék a’ csatatéren. Síkén Echarri mellett ismét megrohaná e’ tábornok a’ carlosiakat, minek következtében ezek, elhagyván a’ határmelléki völgyeket, Ulzama-völgyben kezdének öszpontosulni. Némelly carlospárti lapok szerint Boveda marg. halála még valósulást vár ugyan; de a’ csatavesztésben általányosan megegyeznek , noha azt még is mindenkép törekszenek szépitgetni ’s azzal vigasztalni pártrokonikat , hogy Guergue csapati még veretlenül állanak, a’ határmelléki völgyek elhagyatását pedig vagy épen nem akarják hinni, vagy oda magyarázgatják , hogy az koránsem Leon tábornok sergeitül fedésben, hanem inkább valamelly nagyobbszerű vállalat sükeritésiben alapszik.— Mig veszteségüket igy palástolják a’ trónkövetelő hivei, más oldalról hangosan kürtölik O’ Donnell veszteségű, mellyel az usurbili állomást Orio partin elfoglalnia sikerült, ’s egyszersmind jelentik, hogy e’ tábornok már rövid idő múlva ismét az erősbült carlosiaknak volt kénytelen átengedni e’ csekély jelentésű állomást ’s tetemes veszteséggel a' san-sebastiani álgyu-telepek mögé menekedni. Madrid, jan. 28 ikán: Mióta a’franczia közbenjárás reménye füstbe ment, általányosan azzal kecsegtetik itt magukat, hogy a’ franczia kormány által legalább uj pénzmagra fog szert tehetni az ország. A' jour des Débaissan. 241ki száma, mellyben Francziaország s a’félsziget közt kötendő segitségi szövetség lehetségesnek mondatik, Madridban mély hatást gerjesztő; kérdés már most: mikép kell el segitségi szövetséget értenünk . Eddig illyesmi alatt azon pénzeket értettük, miket egyik hadviselő hatalom ugyanazon ellenség ellen küzdő másik szövetséges hatalomnak szokott adni a közös ellenség legyőzésére. Uly pénzsegélyt adott Ausztriának Anglia Napoleon legyőzetésire. Mivel azonban a’ tuileriák ’s Madrid kormánya nem közellenséget üldöznek , tehát az eddig használni szokott értelemben nem lehet szó pénzsegélyről, s Francziaország itt csak azt teheti, hogy valamelly nagyobbszerű s magányos tőkepénzesek által kiállítandó kölcsön iránt kezességet vállal el Spanyolországért. Ez esetben minden bizonnyal Francziaország sem fog magáról elfeledkezni , hanem kereskedési vagy egyéb kedvezményekben fog kárpótlást kívánni a’ spanyol kormánytól, mit már a’ pénzügyminister kétségtelenné ten, midőn jan. 22ikén a’ tanácsban jelenté, hogy az új vámtörvényt nem terjesztheti addig vitatás alá, míg szorosabban meg nem vizsgálja az ország viszonyít némelly külhatalmakhoz, névszerint Angliához és Francziaországhoz. Egyébiránt Espeja (az új spanyol követ Parisban) nemcsak pénzsegélyt törekszik kieszközleni, hanem franczia sergek fölállítását is némelly pontjain a’ spanyol határszéleknek, a’ carlosiak átlépésit hathatósan gátolandás végett,mi annyival inkább szükséges, mivel a’ carlosiak némelly pontokon megváltoztaták eddigi rendszerüket ’s kegyetlenség helyett látszatos jósággal iparkodnak megszeliditni mindent, ki a’ rókabőrben nem látja a’ ragadozó farkast lappangni. E’ megváltoztatott bánásmód némelly helyeken azt okozó, hogy a' nép elkeserültségében már a’ most fenálló kormányrendszerrel sem elégszik meg ’s únnak behozatasáral gondolkozik, így például Leonban egy önkénytes csapat először a’ tiszta vagy is 1812ki alkotmányt, azután pedig a’ respublicát kiálta ki; de kevés követőre talált ’s megszökni volt kénytelen. A’ lázadás ezujabb