Jelenkor, 1843. január-december (12. évfolyam, 1-104. szám)

1843-01-26 / 7. szám

mészetesb eredménye, minek gyógyszere ennélfogva ha éppen nem lehetetlen is, de legalább nem könnyű,’s ki­vált nem gyermeki játék. ’S ha most, közbevetőleg érintve, miután nehéz lesz kérdésbe vonni a’ mondottak alaposságát, ’s hogy illy körülmények közt a’ sikeres gyógyszert nem lehet csak úgy itt ’s útfélen fellelni, de ide a’ legmélyebb felfogás kell—mivül azonban más alkalommal ’s ak­kor reméllem, lehető legkimeritebbség—ha most azon­ban, mint mondom, magunk körül tekintünk, s lát­juk : hány ifjoncz , hány tapasztalatlan, hány felszí­nes bátorkodik nemzeti újraalakulásunk kolompját minden tétova, sőt legkisebb kétkedés nélkül saját nyakába kötni, a’ nélkül hogy a’ magyar politikai el­járás most érintett felette bokros feladatának elkerül­­hetlen szükségét csak sejdítné is, vagy azt hiú gőg­jében legalább csak egy kis méltánylatra tartaná ér­demesnek : ugyan nem jövünk-e bizonyos zavarba, hogy valljon nevessünk vagy sirjunk-e honi álladal­­munk mesterségesen, vagy is inkább olly könnyelműn, olly rögtönözve ’s olly gyermeki kedélylyel egybeza­vart diagnosisán? — Mind­ezekrül azonban , ha isten éltet, ’s erőm engedi—mint érintém—majd más alka­lommal bővebben. Wesselényi e’ pont körül hibázta el, mint állitám, a’ gyakorlati élet irányát, melly nem elvek közt fo­rog mindig, minthogy ezeket —mint Trefort igen he­lyesen mondá—annyiszor a’ hányszor kineveti az é­­let; de tények közt, mellyeket sem dacz, sem bá­torság , sem felingerlett akarat nem dönt helyükből. ’S így hibázta el a’ politikának gyakorlati útját — mit fentebb szinte érinték—azelőtt Magyarországnak nem egy hőse. Vegyük elő Magyarország évrajzait, ’s mit fo­gunk általányosan tapasztalni, mióta Magyarország Ausztriával egybekapcsolva van ? mit fogunk tapasz­talni, általányosan mondva? kérdem—mert kivétel mind­két részről, megengedem, több van mint egy. Azt fogjuk tapasztalni, hogy vélünk ezen új össze­köttetésbe magát soha tökéletesen bele­gondolni és abba belészokni nem bírván, legtöbb idejét álmák­ban ’s kivált édes reminiscentiákban tölté, a’ helyett hogy az élet gyakorlati mezejére szállott volna le; mihez képest több symptoma mellett, mellyek állításo­mat igazolják, hazánknak azon előkelőji is , kik születés, állás, személyes tulajdon és gazdagság ál­tal leginkább eszközölhették volna Magyarország elő­menetelét, felvirágzását, vagy elszédítve az udvari fénytől elfelejték a’ szegény hont, sőt e’ boldogtalan­nak megrövidítésében saját hasznuk és fényükért nem ritkán még ők vettek legbuzgóbb részt; vagy ezek­nél, ezen nyomorultaknál hősebb keblüek, nemesle­­lelküek, kerülték ugyan a’ csábfényt, de e’ helyett, fájdalom, rendszerint szerencsétlenek, hogy ne mond­jam: ügyetlenek valának viszont—’s valóban azt hi­szem, egyedül a’ most bővebben előhozott okok fel nem fogása miatt—„magokat mindig valami pártütési, rebellioi nimbussal venni körül,a minek borzadalmas következeleit nem egy véres ív bizonyítja évlapjaink­ban; úgy hogy azon históriai ,kihiggadt* előtt, ki nem azon categoriába esik, ki a’ fáktul nem látja az er­dőt, hanem ki alárendelt részletek által, mellyekkel annyinak feje telve, nem veszti el az egészről itélhe­­tési magasb szempontot, alkalmasint még fejletlen pro­bléma : valljon azok ártottak-e honunknak többet, azon kötelesség—felejtők , kik vérüket fitymálák sőt elárulák; vagy azon gyönyörű kedélyek­é, kik csak honunk javát szomjazták ugyan, de elég mélység nél­kül a’ honnak legszentebb érdekeit, a’ visszahatás ter­mészetesen bekövetkező törvényi szerint, halálos se­bekkel megralták. És most vérünk állását udvarunknak álellené­ben tekintve, ez alkalommal csak ennyit, mikor tu­dom még sokszor lesz okom, és ekkér bizonyosan szándékom is, e­ lehető legnevezetesb életkérdés ki­fejtésére és tisztába hozatalára részletesebben visz­­szatérnem. Hátra marad ennélfogva most azon viszonyról, mellyben Wesselényivel állék, még némieket előhozni. (A’ jövő számban) Gr. Széchenyi István: Antikaim. Czikkemre, mellyet, Csata-jellemvo­nás’ czim alatt e’ lapok 5d. számában közzétettem, a’ Világ illy megjegyzést tön: ,,A’ beteges CD orosz­lánnak van egy-- - nem tudjuk apródja-é vagy mi­je, ki mellette síkra szállt. Meg vagyunk győződve, hogy valamint az oroszlánnak illy segédre szüksége nincs, úgy más részről nem igen nagy dicsőségére is fognának válni az illy közlegé­nyes védelmezgetések , csalázgatások , mik bizonyos heroszrati öröködések !( kórjeket gyanánt kiinedeznek fel a’ Jelenkorban, bár­­­ ha a’ templom-leégetés nem akar sikerülni az erő­­ködőnek.“ — Nekem a’ tisztelt gróf miatt is, kinek szivemből a’ legjobb­ egészséget óhajtom , kötelessé­gem nyilványitani, hogy sem a’t. gr. segédje, sem a’ Jelenkornak rendes dolgozótársa nem vagyok. Én a’ Jelenkorhoz mint nemzeti egyszerű elem csatlakoztam ’s tudván, hogy a’ mai vélemény-világban egyszerű elemek véleménye is érdekel, örvendeni fogok, ha példámat minél többen követendik. A’t.­grnak segéd­­kedésre és védelmezgetésre hogy átaljában szüksége nincs, azt én a’ Világgal együtt tudom, de jó lesz a’ Világnak viszont velem együtt tudnia, hogy gr. Szé­chenyit a’ nemzet tiszteli, ’s hogy e’ miatt a’ nem­zeti elem közepett mindig találkozandik valaki, az olly vastag illetést, minő a’ Világé vala, megtorlandó.— Ama kis illusiót az észrevétel végén: templomra és Herostralusra , talán egyszerre nem minden olvasó érti, megmagyarázom tehát röviden. Ez allusio sze­rint templom volna a’ Világ, én volnék Herostralus és az által akarnám halhatatlanná tenni nevemet, hogy a’Világ előfizetőit és olvasóit elidegeníteni igyek­­szem ; de hiában az elidegenítés lehetetlen. — Már az eszme még közlegény fiacskájához is igen gyerme­kes. Ha tiszta, nagyszerű lélekkel a’ nemzetérdek evangéliumát prédikálják templomjokban, a’ nemzet fogja ezt ápolni, ’s vele együtt én is, de ha abban ne talán álistenek oltárán hamvasztan­djátok az illa­tos áldozatot ; ha abban a’ nemzet tiszteltjeit sárral dobálandjátok; eljön az idő maga, ’s templomotokról kő után követ leemel, miglen lapjaiba irhatandja:—fűit. Én magam is ha a’ közügy érdeke kivánandja , minden dicsőség vadászat nélkül közlegényileg erősen templo­motok lerontásához és olly buzgalommal járulandok, milly buzgalommal annak építéséhez járultam. Jablanczy: A’ MEZEI NAPTÁR ügyében. A’ magyar gaz­­dasági egyesület ismeretterjesztő szakosztálya a’ me­zei naptár jövő 1844dik évi folyamának tökéletes e­bitéseül, hogy annak tartalmát minél több ’s becse­sebb gazdasági ’s egyéb közhasznú dolgozat gazdagí­tsa, ezek beküldhetésének zárnapját jövő józsefnapi pesti vásárra tette át; egyszersmind az egyesület jó­váhagyása fejében elhatározó , miszerint a’ felveerdő czikkek közül a’ jelesbek és kitünöbbek a’ megálla­­pitott évenkinti 20p.­ttal kétszeresen sőt háromszoro­san is dijaztassanak Midőn tehát a’ t­­iró közönség a’ MEZEI NAPTÁR tettleges elősegítésére ezennel is kéretik , egy úttal a’ hivatást érezők, tisztelettel fi­gyelmeztetnek alulirthoz utasítva beküldendő czikkeik fő kellékeire, mikép azok tárgyra nézve minél köz­­hasznúbbak , szerkezetre nézve pedig lehetőleg rö­videk és népszerűek legyenek. Addig is pedig, míg a’ t. közönség a’ Mezei naptár jövő évi folyamának tökélyesbitése ’s terjesztése körül tett szakosztályi egyéb intézkedésekről bővebben fog értesittetni, tisz­telettel jelentetik , hogy azon tek. vármegyéknek ’s egyes hazafiaknak , kik ezen Naptár terrjesztésében pártfogólag részt venni óhajtanak, az idei folyamból alulirt még szolgálhat példányokkal. Pest januárius 18-án 1843. Stacskovics Lajos egyes, titoknok. A’ Pestmegye pártfogása alatt álló hazai első Takarékpénztár-egyesület folyó január födikén tartott közgyűlésében 1843dik évre választmányi ta­gokká következő 40 t. ez. részvényes urakat válasz­totta, u. m. Appiano József, Bertha Sándor, Bosco­­vitz József L., Burgmann Károy, Csanády Ferencz, Dumcsa Döme ifj., Ensel Sándor, Fröhlich Fridrik, Gál János, Gozsdu Manó, Hajnik Pál, Haibauer J. G., Heinrich Sámuel, Hengelmüller Mihály, Ilkey Sándor, Jelenffy Ágoston, Jurenák Pál, Kapczy Tamás, Kar­­czag Benjamin, Kasselik János, Kern Enoch S., Kiss Károly, Kovács János, Kovács József, Lukács Móricz, Máhr Antal, Manno István, M­rhr Antal, Nagy István, Nagy József, Oestreicher Dávid, Pajor Titusz, Polgár József, Prückler Ignácz, Robitsek József, Szekré­­nyesy József, Teleki Sámuel gróf, Vogel Lajos, Wal­­thier Auguszt, Zsivora György. Kelt Pesten január 18 án 1843. Szalay József titoknok. Komárommegyei közgyűlés. Január Okén kez­dődött évnegyedes közgyűlésünket, első alispánunknak országos választmányi elfoglaltatásánál fogva, Sárközy József másod-alispán ur nyitotta meg. Közgyűlési ve­zérletének ez alkalommal­ első felléptében örömmel ü­d­­vözöltetett a’ tisztelt alispán ur, ’s lelkiösméretesen le­het állítanunk, mikép vezérletében nem csak kitartó l­ elnöki türelmet, de tárgyhoz szólásaiban lelkes erőt, ügyes fel­ogást, ’s a’ tanácskozás egész folyama alatt, az indiseretionak egkevésb­ árnyéka nélkül, meleg ügyszerellmet is tapasztalául­. Az érdekesb tárgyak kö­zöl pedig megemlíthető ő felségének azon k. rendele­te, mellyben egy lekötött ügy véddíji tartozásért szbirá­­ink egyike előtt indított szóbeli, alias sommás per el­marasztaló , ’s már végrehajtás alá is került ítéletét megsemmisítvén, a’ viszon-végrehajtást elrendelé. És a’ ki az 1S36, 2 Odik lezikk 2, és 1 Odik­uszait,mel­­lyeknek­ a’ szbirák általi figyelmes megolvasását — de minden szégyen nélkül—megtanulását is, ha nem ép olly gyakran hozzánk, de más hatóságokhoz szinte érkezett intézvényei a’ kanczelláriának nem eléggé a­­jánlhatólag javaslók—ismeri, bizony velem együtt meg fog győződni, hogy olly követelés, mellyben—tőlünk vett példa szerint — az alperesnek bizonyos bíínper­­ben ügyvédi védelmezése nem ,nyomban­ mint a’tör­vény szól, hanem bizonyítást igénylő hosszabb szó­váltások utján mutattathatik meg az ügyvéddij érde­mére nézve, summás perút rögtönös eljárásával meg nem ítélhető. A’ summás per utján gyözelmeskedő fel­peres a’ sejtett reexecutiót igen bölcsen megelőzte , mert a’ gyűlés előtti nyilatkozata szerint, az elfog­lalt javakat az alperes birtokába már vissza is bocsá­totta. Hiszen a’ magyar pörlekedésének különben is olly sokféle czíme van, hogy bennük untig válogat­hatunk, csak alkalmazni tudjuk. 2) Van egy alapítvá­nyunk, a’ helybeli kath. iskolát illető, melly gazdag­ságánál fogva igen áldás - árasztanak tapasztaltatik nemzeti hitelünk gyökeresítésében , ’s ez mind helyén volna, de a’nm. h. tanács—bár óvással fogadott gon­­doskodása szerint—azt kívánja, hogy minden, ez ala­pítványból fölvett kölcsön a’ hitelezők költségén inta­­buláltassék—engedelmet e’ kifejezésért—de a’ ,betáb­­lázás* bizony még nem bír magyaros ízzel.(?)Ezen in­­tézvény az alispáni hivatalnak, mint az alapítvány közvetlen felügyelőjének adatott ki. Ez alapítvány pe­dig Király pécsi püspök nevéről ismeretes. 3) Szinte a’ h. tanács, Végh Mihály, a’ komáromi ref. egyház­vidék esperesének hozzánk is leküldött azon folyamo­dása érdemében, miszerint az egész vidékebeli pap­ság és tanítóság részéről is az úgynevezett stólákat ezentúl ezüst pénzben kéri minden egyház által fizet­tetni—a’ megyét véleményes jelentés-adásra utasít­ja. Fájdalommal kell kimondanom, de több ízbeli ta­pasztalásom után mondom, mikép­pes, papjainknál az ,óramutató* nem alap- és igaztalanúl mutatott sok olly hiányra, mik valóságos studium-hiányok,’s még gyak­ran több azoknál annyiban, hogy körükön túl isme­retlen körre is terjeszkednek , hol azután institutióik szellemének gyilkolásával harangoznak lármát, melly ép úgy árt ügyöknek, mint vallási beligazgatásuk lel­kének. Tisztelet, becsület a’ kivételnek, de nyíltan kell fölfedeznünk minden tévedést, jól tudván a’ pro­testáns egyházaknál e’ részben fenálló gyakorlatot.— Vannak, és már számosan vannak olly egyházak, hol a’ papfizetés kölcsönös egyezkedés utján ezüst pénzre emeltetett, a’ nélkül, hogy ezen intézkedés jóváha­gyására akár a’megye, akár a’politikai kormányszék de még a’ közvetlen birósági egyh­ázkerület is meg­­kérdetett volna; kivévén azon eseteket, mikben az 1796d­iki törvény szerint ,aut contribuenti populo, aut aerario regio camerali quidpiam oneris adcrescit/ de itt is csak a’ vegyes vallásu lakosság terheltetését ki­mérve az evang. egyházak segedelmezésében. És eb­ből látható, hogy a’ hol pap és egyház között kölcsö­nös egyesség nem történhetik olly teher vállalására nézve, melly épen nem jog, csupán engedvényszerü, synodalis törvényen kívül senkit arra polgári kormány­­rendelet nem kötelezhet; koránsem akarván azért há­trább tolni az időt, mellyben a’ stolaris díjaknak ki­vétel nélkül mindenütt szinte ezüst pénzre emeltetését méltányosság és tisztelet követelni fogják. Illy szem­pontokból igen világos, mikép megyénk gyakorlatán kívül lévén minden olly befolyásnak, miszerint az e­­vangelicusok egyház-ügyeibe valaha szólott vagy szól­ni kívánt volna —megiratni határozhatott a’ h. tanács­nak, hogy ezen gyakorlat hiányánál fogva e’ részben véleményes jelentést nem adhat. 4) Felolvastatott köz­­tiszteletű főispánunk levele, mellyben az öt névnapján üdvözlett rendek megemlékezését szíves, magyar ér­tető szavakkal köszönvén meg, egyúttal Ordódy Die­nest t. aljegyzővé, ’s Búzás Imrét a’ tatai járásban r. esküttnek nevezé ki. 5) Inditványoztatván, hogy a’ közelgő országgyűlés végett ideje volna már az uta­sításokat készítő választmány összeillését nálunk is el­határozni, az összeülés elrendeltetett, ’s a’ megmére­

Next