Jelenkor, 1845. január-december (14. évfolyam, 1-104. szám)

1845-09-11 / 73. szám

torna szüksége, mi annak oka, hogy a’ társaság eddi­gi munkálatiról ’s elhaladásáról mindeddig semmit sem olvashatott a’hírlapokban? Merthogy az előle­­ges 50 ezer forint részvényesei ezt joggal követel­hetik, nincs ki tagadni merné. És a’ nyúl a’ bokorból csak még sincs kiugratva. Én valóban még magam is olly hiszemre jutok végre, hogy ezen társasághoz kevés a’ reménység ’s annyival inkább szükséges lenne ezen csatorna ké­szíttetését országos költségen eszközleni, ’s azon társaságot, melly 2 év alatt országgyűlés óta, egy elhatárzó lépést sem tett, mert a’ mit tett, az harmad­rész lépésnek is kevés, csatorna-építési jogától el­mozdítani,’s ezt tenni annyival inkább országos kö­telességnek vélem, mert az illy gazdag jövedelmű vállalatokba tömött pénzt szegény hazánk roppant uzsorája kölcsönének tartom. — Nem teszem ugyan fel,mit a világ beszélt hogy itt egy erszény dolgozik a’ vasútra és csatornára, de a’ következvény még is e­­rővel azon hiedelemre van, mintha e’ csatornát a’vas­­ut szolnoki conductora lökné ki helyéből, mert a’hír­lapok hallgatása erre mindenkinek okot ad, valamint a’ reményhez adott akkor, midőn az ötven ezer forin­tot sürgeték, melly summával még is csak lehetett volna eddig már valamit lendíteni, de nemakarásnak nyögés a’ vége. Újólag felhozván, hogy ezen pest-békesi vagy gyulai csatorna, a’ Sárrétbe és Marosra nyújtandó két oldal csatornáival, az alföldnek minden termékeit képes lenne egy maga Pestre szállítani, következő­leg hogy ez egy lenne a’legjövedelmezőbb vállalatok közűl,azon óhajtással végzem felszólalásom: vajha e’ csatorna orsz. költségen építtetnék!B­all­a. Bé«» sept. 2kán. Pillanatim drágák lévén nem akartam elmulasztani, hogy ne írjak a’ rövid-utu eljárásról ’s igy azon kevés időt, mi jelenleg jutott, némileg hasznosra ne fordítsam. — Egész utamon mint kisértet, úgy járt előttem és utánam és körül­tem a’ magyar törvényhozásnak egyik újabb szüle­ménye, t.i. az 1836:20d. és 1840. lld.törvényczik­­kelyek,ide értve a’végrehajtásról szóló 1836: 15. törvényczikket is. Mikre nézve azt mondom, hogy az újabb törvényhozás, midőn a’ régi bajt orvoslani a­­karta, egyik tulságból a’ másikba szökkent, és hogy ekként a’ különbség csak abban áll, hogy a’ régi tör­vény a’ h­i­t­e­l­e­z­ő­t, az uj pedig az a­d­ó­s­t sújtja. Holott a’ törvényhozás szemei előtt egyedül az egy örök igazságnak kell érvényesnek lenni minden részrehajlás nélkül ’s nem volt szabad, (legalább czélirányos nem) a’ hitelező lábából kihúzni a’ tüskeszuronyt és azt az adóséba döfni. Márpedig igy áll a’ dolog!... Mert régente az igaz, hogy az alperes, érezve a’ sáfrány-illatot, vagy is a’ bírói foglalást, előkutatá minden avaska lomjait, mételyes bárányait, rósz don­gáit, ős­­ szemöldökű,sánta-béna,rokkant,csökönyös avagy cholericus lovait, selejt-teheneit’s azoknak is véneit,nyálkás borait’stb.m­egbecsülteté(a’becsüsök­­kel eleve amúgy in camera sinceritatis egykét szót váltva és őket amúgy more patrio megbabonázva­ ’s becsároa a’ szegény hitelezőnek nyakába sózta, mo­solyok között mormolva magában amúgy divatosan: „no hiszen, isten irgalmazzon neked te jámbor!“ ’S midőn a’ szegény felperes az illy szemetet elvitte, méltán kiáltott utána az alperes ama híres csárdás szavával: „szegény tatár!...“ Ugyanis, ha félannyi áron elvesztegetheté fel­­peres az illy vagyont, a’ mennyivel neki alperes tar­tozott, úgy még azt mondotta, hogy hagyján! Ez te­hát az élő igazsággal meg nem egyezett­ világos!... De lássuk már most, hogyan egyezik meg az é­­lő igazsággal az újabb rendszer? ’S méltán felelhet­jük, hogy a’ gyógyszer roszszabbá jön a’ bajnál! Mert a’ pénzbeli végrehajtásnál,tudván azt az árverő,hogy a­ nemesi birtok nála csak mint bírói zálog marad ’s minden órán kiváltható, igen természetes dolog, hogy a’ lehető legkevesbet ígéri meg érette! De úgy is van ez in praxis, mert nem egy sem nem két esetet tudok, hol egy köblös (hold­ földért 2 ezüst forintnál nem volt ki többetadott volna, notabene! első rendű ’s osz­tályzatú határon és földért! ’s az ember — t. i. az al­peres (vagyis az adós) koldusbotra jutott!... Igaz, hogy erre lelkesedett legislatoraink azt felelik:„tudjuk mi azt atyafi! de hiábalmi úgy vagyunk vele, hogy mindig a’ második lépést vagyunk tenni kénytelenek, hogy vele tandem ab­juando az elsőt is kivíhassuk! Mire én azt mondom, hogy nincs kifogá­som ellene, mert ennek igy kell lenni, különben a’sok rövidlátásunk miatt a’föld soha sem lesz fölszabadít­va­ pedig ennek meg kell történni, mert az ellenke­ző víhatatlanul idomtalan (abnormis­ és igy nemzeti enyészethez vezető állapot lévén, elháríttatása min­denek előtti fő-fő kellék a’ hazában!... Igen ám, de a’ 19dik század, ezen humanitás korszaka, nem kap é általa olly bélyeget, melly ma­gán az embertelenség gyászszinét viseli? akkor, mi­dőn számtalan ártatlan ember a’ törvény tökéletlen­ségének áldozatul ’s nyomorult martalékul esik!... Ámde van e’ törvénynek még más hiánya is, t. i. hogy semmi külalakja (formalitása­ ezen eljárásnak nincsen, mert e’ szerint a’ netalán önkénykedni akaró szuperbeli bírónak tág kapu nyílik ama híres „inci­ vinci convinci“ fogásokra, t. i. ő ha akarja, az írásbeli védelmet el nem fogadja, hanem azt mondja, feleljenek az urak szóval ’s akkor azt írja be a’jegy­zőkönyvbe, a ’mi neki tetszik (t. i. holmi ákum-bá­­riumot... a jeles, talán igen alapos védelem helyébe, sőt többet mondok, „semmit“ sem igtat jegyzőköny­vébe! ’stb. ’S ha a’ felek egyike fölebbvinni akarná, nincs mit! mert jegyzőkönyv nem is létezik. (Esede­zem, ne nevesse ezt senki, mert jól mondja a’ német, a’ ki utoljára nevet, jól csak az nevet!...­ Avagy miért van a’ csődpörökben megállapítva a’ külalak? még pedig többi között az is, hogy min­den csomó ’s adat kétszer (in dupple} legyen meg? mert tapasztalás tanitá, hogy számtalan pör (ha már más mód nem volt segítni a’ dolgon!} elsikkadt min­denestül örökre!... kellene leiz arra külalak! hanem hozzá tenni, hogy nyolcz nap alatt a’ feleselések vég­kép befejeztessenek, különben mindenesetre végíté­let hozatik ’stb. Emlékezzünk, esdek, hogy e’ tör­vény értelmében világosságra hozható és igy gyak­ran igen fontos ügyek is vitattatnak. Mit olly hebe­­hurgyázva ’s rögtönözve jól kifejteni ’s megérteni lehetetlen. — Mi pedig a’ pénzbeli végrehajtást illeti, erre nézve egy különös czikk írását közelebbre tartom fen magamnak; talán valami óriási tehetséget ébreszthe­tek parányiságommal gyógyítási működésre. Zombo­­ry Leopold: Válasz a’ IV. II. temesi levelezőjének. Az eddigiekből látható, miként a’ temesi levelező, ki nem kerülheti ezen dilemmát, vagy azért kívánta követelőleg a’ kormánytól, hogy a’ temesi sorokat életbe léptesse;vagy azért szólt hogy mondjon a’temesi conservativek közöl is valaki fönhangzó de mit sem jelentő szókat; első esetben vagy erővel akará kö­rülvétetni a’ megyei tanácskozások termeit, vagy legnagyobb politikai botlást elkövetve, erkölcsileg lehető mélyen kívánta sérteni a’ közhivatalnoki tisz­telt testületet, ’s ennek egész jövőjét kiforgatni;— második esetben szólt,hogy szóljon, vagy is kiáltott hogy zaj legyen, hihetőleg nem más okból, hanem hogy a’ conservativ pártnak Temesben is létezését tudtuladja. Csak ez utóbbi jelentés mellett nyilatkozott a’ N. A. érdemdús szerkesztősége, különben — mint már érintve volt — ollyatén gyanúnak tenné ki ma­gát, mintha vagy nem tudná,mit kíván az alkotmány megvédetése’s fejlesztése; vagy ezen kettős czélra szükséges eszközöket ismervén, azok kellő haszná­lását szándékosan mulasztaná el. Hogy ezen érte­lemben a’ temesi sorokat örömmel üdvözlé,igen ter­mészetesnek látom; mert ki valamit olly hőn óhajt, mint a’ N. U. hazánk számára stabilistico-conserva­­tiv pártot; ki továbbá szive ápoltjának jeleivel olly gyéren találkozik, mint a’ N. U. megyei életünk te­rén conservativ magyar elemekkel, annak kapva kell kapnia minden legkisebb jelességen, melly a’ ked­velt eszme tovább terjedésére mutat.Ollyformán van e’dolog, mint ha háború idején szorultságban levő tiszthez önkéntesek érkeznek: „adjatok nekik fegy­vert, — kiált ez;csatasikon majd vizsgálatot tart fö­löttük az ellen fegyvere.“ És valóban kötelességünk szerint meg is kez­dettük a’vizsgálatot,mi közben kitűnt,miszerint a’te­­mesi úr ütni csak ütne; de még most nem igen bírja megkülönböztetni az ellent saját feleitől, ’s ez okból ütlegeiböl több jut baráti, mint ellensége számára. Ezt leginkább azért jegyeztem meg, mivel temesi ellenem a’ N. A. érdemdús szerkesztőségze által tett helyeslő észrevételre, mint valami észgyőző argu­mentumra hivatkozik. Meglátjuk,a’ jó úr mint fogja eddigi következtetésinket magától elhárítni. Itt bízvást véget vethetnék minden további ve­­sződségnek; azonban mivel a’ temesi urnak politikai oktatásra nem kevésbbé van szüksége mint bármely­­lyikünknek — jövőre irányzatul néhány fölvilágosi­tással segítem. Mondottam ’s pedig egy és ugyan­azon czikkben (Jelenkor 62 sz.)hogy az érett meg­fontolás koránya mosolyg felénk, ’s mindinkább el­­közelg a’ politikai érettség, — de kizárják e ezen szűk egyéb hiányok lehetőségét? nem szabad é en­nélfogva mondanom, nincsenek tiszta fogalmaink a­­zokról, miket leggyakrabban forgatunk ajkainkon? Vegyük a’ dolgot példában. Ha a’Pesti Hírlap első szerkesztője azon vezérczikkeket, mikkel egy idő­ben mindent annyira megrázott, ma újra elmondaná, vájjon fognak ésorai azon hatást gyakorlani, mint ez előtt 4 évvel? Mennyire devalválnék azok értékét most ’s hány születésen menne át minden egyes ál­lítás, mielőtt elfogadtatnék! —­ Hogy ez igy fogna történni, a’ N.U. emberei legkevésbbé tagadhatand­­ják, hacsak bevallani nem akarják, hogy olly lapra, mint az egykori p.Hírlap volt,máig is sokkal nagyobb szükségünk van, mint például a’ II. Újságra. ’S ha a’ dolog igy áll, kérdem miért áll igy? bizonyára nem más okból, hanem mivel fölébredt nemzet 4 év alatt sokat halad ’s ha nem is a’ teendők sorozatát, de az egyes teendők eszközlésének módját ennyi idő alatt másként tanulja szemlélni. Tehát nincs­­ igazam , midőn állítom, hogy a’ politikai érettség mind inkább elközelg. Ámde következik­­ ezekből, hogy mindenről tiszta fogalommal már bírunk is? Mi emlegettetik mai nap gyakrabban alkotvány ’s megyeszerkezetnél —• ’s azért állíthatnné, hogy egyező tehát tiszta fogal­mak keringnek közöttünk e’ nagy fontosságú két tárgyról? Az uj pesti Hírlap franczia ’s német írókból kölcsönzi állításinak támaszit —lehet e az m­agy­a­r alkotvány? melly illy tanok egyedüli kifolyása? Mit mondjunk e’ tekintetben magáról a’ NI. Újságról? mi­dőn kivált ez olly különös értelemben látszik hasz­nálni az alkotvány ’s megyerendszer szókat, mihez­­képest épen akar, midőn e’ palládiumok védelmére áll elő, alig tesz mást, mint kígyót békát kiáltoz min­den legkisebb szabad nyilatkozatra, másfelől meg takargatni igyekszik azon rézseket, mik napról napra tágasbak és számosabbak kezdenek lenni al­­kotványos éltünk körében. Van­­ Magyarországban ember, ki az aristok­­ratia fontosságát inkább megismerné, mint a’ Nem­zeti Újság ’s mégis ha végig nézünk eddigi műkö­désein, alig mutathatni föl néhány eszmét, mellyek szorosan aristokratiánk szilárdítására volnának irá­nyozva, úgy hogy eddig negativ működést vagy is az oppositio megmegtámadtatásán kivül e’ lapokban ke­veset találunk; — sőt mi azon egyes eseteket illeti, mellyek kötelességévé tették volna országos mél­tósággal fölruházott nagyaink érdekében a’ fölszó­­lalást, vagy mellőzé az egészet, vagy abban nem lá­tott egyebet a’politikai életnek egyeseket sújtó for­­gandóságinál. Pedig a’ tiszta fogalmak szerinti cse­lekvés abban állna: kiszemelni a’ csorbákat, mik az alkotványon ejtettek; őrködni a’ meglevő fölött úgy, hogy ne csak a­ megtört oppositónak kiáltsuk utána balfogásit, hanem bármi hatalomnak is meg mer­jük mondani, hogy fáj, ha legszentebb jogainkban sértetünk, hogy bár stabilismusi zászló alá eskü­vénk, borzadunk még is ollyféle haladástól, mellyben kiki erőszaktól űzetve fut viszszafelé. Azért hogy polit. tekintetben szebben kezd fe­lénk mosolygani a’ józan megfontolás koránya — mit hiányunk megismerése mellett is itt újra ismét­­lek — van köztünk gyermekies dacz, van aszszonyi félelem;—illy gyermekies dacz az,ha bizonyos elem­ről álmodozva éjjel nappal, ellenszegülünk saját e­­szünk sugallatának, ’s a‘ helyett hogy mérsékelt ha­ladástól várnok nemzeti szebb jövőnket azon bizo­nyos elemre ’s annak egy idő ótai védéjire támasz­kodva— rákmódra kívánunk haladni, vagy legjobb esetben csontosultan egy helyett megállapodni, nem akarván észrevenni, hogy előbb utóbb annál nagyobb erővel fogunk tova­sodratni. Illy aszszonyi félelem , midőn minden szabadabb tett sót szabadabb szó előtt összeborzadunk anathemát kiáltva és szintett rette­gés vagy valóságos rémülésünk közben azok elől futunk, kikkel egyesülnünk kellene, ’s azokhoz fo­lyamodunk, kiktől mindkettőnknek tisztán tartani magát fő kötelességünk volna. Midőn ezt ’s hason­lókat teszszük — saevimus in viscera propria ’s a’ nélkül hogy észrevennők, fejszét ragadva dönget­jük alkotványunk fáját. Igen­ vagyunk is politikai­lag érettek, nem is; ha politikai érettség jele: pár­tokra szakadozni, rendszereket állítni rendszer elle­nébe ; győzni és semmivé tenni saját véreinket, vagy meggyőzni és semmivé tenni általok; nem látni egye- 4 36

Next