Jelenkor, 1847. január-december (16. évfolyam, 1-104. szám)

1847-02-21 / 15. szám

szükölködők és segedelmet igénylők öszszesége, az egész megye keblében, 81,914 számban tűnik elő. S viszont a jövő aratásig megkívántató mennyiség, minden egyed után csak egy köbölnyi gabonára, nemkülönben azon mennyi­ség, melly a’ tavaszi vetésekre, a jövő évben veszélyeseb­ben megújulható szükség elbántása­­­égett szükséges le—­szén minden család után hasonlag csak egy köböl gaboná­ra számíttatván; és a’ gabona köblének ára, közép számí­tás szerint öt ezüst fában vétetvén fel: a’ födözendő szük­ség gabonában 102,795 köbölre, pénzi értékben pedig 513,975 pftra emelkedik. Azonban a’bizottság véleménye szerint, ezen ősziét nem az, mit a’megyei segedelmezés mértékéül kellene megállapitni, mert a’ törvényesen fenál­­ló viszonyok, mellyek a’ jobbágyokat földes uraikhoz,’s e­­zeket jobbágyaikhoz kapcsolják, nem engedik a’ számítás­ból kihagyatni a’ földesúri segedelmezéseket is. ’S a’ me­gyének mintegy kétharmadát egyházi javadalmak és na­gyobb uradalmak képezik; ezeken kívül pedig egyes birto­kosok is, kik atyáskodási szép hivatásukat teljesitni képesek lesznek, nem kevés számmal találtatnak. E’ segédforrásokat is a’bizottság számításba és igénybe vévén, számítása oda ü­­tött ki, a’közveszély eltávolítása, 80 ezer ezüst ftnyi segede­lem-nyújtás által, rendkívüli körülmények közbe nem jö­vetele mellett, eszközölhető leszen. Ezen 80 ezer pftnak fe­lét, azaz 40 ezer pilot javasolja a’ bizottság a’nemesség ál­tal fizetendő mennyiség gyanánt elvállaltatni; az alapokat, mellyekre a’ kivetés biztosan és kellőleg építtethetik, javas­latában következőleg mutatván ki: „Törvényhatóság lévén — igy szól a’ bizottsági ja­vaslat— mindenek előtt a’ törvényeket tartozik figyelembe venni a’megye. Nézzük tehát elsőben is a’ törvények köny­veit. Itt az 1486:64. t. ez. a’ megyei szükségek aránylagos viselését hordozván czimül, az 1. §ban ekkint rendelkezik: „ezentúl mindenek és egyenkint, bármilly rendű és állapo­tú birtokosak legyenek ’s bármelly megyében tartózkod­janak is, az egyetem által határozandó költségeket, ja­jaikból és birtokaikból, vagyonuk arányához és sorsuk­hoz képest, az egyetem keblébe befizetni és befizettetni, „mindenkor tartoznak és köteleztetnek.“ Ugyanezen tör­vény 3. §. pedig három könnyű márka birsággal együtt, a’ vonakodók illetőségit bevétetni parancsolja. És ezen tör­vény ereje az 1659. évi 1.czikknél fogva világosan megujit­­tatik és fölelevenittetik. És ezen törvény az, melly, valamint a’ megye közönségének határozatában paizsul szolgál, úgy a’ nemeseknek is , legszebb önkormányzási jogát és helyhatósági szabadságuk koronáját képezi.“ ..’S alkotása óta folytonos gyakorlat ada életet a’ törvény igéjének. Valahányszor veszélyek jelei tünedeztek fel, valahányszor a’ körülmények és szükségek sürgető ha­talmával meg kellett alkudni, megrótták önmagukat, bár büszkéket kiváltságaikra, de hű fiait egyszersmind a’ közös hazának, a’ megyék, ’s megrótták e’ megye rendei. És ha akkor, midőn a’ határokat külső ellenség fegyverei ellen kelle vala megvédeni, életét és vagyonát, vérét és kincseit, egyaránt mnként oda nyújtotta a’ nemesség; ha akkor, mi­dőn közhasznú czélok létesítése ’s a’ közjóllét felvirágozta­tására szolgáló intézetek ügye forgott kérdésben, díszes nevére, tetemes áldozatok tétele által tette magát méltóvá a’ nemesség, lehetséges volna é, hogy most, mikor a’ leg­­rettenetesb ellenség, az éhhalál tör embertársaink ezrei­nek életére, szükkeblüségünknek kiváltságunk avult leve­leiből készítsünk takarót? Lehetséges volna é, hogy bal fo­galma a’ szabadságnak, melly a’ tétlenség puha vánkosain épen nem tenyészik, közönyösen hagyjon maradnunk a’ve­­szély elközelgetésekor, ’s megengedje, szivet zárnunk az ínség felsikoltó szózatánál, és szemet hunynunk azok el­­sinylésénél, kiknek életét néhány filléren megválthatók vala.“ — „Ne mondja pedig senki, mintha a­ nemesség azon időkben, mellyekben a közös oltárra legtöbb áldozatot ra­kott, nem volt volna boldogabb. A’ történetek lapjai, mel­­lyek a’múltban a’jövendőnek képét mutatják, ellene fog­nak tanúbizonyságot tenni. Haj­dán bel viszályok és harczok viharai dúlták a’ nemzetet. Az országgyűlések sűrűen vál­tották egymást, hogy­ megszavazzák a’ pénz- és véradót. A’nemesség állandóan csatázott és fizetett ’s leghívebb társául a’ fegyvert, legkövetelőbb osztályosául a’ hazát vallhatta. És mégis megelégülten élt ősi fészkében e’ ne­messég és a’ szerencse öléből hirdette, hogy „Magyaror­szágon kívül nincsen élet.“—Béke napjai jövének utóbb. A'nemesség a’katonáskodási terheket másoknak vállaira vet­é ’s a’ fizetés ellen törvényekkel sánczolá körül magát; és talála nyugalmat, de nem jóllétet; meghanyatlék hire, neve és szerencséje,’s miután a’tespedésből életre kel vala, újabb ajánlatokkal siete kiengesztelni végzetét’s elő­jogának feláldozásában keresi üdvét. Ezek a’ történetek tanulságai, ’s a’ történetek hagyák emlékezetül azt is, mi­szerint azon fejedelmet, ki alatt az 1486. évi 64. t. sz. ho­zatott, ’s kinek uralkodása szakadatlan lánczolatát mutatja a’ nemesség által teljesített adózásoknak, halála után, e­­gész nemzet akkint siratta „megholt Mátyás király, oda az igazság.“— „Igen, az igazság, a’ közigazság kívánja,hogy segít­sünk a’népen, melly magán nem segíthet. Nem megyünk a’ régibb időkre viszsza, csak az 1715. évnél kezdjük szá­mításunkat. Ez óta a’haza minden terheit az adózó nép hor­dozza. Ő adja fiaiban és tartja keresvényéből a’ katonát, ki nekünk őrzi legtöbb javainkat; ő fizeti hivatalnokainkat, ki­ket mi magunk választunk; ő készíti utainkat, mellyeken tőle vámokat veszünk; ő az eleven pénztár, mellynek kul­csát jó és balszerencsében kezeink között tartjuk, D­e a’ nép már végkép kimerült, és erőben és reményben egya­ránt megfogyatkozott. Itt van tehát ideje, hogy tegyünk mi is érette, ha e­tőn érettünk, ’s hogy legalább egy részét szállítsuk le a’kamatnak, mellynek tőkéjét ő rég lefizette.’S e’ megye rendei, kik az örök igazság érzetétől a’ tehervise­lésben a’ néppel osztakozni kívántak, és az adónak hordo­zását országgyűlési utasítások közé sorozták, bizonyosan most is ezen vezércsillagukat követendik ’s készségesen megajánlandják a’ segedelmet,mellynek parányiságát épen az is emelendi, hogy az egy szabad nemességnek önkéntes igazság-szeretetéből fog fel­buzogni.“ „’S a’ mit a’jogosság hoz magával,azt az eszély és o­­kosság is ekként javasolja. Mert szükségünk a’ népnek ro­­konszenvét nemcsak a’ hazának,hanem minmagunknak ér­dekeivel is kapcsolatba hoznunk, ’s minél biztosb támaszo­kat nyernünk az épület fentartásához, mellyen nemzeti lé­tünk , és saját fenmaradásunk nyugszik. Jelenleg csend és béke környezi hazánkat kívülről, csend és béke viraszt haj­lékainkon belül. Ámde a jövendő a’ sorsnak bizonytalan ke­zében van.Isten ne adja, hogy a’ veszély órája megkondul­­jon e’ nemzet fölött, ha azonban ezen óra ütni fog, nem de jó és megnyugtató leszen,­hogy tettekkel bizonyítottuk be a’nép előtt, miképen mi szerencsétlenségében barátai va­lónk ,’s igy tőle is baráti és atyafiságos érzelmeket igényel­hetünk? Tettek fogják csak megérlelni a’ bizodalom ’s e­­gyetértés gyümölcsét. Mikint isten a’ szivárványt teremté égi felül, hogy a’ világ nem fog többé özönvízbe veszni, úgy ezen bizodalom és egyetértés leszen a’ mi szivárványunk, hogy megrázkódtatások soha nem zavarandják a’ nem­zet egységét.“ „Azonban a’ parancsoló tekinteteket mellőzve, egy legmagasb, egy kényszerítést nem ismerő, ’s mégis legha­­tályosbitélőszék­ek­be hivatkozunk fölebb ügyünkkel. Az em­beriség szent törvénye ez. Ezen törvény táblá­i mindenki­nek keblébe vannak vésve. Ezen törvény szavaira az taní­tott bennünket, ki mindnyájunkat önképére és hasonlatos­ságára teremtett. Ezen törvényt megszentelte: a’ vallás, melly felebarátinkat,mint minmagunkat,szeretni parancsol­ja; az ész, melly a’köznek boldogságán alapulónak hirdeti; és a’ szív, mellynek jótékonysága nemcsak abban hasonló a’ naphoz, hogy a’ könyek harmatát felszántja, hanem főkép abban,hogy örök fényt árasztva is, éltető melegéből semmit sem veszit. — ’s most midőn a’ szükség alakja előttünk áll, ezen törvénybe is fogódtunk, mint legerősebb horgonyba, ’s az emberiség nevében kérünk részvétet, kérünk sege­delmet.“ — A’bizottság tehát 40 ezer prtnak a’ megyebeli neme­­■ sekre és azokra, kiket a’ törvény ezen nevezet alá foglal, kötelezőleg leendő kivettetését és a’ szükölködők fölsegél­­lésére fordíttatását véleményezvém javaslatát egyszersmind oda terjesztő, hogy miután az Ínség rögtönös enyhítést vár, az ajánlat bevétele pedig huzamosb időbe kerülhet, ezen ősziét vagy egészben vagy csak egy részben is a’nemesség jótállása, ’s az ajánlott mennyiségnek biztosítékul kijelölése mellett, kölcsön vétetvén, tüstint a’ kitűzött czélokra hasz­­náltassék, és azután a’ begyülendő részletekből téríttessék viszsza. — A’ bizottság szabályait állitá fel, hogy a’ behajtandó ősziét egy része, ingyen és ajándékul csak azoknak adassék ki, kik szükölködők lévén, egyszersmind dologtehetetlenek, s és önmagokat fentartani nem képesek. A’munkaképesek, habár szükölködők, pedig csak munkájok után arathassák a’ segedelmet,’s­ igy a’ pénz, melly a’ szükséget enyhitendi, egyszersmind némelly közhasznú munka létrehozatalát is eszközölje. A’ munkára nézve pedig, melly illy módon tel­jesítendő leszen, vezérelvül fogadta el a’ bizottság, hogy az elhárithatlan nehézségekkel és akadályokkal ne legyen ösz­­szekapcsolva. Tekintetbe vette tehát a’ téli és tavaszi évsza­kok viszontagságit, mellyekben a’ munkák véghezvitetni fognak; a’ szűkölködők helyzetét, kik mint vannak, kenyér és alkalmas ruházat nélkül, lakhelyeiktől meszszebb távoz­ni, és idegen vidéken,családaik köréből és házfödeleik eny­héből kiszorulva, táplálkozni ’s dolgozni képtelenek leend­­nek. ’S ez okokból javasolja a’bizottság, hogy a’ teljesítendő munka, nem egy helyen, hanem járásonkint, a’ szűkölködők központjai körül, történjék meg. Itt a’ bizottság, különféle útvonalakat jelöl ki, mellyek készítendők volnának. Azon ősziéinek, mellyel, mint a’ közönség megelőzé­sére szükséges segedelmet, a’ bizottság kimutatott, felét a’ fenebbiek szerint a’ nemesség hordozná; a’ másik felére t. i. 40 ezer ezüst forintra nézve pedig a’ bizottság reményét a’kir. kincstárban helyzi, ’s javasolta, hogy a’ n. m­. m. k. httó tanács keressék meg,hogy a’ 40 ezer pilból, vagy any­­ayi értékű gabonából álló segedelmezés elrendeltetését, részint a’ szükölködők táplálhatása, részint a’ tavaszi veté­sek megtétele végett,mellyre különös felügyelés leszen for­dítandó, a’ királyi kincstárból eszközleni méltóztassék. Végre a’ bizottság a’ segélypénzek kezelésére, a se­­gedelmezések mennyisége meghatározására, állandó bi­zottság kineveztetését véli szükségesnek. (Vége köv.) TORONTÁLMEGYE. Szomorú időkben élünk ! az ínség mindinkább növekedve, félelmes arczban mutatja fel a’legközelebb jövőt, a’hatóságokat egész Bánságban az élelmezés nehéz gondja foglalja el ’s hacsak erély és hatal­mas segítség a’ tehetősbek részéről nem veszi elejét a’ növekedő szükségnek, pusztításának nyomai sokára fenma­­radandnak a’ köz elszegényülésben, és mitől tartanunk szintúgy lehet, mire példánk fájdalom! már eddig is vagyon az éhség áldozatai emlékében!! Szükségtelen felhoznom mennyire köteleztetnek a’ vagyonos osztályok, mennyire köteleztetnek a’ földesurak, de mennyire áll érdekükben is jobbágyaikon segítve őket a’ vég elpusztulástól, minek mar­talékai lesznek, megmenteni; nem akarok hivatkozni az emberiség legszentebb kötelességére, „kit a’jelen idők sa­nyarú tana meg nem győz, annak kérges keblébe hatni holt betű sem fog. Említém, miként a’ hatóságokat az élel­mezési gond foglalja el ’s mennyiben e’ lelkes törekvés már tetteket is idézett elő, az emberbaráti szeretetből ömlő nemes érzelmeket megdicsérve, a’ segélyezés módjára nézve czélozom a’1. szerkesztőség engedelmével előadni igénytelen nézeteimet. Torontálmegye a szűkölködő la­kosok számára harminczezer mérő különféle gabonafajt határzott öszszevásárlani,’s mennyiben e’ nemes határozat számtalant kétségbeeséstől megmentett, legmélyebb bálát és dicséretet érdemel. De vájjon legczélszerűbb volt é e­­zen intézkedés? Vájjon Torontál lelkességétől, dús földes­uraitól más czélszerűbb mód nem telt volna é ki? Vájjon annak idejébeni gondoskodás a’ honi pénztárnak vagy is az adózó népnek nagy mennyiséget nem kimélt volna é meg? Kérdések, mellyek mindegyikére a’ vizsgálódó keble keserű sóhajjal felel. Az öszszevásárlás a’ gabna árát felrugtatta, ’s az ezenfelül is készpénz nélkül vásárló me­gye minden mérőt kettőtől három­­forintig drágábban ven­ni kénytelenittetvén az adózó népre tetemes adósságot halmozott, mellyet ez önerejéből fedezni, miután ingó va­gyonának nagy része fölemésztetik, képes alig leeni. Nem bírok statistikai adatokkal pontosan meghatározhatni, mennyire mehetett Torontálmuk­ évi termése,de mint szem­tanúja a’ kereskedők öszszevásárlásinak ’s a’ kivitt tömér­dek gabonának, melly csak nem régen még a’ gazdag ura­dalmaktól öszszeszedetett, bátran állíthatom, hogy a’ múlt évi termés nemcsak a’ helybeli szükséget teljesen födöz­­hette vala, hanem ezenfölül az általányos ínség enyhítésé­re a’ haza többi részeinek is nevezetes mennyiséget nyújt­hatott volna. Nem a’ termés szűkében, hanem az intézke­dések elmulasztásában rejlik itt legalább a’ mostani nyomor egyik fő oka!! A’ megyei első árlejtéskor néhány ezer mé­rő kukoricza hét pengő forintjával vétetett meg a’ szűköl­­ködők számára, holott ez a’kereskedők magtáraikba öt— hat váltó forint áron hozdatott be a’ termesztők által,akkor, midőn a’ termés állapota már tudva volt. De a’ termés ha­jóra rakatván külföldre vitetett, a’nélkül hogy folyton nö­vekedő ára hatályos intézkedést idézett volna elő az or­szág belhatárin; tehetős földesuraink nagy része ezelőtt nem sokkal adá el termesztvényit, és akkor, midőn a’ ka­tonai határőrvidék éhségtől rettegtében szigorú rendele­teket bocsátott ki a’maguzsorások ellen a’ gabnának ha­tárin kívüli kivitelét kemény parancsok által korlátozta. Nálunk e’tekintetben még ekkor sem történt semmi. De el­hagyva ez előzvényeket hacsak a’jelent vizsgálom is, azok részéről, kik a’föld legnagyobb részét tehermentesen bír­ják, csupán gyümölcseit élvezve, a’ nélkül hogy ezentúl bármit tennének; a’ kiváltságosak, a’ dús földesurak ré­széről még mindeddig sem történt semmi, hogy a’ tehervi­selő jobbágyok sanyarú sorsá­n künnyittessék, ők még most sem mozdúltak ki, midőn már az ínség mindenütt szétárad, a’ tétlenség köréből ’s kivéve néhány nemes férfiút, mind­eddig jobbatlan puszta nézőji a’ pusztító csapásnak. — Nem hi­ányzottak azonban egyesek, kik nemeskeblűen nyújtva tápot az éhezőknek, a’ polgári érdem legragyogóbb gyémántjával díszesitik czi­­mereiket. Azonban a’ súlyos idő egy keserű tapasztalást me­rített fel: miként ott, hol a’ törvény segélyre ’s teherviselés­re nem kényszerit, az önkényre ’s ajánlásokra épitni úgy­szólván hiú remény!!, Ha most, midőn a’ legroszabbtól is

Next