Jelenkor, 1847. január-december (16. évfolyam, 1-104. szám)

1847-02-25 / 16. szám

hivek hogy e’ munkával tetemesen bonyolult­abb állapotba helyeztetnék az egyetemes tiszai rendezést. . Hogy a’ Szamos és Kraszna vizeinek lehető legrög­tönibb elmellőztetése már csak a’ természetileg valamivel későbben érkezni szokott felsőbb és távolabb Dunavizek tekintetéből is kívánandó lenne, szinte nem vonjuk kétség­be. Miután azonban e’ kívánatos dolog, csak tetemesen na­gyobb költségek nyomán volna elérhető ’s miután a’ mun­kálkodást uj nehézségek és bonyodalmak tömkelegébe so­dorná, nincs egyéb tenni valónk mint keresztyéni mega­dással — ezen kecsegtető kinézésről lemondani. Hogy végre az Ér, Berettyó és Sárrét mentiben elő­fordulandó kevésbbé bonyodalmas (?) kérdések miatt a’ királyi bizottság roppant munkálkodásai is gyérülnének — előadottak nyomán kételkedni bátorkodunk. Hisz az uj me­der uj érdekeket sértene , mik természetesen nem nagy mértékben könnyithetnék a’ királyi biztosság munkálko­­dásit___ Öszszefogva tehát röviden a’mondottakat: mi Lámm mérnök úrnak eszmeileg nem helytelen, de munkálkodást nehezítő, költségeket nevelő, közlekedést nem javító s az ügyet új bonyodalmakba vezető tervezetét nem pártolhat­juk. .. Hátra van még néhány szót mondanunk azokra, mik nem rég Palleocapa nézeteit illetőleg a’ Hetilapban ellen­vetéskép felhozattak. K o r i z m i c s. L. budapesti napló. Nagy kára volt nemzeti színészetünknek abban, hogy Pest városában német színház állott; nagyobb volt abban, hogy leégett; de legnagyobb lesz abban, ha felépül.------­Sokat és sokfélét szólottak e’tárgyban a’lapok, némellyek buzgón, hazafiérzettel, mások cosmopoliticus langymeleg­­séggel, de többnyire korán kelt és a’ körülményektől még meg nem érlelt szavakat. Sok szép, sok igaz lehetett ezek közt ’s a’ czél alkalmasint mindnyájoknál egy volt, mellyet mi is értünk ’s magunkénak vallunk, de mellynek kimondá­sára még nem látjuk itt az időt, valamint a’ szép és igaz sza­vakat sem tartjuk eszköznek e’czél elérhetésére.—­Kiáltó szavak ezek a’pusztában, mellyek, ha óvatosan szeliditge­­tők, szépen elhangzanak; ha határzottan követelők, gyűjtik az ingerültséget, mellynek csak épen ez esetnél nem lehet semmi nekü­nk való eredménye. Hiába figyelmeztetjük mi ha­zánk fővárosa elöljáróit, hogy itt van a’ perez, mellyben ér­demeket szerezhetni a’ nemzet irányában; hiába kérjük ide­­genajku polgárainkat, hogy ha nyelvben azok is, legalább szívben ne legyenek mostoha fiai a’hazának; hasztalan tü­relmetlenségünk minden energiája, mellyel nemzetietlenség ellen küzdeni akarunk, hasztalanok kamatra adott édesgeté­sek; a’ jó akaratot, nemzetközi vonzódást sikerre rá erőtenni nem lehet. Kérelmink, kapacitálásunk siket füleknek beszélnek, heveskedésinknek semmi hitele. Az ügy fontosságát mindnyájan elismerjük, szeretnék, ha nemzeti­ségünk diadalmaskodnék, de az út és mód iránt, mellyen az elérhető, nem vagyunk tisztában. Pedig ut és mód olly kö­zel van hozzánk és o­lyan egyszerű. A’ czél ez: fővárosunk­ban ne legyen más szinház, más közönség, mint magyar! Hanem — non fit hoc verbis! Meg kell bennünket, nemzeti sajátságunkat, nyelvünket, színészetünket s­z­e­r­e­tn­i­ö­k azoknak, kik eddig mind ezeket ignorálni, mellőzni tudták’s még úgy jöhet, hogy igen sokáig mellőzhetik, a’ nélkül, hogy a’ világtörténet kijöjön kerékvágásából.... Úgy véljük, nem lesz nehéz kitalálni, hol és kitől függ e’nemzetérdekű ü­­gyünket szilárdítandó szellemi kihatás létesítése? Mi részünk­ről úgy hiszszük, hogy itt e’hatást Isten kezén kívül leginkább nemzeti színházunktól lehet és kell várni. Most volna itt az idő: használni az arannyal fizethetlen körülményt, melly kí­nálva kínálkozik: hogy nemzetiségünk Szionjának örök alap­ját rakjuk le a’ nép szivébe, most kellene megfeszített erővel rajta lennünk , hogy nemzeti színházunkat nemcsak mint n­e­m­z­e­t­i,hanem mint művészeti intézetet minden áron jelentékessé tegyük, közönségünk élveit ’s ez által közönsé­günket magát sokszorozzuk, hogy ne csak hazafiság hanem élvnyereség legyen a’ főmotivum, miért szín­házunkat pártolni kell ’s hogy ne csupán a’közorgánumok kötelességszerü buzgósága, hanem közönségünk elégültsé­­ge, lelkesülése szerezze számunkra meg­ a’proselytákat ’s fogyaszsza az idegen elem tömegét. Szóval minden tehetsé­gével, minden áldozatával oda kellene fordulni nemz.­szín­házunknak, hogy mire a’városi szinház fölépül, bárki által, bárki számára, akkorra ne legyen más közönség,mint magyar, vagy ha lesz, legyen az töredékjegyen az kissebb szám, ne a miénk! Ragyognia kellene ez évben színházunknak ’s mindent elkövetnie, mit nemzeti intézet saját— és hona érdekében elkövetni képes, félretenni nyerészkedést, mellékérdekeket, anti- és sympathiákat ’s nem kímélnie semmi áldozatot,melly a’gazdagon jutalmazó remény teljesülésére vezet, buzdítani a’ drámai irodalmat, színészinknek riválisokat szerez­ni, gyors változatosságot, élénkséget hozni a’ repertóriumba ’s a’ közönséget részeltetni minden rendű kényelem és élve­zetben! — Ez eszménél alig lehet valami egyszerűbb ’s nem is hiszszük, hogy mi volnánk, kik először jövünk e’dologra, hanem attól kezdünk tartani, hogy nemzeti színházunk és környezete legutóljára fog rá jöni. Legalább mindeddig nem igen tapasztaljuk, hogy valami mozgás történnék e’ czél fe­lé. Minden halad maga régi csiga­ ulján, a’ maga régi zseb­­bedugott kezeivel. Két hónap alatt egy új dráma kerül szín­padra, ott is legvitézebb férfiú a’súgó, egy két jó lelket ki­véve, ki igazi stúdiumot fordít szerepére, a’ többi a’művésze­tet szokássá vált manierokkal akarja elütni. Egyszer egyik megy sétálni pár hónapra, másszor másik’s mikor hazajött, azon veszi magát észre, hogy a’legtökéletesebb vidéki kép­mutatóvá és szóficzamitóvá mivelte ki magát, néha pedig valamennyi feljogosítva érzi magát részkedvünek lenni ’s ha mindezekről az ember panaszkodni talál, takaróznak az igaz­­­gató köpönyegébe, kiről tudjuk, hogy országszerte tisztelt férfiú ’s kinek az ember örömest nem szerez egy perczig tartó kedvetlenséget is az által, hogy a’ felügyelése alatt álló in­tézet hibáit, de épen nem az ő igazgatásából eredő hibáit feszegesse. Színészeink nem tűrnek magok körül vetélytár­­sakat, vagy a’kit eltűrnek, attól nekik nincs mit félteni, a’ közönségnek nincs mit reményleni. Miért nem maradhattak meg a’ pesti színpadon Komáromy, Dobsa, a’ Felekyek, Tóth, Szuper, Dézsi’stb. ’stb? Millyen méltányosságban részesül­tek ezek itteni vendégszerepléseikkor? — Miért nincs opera­személyzetünk közt egy névvel nevezhető bassista? diszitvé­­nyeink miért olly kopottak,mintha együtt keresték volna Mó­zessel a’Kanadánt? —Miért fordul el a’drámairodalomtól máig minden jobb tehetség?— Miért állanak ?—Csőt ti­zenhat hónapig is az előadásra elfogadott eredeti művek a’ repertoirban? —’S ha előkerülnek,miért kell nyakrafőre buk­­niok?Mind ollyan kérdések, mikre még, nem óhajtjuk ugyan, de nem lehetlen, hogy feleletet is fogunk adni.------Egyet­len újitás, mi amaz epochalis esemény óta színházunk körül történt, a’ bérletdijak tetemes fölemelése, végzetnek jó lett volna, kezdetnek rész volt, nem tehetünk róla, de úgy van. Először éreztetni kellett volna a’ közönséggel, hogy van ok, a’miért élvezetei szaporodtával ezek árát is szaporítjuk, igy csak az elégületlenség ’s ellenszenv szaporodott, a’ vállalat ugyanazért kifizeti magát, csakhogy nekünk jelen körülmé­­nyink közt (és jövőben is) nem pénzt, hanem közönséget kell szereznünk... Most hirszerint a’ felépülendő városi szín­házat egy bécsi szinház igazgatója ígérkezik helyreállítani. Ígéretei bizony kecsegtetők’s tiz évi használat után ingyen készül azt a’városnak átadni.... .. Hannibal ante portás!“ akkor bezzeg nem a’ mostani directio nem a’ mostani német szinszemélyzet, nem a’ volt alkalmatlan színpad versenyzend a’ nemzeti színházzal, hanem egy túlnyomó ügyességű bécsi színigazgató és válogatott vendég-szereplők ’s pompásan ki­állított, legjobb, legkedvezőbb helyzetű szinház’s az igazga­tónak nem kell egyéb, mint hogy néha magyar előadásokat is rendezzen’s igy némi nemzeti színezetet adjon vállalatá­nak, ’s akkor aztán „Juimus Troes“ vihetjük színházunkat a’ caspiurri tenger mellé, a’honnét idejöttünk, közönséget és sympathiát keresni számára. Ezért ismételjük és fogjuk is­mételni mindaddig, mig sikerét nem látjuk, hogy színházunk­nak azon időig, míg a’városi szinház kié leendésének nagy kérdése eldúl, közönségét minden órán és minden áron sza­porítania kell, azontúl teheti, a’ mi neki tetszik, e’ kötelesség azontúl csak saját maga és környezete ir­ánti teendője lesz, most pedig ez k­ö­t­e­l­e­s­s­ége a’n­em­z­e­t érdekében! Legközelebb a’ színházi év lefolytéval a’ szinszemélyzet új szerződéseinél, mint képzelhetni igen sokan folyamodtak fizetéseik fölemeltetéséért, mig egy a’ jobbak közül, látva színházunk ezer szükségeit, eddigi fizetéséből is késznek nyi­latkozott leengedni. E’ valakire úgy hiszszük könnyű lesz rá ismerni, ha megmondjuk, hogy szerepét nemcsak rendesen tudni szokta de rendesen sőt kedvvel szokta is játszani. Múlt héten 12 hamis bankjegy-készítőt fogtak el, kik egy kézre játszva három külön helyen segiték a’ pénzt sza­porítani Ez alkalommal dicséretesen működött e’ gyanús népek fölfedezésénél egy pestvárosi biztos. Az elfogottak szállásán 30 ezer pilot találtak jó pénzre beváltva és 20 ezer pftnyi öszszeget hamis bankjegyekben! Vasárnap múlt egy heti bál alkalmakor egy urasági hintóból két úri hölgy selyemköpenyeit lopták ki. Babonásak azt regélik, hogy ha valakinek köpenyét magára ölti az em­ber és benne bál, a’ köpeny tulajdonosnéja szerelmes lesz belé. Tehát csak mentül elébb antidotumot és praefisciákat szép hölgyek­ a’ magicus hatás ellep. Csakugyan addig vittellünk a’jégre, mig a’sok elménet­­séget s ínyerkedést megunva, nagy dérrel durral megindult és búcsút von. Egy álló nap csak úgy bámultunk át a’túl partra, mint a’ki szeretne átmenni, de nem tud­ közelgőt a’ tavasz, de nem kell neki hinni, a’ meleg kályha máig is kü­lönb naturae phoenomenon, mint a’ nap. A’„Spiegel“ mellett műmellékletképen megjelent a’ né­­met szinháznak rézbemetszett égése; a’kép valódi tárgyhű­séggel van felfogva. Egyetlenegy fecskendő áll az utcza vé­gén, az is csak a’ második emeletig bírja lódítani a’ vizet; — igen jól van találva. (ÚJ TÖRVÉNYHATÓSÁGOK. BIHARMEGYEI KÖZGYŰLÉS. (Folytat, ’s vége.) A’ szívhez és észhez egyiránt szóló bizottsági jelen­tés felolvastatása után tbiró N. I. kelt föl ülőhelyéből. Ő is, mikint egykor Marius Carthagónak enyészetre indult falán viraszt nemesi szabadsága végmaradványin ’s nem siker reményében szokott felszólalni, hanem azért, hogy meg­mutassa nemes társainak, mikép­p őrködik a’ romok fölött, mintha mondaná: menjetek el és mondjátok meg; láttátok ő­ t a’ nemesi szabadság romjain ülni. Igen nemesi szabad­ságom végmaradványit féltvén—mondá táblabiró úr — nem is tudom, hogy a’raj­tam erőt vett indulat és bánat közt miként kezdjem beszédemet. Ha fontolóra veszem, hogy régi időkben a’ fejedelem és ország nagyai sértetten tar­tották fen törvényinket;ha meggondolom, hogy például Ár­­pád, midőn nagyaival először törvényt alkotott, azt mondá: halállal veszszen el a’ gonosz, ki törvényszegő leszen; ha meggondolom, hogy az egykor dicső magyar nemzet ezen törvénytisztelet által élt boldogul lakában, úgy azt hiszem, hogy a’ magyart jövendőre nézve is csak a’ gondos apáink által alkotott törvények tarthatják fen. Dicső királyaink a’ nemesi szabadság fölött folyton rendelkeztek. Ild. András kiadta a’ nemesi szabadságok oklevelét arany bulla név a­­latt’s későbbi királyaink, mindnyájan esküt tettek annak megtartására. A’ nemes emberre valamit kivetni törvény­telen ’s a’ nemesi szabadság végmaradványai elleni me­­rény. Azt mondja a’bizottsági vélemény, hogy epesztő a’ szükölködők sorsa és ez igaz is; ámde a’ szükölködők között nemesek is vagynak. 8 ezer tagból áll a’ nemesség, ezek ’s velők együtt én is épen úgy érezzük a’ múlt évek csapásit, mint az adózó emberek. Mi ok lehetehát arra, hogy a’ ne­mest megadóztassuk? Egy szomszéd falubeli adózó, kinek én 1000 líjával adósa vagyok, felíratta magát két köböl ga­bonáért. Illyeneknek a’ segedelmezésből ki kellene marad­ni, de kimaradjanak az uzsoráskodó zsidók is, kik a’ köznép zsírján híznak, sőt még őket kellene megróni. A’ bizottsági jelentésben utak csinálásáról létetik említés; azonban ez is czéliránytalan, véleményem szerint, mert azok, a’ kik se­gélyt igényelnek, földetlen, jószágtalan emberek lévén, ezek utat nem csinálhatnak; ha pedig a’ segélyt azoknak adjuk, kiknek marháj­ok van, akkor az éhenhalót mellőzzük el. Ekkér a’ kötelező kivetés sem törvényes, sem czélirá­­nyos nem lévén, azt inditványzom, hogy a’ bekövetkező szükség enyhítésére mindenki szabadon ajánljon. Én tu­dom, hogy a’kivetés által nem rovatnám meg annyi ösz­­szeggel,mennyit önkéntesen ajánlok, de nemesi szabadsá­gom koczkáztatása nélkül magamat megrovatni nem enged­hetem. Ajánlok pedig 60 pftot ’s a’szabad ajánlás utján be­gyülendő öszszegre nézve azt javaslom, hogy annak egy harmad része a’ szűkölködő szegényebb nemességnek,két­harmad része pedig az adózóknak nyujtassék. Végül még egyszer megemlítvén tisztelt táblabiró úr, hogy a’ kivetés­nek ellen mond, leült, virasztani a’ nemesi szabadság om­ladékain. És a köznemesség éljent kiáltott, azon közne­messég, melly az 1845­. évi decemberi véres gyűlés óta, elsőben a’ múlt decemberi közgyűlésen jelent meg töme­gestül, mintha a véresgyűlés évfordulati napját ünnepelné, másodszor pedig most, hogy támasza legyen a’ nemesi sza­badságnak. Thiró­­­t szép sorban követék a’ nyáradi szertartásu püspök uradalmainak főfelügyelője V. F. a’nyáradi g. e. me­gyei püspök E. V. ügyvéde, a’ latin szertartásu káptalan küldöttje J. kanonok ’s Debreczen városának küldötte R.Ez még hagyján, de találkoztak e’ megye baloldalán is férfiak, kik pártoláktb. N. I. önkéntes ajánlási indítványát,hivatkoz­ván majd a’ megye méltóságára, mellyet végre nem hajt­ható határozatokkal megsérteni nem szabad, mert nem le­szen institutum, mellyen a’fizetni vonakodók a’reájok ve­tett öszszeg megfizetésére kényszerittessenek, majd pedig a’ törvény szavaira, miknélfogva illy adóvali megrovatás csak unanimis consensus utján történhetik's ha találkozik, ki megegyezését a’határozathoz nem adja, azt a’ határozat betöltésére kényszerűni nem lehet. Mintha bizony az illynek mű vető károsságát a’ történet lapjai szomorúan nem bi­­zonyitnák; mintha bizony mindenáron csak a­­zon abnormis állást kellene fentartanunk, miszerint egyes ember büntetetlenül léphet fel az ész és jog követelései el­lenébe. Inde prima mali labes! — Hoszszas tanácskozás után a’rendek a’bizottság javaslatát elfogadták’s a’40 e­­zer pftnyi ajánlatot, az 1486:64,1659: 68­. törvények ér­telmében, a’ megyebeli nemesek és azok által, kiket a’tör­vény e’ név alá foglal, a közelebb országgyűlési költségek kivetésében használt kulcsozat szerint, aránylagos és köte­lező kivetés útján, a’ vonakodók ellen kiszabott törvényűt fentartása mellett, a’ nemesi pénztárba rendelék befizet­tetni. Minthogy pedig az ajánlatok beszedése, a’dolog ter­mészeténél fogva, rögtön nem eszközöltethetik: azon köz­ponti bizottság, melly a’ seg­edelmi ajánlatok kezelése ’s a’ kitűzött czélra leendő fordíttatása végett bizatott meg, arra is fölhatalmaztatik, hogy a’házi pénztárból, a’szükséghez és körülményekhez képest, alispáni utalványok mellett, a’ sürgető szükségek födözésére kölcsön-öszleteket, mihelyt a’ begyülendő ajánlatok engedendik, a’ kölcsönző pénztár­ba viszszafizetendőket vehessen föl. A’ helytartó tanács pe­dig, a’ bizottsági jelentés folytában, 40 ezer pftnak vagy annyi értékű gabonának, részint a’ szűkölködők táplálhatá­­sa, részint a’ tavaszi vetések megtétele végett, a’ kir. kincs­tárból segédelmül leendő kieszközlésére feliratilag­ meg­­kérendőnek határoztatok.. —­Volt még egy tárgy, melly fölkelté a’rendek figyel­mét.— Néhai öreg Sz. J. özvegye, jelenleg bizonyos M. J-né,a’ megyei törvényszéken reá nem kedvező ítélettel el­látott perében legfelsőbb helyre folyamodván,midőn a’per­­felküldést rendelő parancs felolvastatott, az előadó jegyző arról értesité a’ rendeket, hogy a’ folyamodvány kitételei által mind a’megyei törvényszék, mind a’megyei főjegyző mélyen sértetik. Közkívánatra e’ folyamodvány felolvasta­tott ’s mi megismertük a’ harist hangjáról ’s csak lestük a’ pillanatot egy fajával a’ vadászi gyönyörnek, hogy mikor fog a’ madár a’ rágalom bozótjából kipattanni. És az nem sokára el is következett. A’ tiszti főügyvéd ’s többen emlí­tők, mikint a’főtisztviselők méltatlan rágalmaztatása fényin­tő keresetre tartozik,s csak­hamar ügyvéd M. J. jelentette­­ be magát a folyamodvány irójául.Ezen úri­ember sok más- 92

Next