Jelenkor, 1848. január-december (17. évfolyam, 1-104. szám)

1848-06-27 / 75. szám

L­i­p­t­ó­b­ó­l. Folyó észt. jun.6án tartat­ott Szent-Mikló­son első alispánunk elnöklete alatt a megye közönségét kép­viselő állandó bizottványi ülés, melly alkalommal Hevesme­gyének a’magyar felelős kormány iránti bizodalom-szava­zásra megyénket felhívó levele felolvastatván, ennek foglalat­ja zajos éljenekkel fogadtatott, ’s mivel egész megyénk az ezen levél által kifejezett érzelmeket belsejében már régen honosultaknak tudja,elhatároztatott: „hogy megyénk Heves­megyének fölszólilásában csak saját meggyőződései pillant­ván meg, ez iránti lehető legnagyobb rokonszenvet kijelenti és sebes postán tisztelt felelős kormányunknak nyilványitani fogja, miszerint hazánk ügye tisztább kezekbe nem adathat­ván, meggyőződve van, hogy e’ hon boldogsága szava illy nagy hazafiak által bizonynyal előmozdiltatni s lentartatni fog, miről Hevesmegye is értesiltetni határoztatott. Indít­ványba hozatván továbbá: ,,miszerint alkotvány­unk erőssége csak úgy fentartható, ha az országunk egészébe befolyó ré­szek étire olly egyedek tétetnek, kiknek e helyrel alkalmaz­tatásuk a’ kormányuk alá adottak közbizodalmának kifolyása, ’s megyénk első alispánja Szentiványi Jenő iránt nemcsak há­rom országgyűlésrei egymásutáni küldésénél, de ez alatt ’s ezután is mindenkor nagy bizodalmát és szeretetét mutatá ki, a’ magyarországi felelős kormány ennek megyénk főispán­jává leendő kineveztetésére megkeressék,a mi is közakarat­tal elfogadtatott. Ezután olvastatott megyénk szereteti másodalispánjának Rakovszky Móricznak hivataláróli lemondását s ennek a megye közönsége kezeibe viszszaadását magában foglaló fo­lyamodványa, melly is a’nevezett, megyei pályára léptével kimús­­lott szeplőtelen elveihez ’s tiszta jelleméhez mindeddig mindenkor hű, saját érdeke háttérbe szorításával is a’ közjót minden áron semmi áldozattól sem rettegve szüntelenül e­­gész erejével előmozdítani törekvő’s drága hazánk ez üdvös átalakulásánál is részvevő egyednek viharos megéljenzésé­­vel fogadtatott, mert Judá Liptó közönsége,hogy ámbár őt mint megyei tisztviselőt elvesztő, ő mégis mint Hradek és Lykava országos uradalmak főtisztje is,ugyanazon lelkes ha­zad, ugyanazon közjóért és igaz ügyért egész lelkéből har­­czoló bajnok ’s ugyanazon áldozattól nem rettegő hű meg­őrzője leszen elvei ’s jelleme tisztaságának és szeplőtlenségé­­nek, a’ miilyen mindeddig volt ’s örvendő azon, hogy or­szágunk ezen két nevezetes uradalma illy biztos tiszta kezek­re bízatott. Ezután másod alispánnak Lehoczky Károly hadi főpénztárnok’s ennek helyére Pongrácz Kázmér helyettesit­­tettek. — Junius 17-én tartatott középponti választvány szent­­miklós és Rózsahegy választó helyein egyszerre tartandó kö­­velválasztás határidejét jun. 2 óra tűzé ki,mellynek eredményét azonnal megtörténte után közlendem. —­Megyénk a’legnagyobb panslavisticus megyének kiál­tatott ki’s népünk még is olly csendes békeszerető, hogy az izgálók számítása e’nevezetes pontnál nagyon meghiúsult,’s bizton állíthatni, hogy czéljokat Liptó jó népénél kivíni soha sem fogják, ’s irányukat szándékuk kiviteléhez alkalmatosb vi­dékek felé venni kénytelenek lesznek.—­Valóban szép volt látni Rózsahegy városunkban tartatott tanácsválasztásnál, ezen város ’s hozzátartozó utczái lakosainak (számra öszsz­esen 7000) nemzeti nyelvünk, hazánk és törvényeinkhezi lelkes ragaszkodásukat. Midőn tisztujitás előtt megkérdeztetének : nakarnak é panslávok lenni, vagy csak ezeknek tekintetni is?“ egy torokkal válaszolok : „Nem! és százszor nem! — sokan közülünk nem beszélnek ugyan még magyarul, de fiaink már tanulják édes hazai nyelvünket, ’s nemsokára beszélni is fog­nak magyarul; éljen a’ király,éljen a’ haza, éljen magyar fe­lelős kormányunk, maradjanak sértetlenül törvényeink, ma­radjon sértetlenül hazai diplomatica nyelvünk!“ — A’ Budapesti Híradónak f. észt. jun. Sárók­ 867ik szá­mába Sóvárról Írottak kebleinket iszonyattal ’s borzadással tölték el,látván: „hogy Dominkovics sóvári sóbeszedő vezér­lete alatt az ottani tisztek nagyobb .«­zám­a által hazánk törvé­nyei lábbal laposlatnak, hogy azok,kiket a’ haza táplál,érdekei ellen törnek, honi nyelvünk iránt (mellynek használása nélkül törvényeink szerint nem is hivataloskodhatnak) legnagyobb ellenszenvvel viseltetnek , ’s hogy az uj rendszerrel megbá­­rátkozni nem tudván, a’régi szolgainak viszszaállitását óhajt­ják,“— bízunk azonban erélyes felelős kormányunkban ’s reményijük, hogy— ezen hit alaposságáról meggyőződvén a’ törvény tapodok iránt olly intézkedésekett teend, millyeket drága hazánk érdekei ’s törvényünk szentsége igényel. D­et­r­­­eh Fleri, Kunszentmiklós (folytatása.) Másnap korán reggel fölmentem a’városházhoz, hogy ott bevárjam a’ vidékieket, ’s ha mindnyájan együtt lesznek, a’ választás előtt igazoljam magamat a’rám dobált vádak el­len. Néhány perczig állhattam ott magamban, midőn mellet­tem e’ szót hallom „szemtelen.“ Oda pillantok, kiszólt? hát egy tiszteletreméltó individuum, ki fiatal korában az apámtól egyszer negyven bankó forintot kért kölcsön, adott is neki. 307 Később tudta meg az apám, hogy a’ jó madár saját apjától puskát pisztolyt és lovat lopott ’s elugrott, pusztai betyárnak. Egy időig b­úyárkodott,az után elfogták’s utóbb szabadszállási biró lett, és ettől fogva nem a’ szomszéd határokat, hanem csak születési városát lopta. Ez az ember mondá nagy része­gen mellettem, hogy „szemtelen.“ Meg sem gondoltam, hogy rólam beszél, ’s mint feléje fordulok, azt mondja: „igen,igen, szemtelen! mit szemtelenkedik itt?“ Oda léptem hozzá, ’s igy szólok : — Kérem az urat, válogassa meg a’szavakat. — Nem válogatom meg a’ szavakat, felelt részegen, hogy mer az ur itt szemtelenkedni ? — Még egyszer ismétlem, szólok, válogassa meg a’ szavakat! Mire ezt kimondtam, azt vettem észre, hogy körülvett egy egész dühöngő részeg csapat. A’ jel meg volt adva, min­denhonnan tódultak felém,’s több, mint száz torok ordilá kö­rülöttem . — Ez a’ haza­i idő, ez az akasztófára való muszka spion, a’ ki el akarja adni az országot: szaggasd szét, üsd agyon! — Megálljatok, polgárok,kiülték,hagyjatok szólni,hadd igazoljam magamat! —Nem hagyjuk szóini, agyon ütjük! igy üvöltöttek iszonyú szidalmak, piszkolások, káromkodások között. Ekkor már a’kapu alá toltak; látván, hogy szóhoz nem jutok , kér­dem, hol a’biró? —Én vagyok, mit akar? szólt egy vén ember. —Biró uram, mondám, felelős lesz érte, ha bántanak! —Az leszek, ha lehet, válaszolt a’ biró; jőjön hát föl. Fölkisért az emeletbe. Ott találkoztam a’követválasztási bizottvány elnökével, egy kicsapott nótáriussal, ki a’népgyü­­lésen azt nyilatkoztatta, hogy ha a’ nép agyon nem ver , ő fog agyonlőni. —Ugyan minek jött ide, hogy mert idejöni, szólt ez, miután a’nép úgy föl van ingerülve ön ellen ? —Ki ingerelte föl? én ő vagy önök? feleltem, egyéb­iránt ez nem kérdés, csak annyit mondok, hogy ön és a’ biró felelősek értem. —Ha ebben a’pillanatban el nem takarodik ön a’város­­ból, felelt a’ kicsapott nótárius, mi nem kezeskedünk életéért! —így hát nincs mit tennem, szólok, mint távoznom, de arra ügyeljenek, hogy ne csak személyemet ne bántsák, de még csak ne is insulláljanak. Valóban gyönyörű! igy értel­mezik önök a’szabadságot? Így gyalázzák meg önök saját városukat, mellynek neve Szabadszállás!­­—Az a’ szabadság, felelt a’követválasztási bizottvány elnöke,a’ kicsapott nótárius, az a’szabadság, hogy a’ki nem tetszik a’ népnek, azt kikergetik a’ városból. Ezalatt feljött a’ pap is, ki fia érdekében huszonnégy akó borral prédikáltatott az éjjel a’ népnek,’s biztatott,hogy ne féljek, nem fognak bántani, csak távozzam. — Ne féljek? szólok ; hát jöttem volna­­ ide, ha fél­nék ! — Lekisértek az udvarra; a’ városház előtt még mindig ordított a’részeg tömeg. Fegyveres nemzetőrök álltak elő, és körülvettek. — De igy gyalog csak nem utazhatom el, mondám, be kell várnom, mig kocsim megérkezik Szentmiklósról. — Addig nem várhatunk, szólt a’ kicsapott nótárius, mindjárt indulnia kell önnek, tovább nem tartóztathatjuk a’ népet. Majd szerzünk mi kocsit.... épen ott áll egy készen .... hajts utánunk kocsis! ’S mentem a’város végéig, hol szállva voltam, gya­log, körülvéve a’ fegyveres nemzetőröktől; csak az hiányzott, hogy kezemet hátra nem kötötték. Fölrakták holmimat, föl­ültem feleségemmel, ’s indultunk Szentmiklósra. Már jó da­rabig mentünk, midőn rákiáltok a’ kocsisra: —• Hová megyünk, hisz ez nem a’ szentmiklósi út! — De leiz az, uram, felelt a’ kocsis, de nem az ország út, majd ott a’ böszlöri csárdánál rátérünk. — Hát miért nem megyünk az országúton ? —­Megparancsolok,hogy ne azon vigyem az urat. Én elhallgattam, meg nem foghatván, miért történt ez? mikor már jó messze haladtunk, véletlenül az országut felé pillantottam, ’s láttam nagy távolban az én zászlómmal a’ szentmiklósi és laczházi kocsikat, mellyé­k mind az én em­bereimet vitték. Ekkor világosodtam föl.... igy játszottak ki, hogy embereimmel ne találkozzam. Irtóztató dühhel értem haza.Dél felé viszszajöttek a’ szentmiklósiak és laczháziak ha­sonló dühhel, ’s ők beszélték, el, mi történt velök. Már mikor Szabadszállás felé mentek, a’ bösztöri csár­dánál egy ember igy fogadta őket a’ pap fiának nevében : — A’ ki nem Petőfi, ide jőjön, és egyék igyék, a’ ki pe­dig Petőfi, de ne menjen Szabadszállásra, mert mind agyon­verik! — Embereim közül egyetlen egy sem tántorodott el, sem a’ csábításra, sem az ijesztésre. Szabadszálláshoz érvén, a’ város végén azzal fogadták őket a’ helybeliek, hogy Petőfi már eltávozott, ő maga kérte a’ tanácsot Öszszetett kezekkel, hogy csak vitessék el őt; de azért be ne vigyék azt a’ zászlót, mellyen Petőfi neve van, mert mihelyt egy lépést tesznek vele, végök van.Barátom,kinél szállva vagyok,többed magával be­ment a városházhoz,kitudakolni a’dolog mibenlétét. A’raint ne­vemet említette,rákiáltottak, hogy ki ne mondja nevemet,mert halál fia lesz. Hirtelen zaj támadt, hogy a’ város végén ösz­­szeütköztek a’ helybeliek és a’ szent-miklósiak. Erre a’ ben­­levő szent-miklósiak kifutottak társaik védelmére, de a’ hit szerencsére csak koholvány volt. tanácskoztak, mit tegye­nek, bemenjenek é vagy sem ? az oda valók föl voltak fegy­verkezve puskákkal, kardokkal, sőt kaszákkal és vasvillákkal is. Jött egy deputátió a’ városháztól, melly azt állította, hogy nincsenek felfegyverkezve, jött másik deputátió, melly azt mondta,hogy bemehetnek bizton, mert már lerakták a’ fegyvert. E’ nyilatkozattal elismerték, hogy csakugyan fid voltak fegyverkezve, ’s az én embereim, kiknél még bot sem volt, azt mondván, hogy a’ mint letették , föl is vehetik ismét a’ fegyvereket, viszszafordultak , de azon szándékkal, hogy ha engem még utólérnek, viszszavisznek magokkal a’ választásra, ha mindnyájokat lelövöldözik és agyonverik is. Szerencsére,csak itt Szentmiklóson találkoztak már velem,hol csendre és békére intettem őket,azzal biztatván, hogy a’ tör­vény majd elégtételt ad nekik a’mibe nem kételkedem. Szabadszállásáson egy hanggal,szavazás nélkül kiáltot­ták köveinek a’ pap fiát, kiről legyen elég megjegyezni, hogy Szluha teremtvénye. Ekép ment végbe a’ követválasztás. Nem hamisítottam egy lényt sem, de csak egy szót sem. És azok, kik igy ellenem lázitolták a’ népet,örökké azt beszélték, hogy én lázitoltam, én vagyok a’ lázitó, én, ki mindig csilapitottam, rendre intettem a’népet’s meggátol­tam az összeütközéseket. Sohasem ostromoltatott szemtelenebből a’ becsületesség és igazság. Azzal kezdték, hogy gyű­lölté tegyenek a’ nép elől nyomtatott proclamátióm által, mit tolakodásnak magya­ráztak. Ezzel nem boldogulván, azt hozták fel, hogy republi­cans vagyok. „Sohase bánjuk mi, ha republicans is,‘­ felelt a’ nép, „hadd legyen, azért követünk lesz“.—„Ez azon em­ber, szóltak elleneim, ki ellensége minisztériumunknak és királyunknak!“ erre a’ nép úgy válaszolt: „Nem bánjuk mi akárkinek az ellensége, de minekünk barátunk, azért követ lesz.A’miniszterek nagy urak, lesz elég barátjuk az országgyű­lésen, nekünk pedig vagy lesz, vagy sem.“ Midőn az efélék sem használtak, kezdtek becsteleníteni,hogy én ollyan ember vagyok, kinek már Pesten nem is szabad szólnia, kit Pestről kitiltottak, kinek megbuktatását, bezáratását, agyonveretését j­ó szívvel fogja venni a’ministerium és az egész nemzetis hogy én az illyrnek, orosznak’s ki tudja kinek el akarom adni az or­szágot,’s minthogy még ezen gyalázatosságok által sem hitték biztosnak győzedelmöket, az utólsó éjjel lehalták a’népet, ’s a’ részeg tömeggel erőszakosan buktattak meg. És ennek ma kellett történnie, hogy engem mint orosz spiont,mint hazaárulót agyon akart verni a’ magyar nép, ma junius 15kén!... ma három hónapja, hogy márczius lelke volt, midőn első valék azok közt, kik a’magyar nép szabadsá­gáért szót emeltek, síkra szálltak!—­De én azért nem a’ né­pet kárhoztatom, hanem áraitóit, félrevezetőit, kiket egykor a’ törvény és az isten egy iránt m­eglakoltat... a’ nép én e­­lőttem szent, annyival inkább szent, mert gyönge mintáz asz­­szony, ’s mint a’ gyermek.*) Petőfi Sándor: Irodalmunk ismét két komoly dolgozattal szapo­­ru­lato­t,mellyre az olvasó közönséget figyelmeztetni köteles­ségnek tartjuk. I. A’ szabadság, és társadalmi r­e­n­d e­l­m­é­l­e­t­e­i czim alatt jó nevű írónk Benczúr J­ános olly eredeti munkát nyújt az olvasó világnak, miből — kivált jelen forradalmi, ’s átalakuló korszakunkban men­nyi érdekest, ép annyi hasznost, és szükségest is meríthetni. A’munka Emich Gusztáv tulajdona, kapható minden könyv­­kereskedésben l fr. 20 kvért pp. •—■ II. A­z e­r­ő­d­i­t­é­s­­t­u­d­o­mán­y­a; irta Sztrokay Elek főhadnagy az 51k sz. magyar huszár ezrednél, szerző arczképével és 8 kőmet­­szetű táblával. Megjelent a’ magyar egyetem betűivel. Jelen, katonás időben szinte igen ajánlható olvasvány. KÜLF­Ö­L­­­.. AUSZTRIA. A’nürnbergi lapnak Prágából f. he Ifiről és Izről a’város ostromoltatásáról írván egy levelező, töb­bek közt említi, mikép az orosz udvar, mellynek magukat a’ csehek alávetni akarták, árulta el az öszszeesküvést a’bécsi kormánynak. Az öszszeesküdtek feje, báró V i­­­a n i, ki az os­trom alatt elfogatott; többi tagjai is a’ pártosoknak, köztük Buquoy, fogollyá tétettek. Junius 15k én minden prágai cs. kir. hivatalnokot, ’s uraságokat szándék volt leöldosni, mi­ként ez az öszszeesküttek irományiból kiderül. Az elszéditett nép megrohand ’s elfoglald a’ kórházak, és kaszárnyákat, de a’25 ezer emberrel megerősitett Kleinseiten át nem rontha­tott. A’ rögtönitélő biróság kihirdettetett. *)Kérem minden becsületes elvű szerkesztőtársamat, hogy e’ czikket lapjában közölni szíveskedjék, Petőfi Sándr.

Next