Jó Egészség, 1920 (19. évfolyam, 7-15. szám)
1920-07-01 / 10. szám
Mesterségek és betegségek Minden foglalkozásnak megvan a maga lehetősége a ragadós betegségekkel való fertőzésre. Ezelőtt tíz évvel történt Bécsben, hogy Müller nevű orvos, kispestis bacillusát tanulmányozta, beoltott állatokat, hogy megtalálja a pestis gyógyszerét. Az állatokat itató szolga egyszer részeg fővel, szájában pipával ment a ketrecek közé s amint az állatoknak vizet adott, a pipát letette az egyik ketrecre. A pipát egy pestissel beoltott állat megnyalta, amit a szolga nem vett észre. Miután elvégezte a dolgát ,újra szájába vette a pipáját s néhány nap múlva beteg lett. Az orvos mindjárt megállapította hogy pestises. Ez az ember foglalkozása közben kapta meg a pestist az állattól. Az orvos most azon volt, hogy elszigetelje a bajt, nehogy az ő kísérletei következtében egész Bécs megkapja a pestist. Külön szobába zárta magát a szolgával és egy ápolóval; mindhárman foglalkozásuk áldozatai lettek. Egy másik orvos Hamburgban 1894- ben a kolerát tanulmányozta. Dolgozás közben megkapta a betegséget és meghalt. Állatorvosokról is van feljegyezve, hogy a beteg állat baját megkapták és bizony sokan elpusztultak. Az orvosnak mennie kell, bárminő ragályos beteghez is hívják, ő van — foglalkozásánál fogva — leginkább kitéve a fertőzés veszélyének. Ugyanez áll a betegápolókra is. Vannak olyan esetek, mikor a fertőző baktérium ugyan nem jut be a foglalkozással valakibe, csak előkészíti az embert a baktérium befogadására, megtelepedésére. Ilyen a molnár foglalkozása. Ha egy kis résen át besüt a napsugár a malomba, akkor lehet jól látni, hogy finom lisztpor úszik a levegőben. Azért látjuk ezt csak a napfényben, mert ott világosság van, de ez mindenütt ott van a malom levegőjében. Ezt a port állandóan szívja be az ember, ez a por rárakódik azokra az apró szőröcskékre, amelyek a gége felületét belül bontják. Ezek szabad szemmel nem láthatók, erős nagyítóval azonban lehet látni, hogy ezek folytonosan mozognak, mégpedig a természet úgy osztotta be, hogy ez a mozgás kifelé irányul. Ha bejut a légcsőbe egy kicsiny idegen tárgy, pl. egy porszem, ezek a finom szőröcskék szépen kitessékelik onnan. Igen, de ha liszt, vagy finom por rakódik be a szőröcskék közé, ezek nem tudnak mozogni, nem tudják eltávolítani a bekerült porszemet s ez a rátapadt baktériummal együtt kényelmesen bejuthat a tüdőbe. Ezért van az, hogy olyan emberek, akik porban kénytelenek élni, mint a molnár, utcaseprő, stb., könnyebben kapnak tüdővészt, mint mások. Hasonló veszedelem fenyegeti a kőfaragót. Az a finom por, amely nem is látható, bekerül a tüdőbe s mivel nagyon kemény és éles, fölsérti a tüdő finom nyálkahártyáját. Ezen a parányi sérülésen keresztül sokkal könyebben jut be a baktérium, mint ép egészséges tüdőbe. Vannak azután olyan foglalkozások, amelyek révén állatoktól kaphat meg betegséget az ember. Ilyenek azok, kik élő állatokkal, vagy állati részekkel foglalkoznak. A lovász, a kocsis megkaphatja a lovától a veszedelmes takonykórt. Az orr válaszfalán göbök támadnak, ezek szétesnek és geny folyik ki belőlük. A ló folyton prüszköl és így szétszórja a levegőben azt a gennyt és vele együtt a takonykór baktériumát. A nép ezt szopornyicának hívja, tudományos neve pedig malleus. És a ló kocsis, aki szereti az állatait, hányszor csókolja meg a lovát ! Gyakran abból a vályúból mosdik, amelyből a ló iszik, vagy talán ő is abból iszik, így könnyen megkaphatja ezt a betegséget, mely emberen minden körülmények között halálos. A mészárosnak gyakran jut a keze alá olyan állat, melyről csak a levágás után derül ki, hogy fertőző betegségben szendett. És ha a mészáros kezén sérülés van, ezen át könnyen bejuthatnak testébe a baktériumok. Így kaphat a mészáros lépfenét, gyöngykórságot, sőt takonykórt is, mert hiszen ma már lovat is vágnak. Ezek mind olyan fertőző betegségek, melyek iránt az állatok leginkább fogékonyak, de megkaphatja az ember is. A timár állandóan bőrökkel dolgozik s neki még az is rossz, hogy ő ki sem lóg.p..zsé