Jó Pajtás, 1920. (12. évfolyam, 1-24. szám)
1920-06-01 / 11. szám
162 JÓ PAJTÁS 11. szám. Katóka mesél. — Páros csevegés. — írta Kürthy Emil SZEMÉLYEK: Katóka 9 éves. — Marcika 7 éves. Hely : A negyedik emeleti sarokerkély. Párkányán viruló rezeda, viola, szegfű. Az erkély öblében nádzsölyék. Idő: Gyönyörű nyári est. Balzsamos levegő. Csillagokkal behintett sötétkék égbolt. (Kaláka és Marcika kedvetlenül gunnyasztanak egy-egy zsölye mélyén. Anyuska kikergette őket, friss levegőt szívni. Eleget hancúrozlak egész nap. Hogy birtak ennyit ugrálni abban a pokoli hőségben !) Marcika (izeg-mozog és nagyokat ásít) : Bel unalmas itt ülni! Jaj! ... Katóka: Már az igaz! Mindig azt mondják: Csináljatok valamit, ne lustálkodjatok. Marcika : Milyen jó lett volna bujóskát játszani! Katóka : Már azt is tudom, hova bújtam volna. Marcika : Hova ? Kattóka: Hogyisne! Majd azt az orrodra kötöm. (Szünet.) Marcika (leporzékolva csapkodja a zsölye karját.) Juj, beh unalmas! Juj, beh unalmas! (Hirtelen Katókához fordul.) Tudod mit, Kata? Te olyan szép meséket tudsz... mesélj valamit. Katóka: Már mind elmeséltem abból a karácsonyi könyvből, amit a Jézuska hozott. Marcika (durcásan) : Nem akarásnak nyögés a vége .. . szokta apuska mondani. Katóka (figyelemmel nézi az eget): Marcika! Tudod, milyen az ég? • Marcika (azért se néz azégre és nem felel). Katóka: Olyan, mint a királyné kék bársonypalástja. Arany csillagokkal telehímezve ... és ha feljön a telihold, az lesz feje koronája. Jaj, bel gyönyörű! Marcika (vitatkozó hangon): No, bizony ! A jászberényi ég sokkal szebb. Katóka (szintén feleselve): Már mért volna szebb? Ott is ugyanaz az égbolt borul a földre. Marcika : Ugyanaz, ugyanaz, de mégis szebb . Ott nem csúfítják el ezek a piszkos házak! Ott semmi se takarja el! Csak a kertünk bokrait és fáit érinti az ég széle. Katóka (gúnyosan): Te azt gondolod, hogy a Terus néni kertjénél van az ég széle ? Marcika: Hát hol lenne? Katóka (oktatóan): Az égnek nincs széle. Az egy végtelen levegős űr. . . tudod ... űr . .. üresség. Ennek nincs se vége, se hossza ... benne lebegnek a föld, a nap, a csillagok és más égitestek ... Marcika (kissé restelkedve): Mintha én ezt nem tudtam volna. (Nagyot sóhajt.) De azért jobb lenne, ha most is Jászberényben lennénk! Katóka (szintén sóhajt): Bizony jobb lenne! Nagy-Aradon! Marcika (fájdalmasan) : Aradon, Aradon . .. Ilij ! Bel jó is volt Aradon ! (Mindketten elhallgatnak és szomorúan nézik az eget; gondolatban megegyeznek, hogy mégis csak szebb az ég Jászberényben, s legeslegszebb Aradon. Egyszerre tüzes csík hasítja meg az égboltot, a végén szikrázva szétpattan és eltűnik: hullócsillag. A gyermekek rémülten ugrottak fel és a szobába szaladva az ajtófüggöny mögébújtak. Onnan kukucskáltak ki. Amikor látták, hogy az égen semmi szokatlan sincs és hogy a házukat se gyújtotta fel, félénk kíváncsisággal tértek vissza az erkélyre. Szemecskéjük fürkészte: vájjon hova tűnhetett el az a fénysáv?) Katóka (felsóhajtva): Jaj, be, megijedtem ! Marcika (most már ő volt az okosabb): Ugyan, no! Már mitől féltél? Az a csillag ott millió, billió, trillió ... talán ezer trillió mértföldnyire lebegett a föld fölött. .. felrobbant. .. kigyulladt. .. elvesztette az egyensúlyát... lezuhant... útközben szétpattant és milliárd meg milliárd szemecskében hull a csillagföldje ... Az ilyen felrobbant csillagból támadt a jászberényi homok, meg az afrikai homoksivatag. Katóka (megvető ajkbiggyesztéssel átveszi a szót): Sok vadat összelocsogsz.