Jóbarát, 1970 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1970-03-26 / 13. szám

^ ÜLTESSÜNK ^ FÁT, ^ VIRÁGOT!­­ (Folytatás a 3. oldalról) Ahhoz, hogy magasrendű és teljes értékű emberré válhass, hogy a megismerés és merész­ség szárnyakat kölcsönözzön neked, hogy önmagadon ural­kodhass és higgy az emberi gondolkodás erejében, ismer­ned, értened, szeretned kell a természetet. Megismerni és megszeretni a természetet kétségtelenül a gyermek- és ifjúkor sajátja. Ter­mészetes tehát, hogy a pioní­rok és iskolások között nagyon sokan barátjai a természetnek. És ők nem elégednek meg any­­nyival, hogy kirándulásaikon gyalogtúráikon megismerjék és csodálják, két kezük munkájával óvják és gazdagítják is a termé­szetet. — Azt szokták mondani, hogy a természet nagy taní­tómester. Hogy vélekedik Ön, melyik a legalkalmasabb kor a természetbeni gyakor­lati jártasság megszerzésé­re? Ilyen vonatkozásban mi­lyen jelentőségre tehet szert mondjuk, egy fa vagy egy virág elültetése? — Egy virág vagy egy fa elül­tetése annyit jelent, hogy törő­döm az ország szépségeinek és gazdagságának megőrzésé­vel, gyarapításával. Jele ugyan­akkor annak, hogy kul­­túremberek, civilizált lények va­gyunk, jóérzésűek, s kifejezi áll­hatatos vonzódásunkat a szép­hez, a tökéleteshez. Aki virágot ültet és gondozza azt, az nyil­vánvalóan újat akaró, úttörő a szó legnemesebb értelmé­ben. Azért az, mert tette és el­képzelése a holnap nemzedé­kének életét szépíti meg, el­szakíthatatlan kapocs múlt, je­len és jövő között, cselekvő és lelkes hozzájárulás a haza ha­ladásához. Nemrég ünnepeltük költésze­tünk hajnalcsillaga születé­sének 120. évfordulóját, emlé­keztünk Eminescura, aki forrón szerette és túláradó melegség­gel énekelte meg a román tájak szépségeit. A botoşani-i pioní­rok ebből az alkalomból azzal a­­ kezdeményezéssel rukkoltak ki hogy ültessenek hársfát min­denütt, ahol a nagy költő élt. Több megye pionírjai lelkesen válaszoltak a kezdeményezésre. Mit fejez ki tettük? Természet­szeretetet, a nemzeti kultúra al­kotó nagyjai iránti csodálatot és elismerést, ragaszkodást a hazához. Mindezt együttvéve,­­ tanúságaként annak, hogy fel­­­karolják mindazt, ami méltó cse­lekedet egy pionírhoz. Épp ez erősíti a Pionírszerve­zet Országos Tanácsának bi­zonyosságát abban, hogy fel­hívására «Minden pionír ül­tessen egy fát, egy virágot!K­egyemberként és egyazon lel­kesedéssel válaszolnak hazánk pionírjai, hogy ez az akció a legszebb hagyományok egyi­kévé válik. S minthogy a Jóbarát a gyermekekhez szól, fel­tennénk a nevükben egy közvetlen kérdést: hol sze­retne látni gyermekek ültette virágokat.? — Mindenütt. Az ország vi­rágai, a nép zsenge sarjai, a szocializmus tiszta napsugara alatt növekvő gyermekek, akiket a párt szerető gondoskodása övez, a maguk részéről bizony­ságaként hűségüknek és hálá­juknak, virágba borítják az or­szágot. A ma elültetett csemete holnapra erős, hatalmas koro­­nájú fává növekszik. Azok, akik elültetik s gondozzák, együtt nő­nek vele, derék állampolgárok­ká válnak. Jó testvériségben a természettel erejük növekszik, párhuzamosan az ország átala­kulásával, a haladásának szen­telt erőkifejtéssel. — Mindenfelé látni táb­lácskát: «Ne lépj a fűre! Ne szakítsd le a virágot!» És mégis gyakran előfordul, hogy egyesek a táblácskák előtt elfelejtenek — olvasni. Mit mondhatnánk ezeknek a «feledékenyeknek»? — Minden udvariaskodás nél­kül azt, hogy amit tesznek, az szégyenteljes, valamennyi civi­lizált fiatal ellenzi és elítéli a hasonló tettet. A pioníroknak nemcsak jogukban áll, de kö­telességük is az ilyeneket fi­gyelmeztetni a civilizált és em­berhez méltó viselkedés sza­bályaira. — Milyen lehetőségek lé­teznek azok számára, akik nem elégszenek meg a ter­mészet csodálatával, arra vágynak, hogy megismerjék törvényeit, mi több, az ember hasznát szolgáló változások­ra kényszerítsék? — Adják tettekkel tanúságát, hogy barátai a természetnek, keltsék életre a Szabályzat azon kitételét, hogy a pionír «szereti és védi a természetet, mindent elkövet, hogy megismerje szép­ségeit és titkait». Azt kívánom hogy ezen kötelezettségüknek valamennyien maradéktalanul eleget tegyenek. VAJDA FERENC: Gyertek áradjunk ki Frissen és szertelen. Mint a patak vize Az elmetszett jégen. Gyertek bomoljunk ki Úgy ahogy a barka. Sejtse rajzásunkat A szél reszelős hangja. Hogy kedvünkre hangolja Néma hitét a rét. Szemünk kékjében Keljen ki az ég. MOLNOS LAJOS: íJJOAmáXCKW Roggyan a hó már, az eresz csór van, Hólé iramlik kis patakokban. Cserren a tarka locsogó szarka, Vagy (izgalmában) örömében billeg a farka. Táncol a rügy a kis füzek ágán, Szürke felhőkben nő a szivárvány, Kuporgó bokrok ugra-bugrálnak, Új lámpás készül a jánosbogárnak, S szerte a fákon, házon, utcákon veréb­ dalárdák Tavaszt­ köszöntő nóta csokruknak éppen utolsó próbáját tartják.

Next