Jóbarát, 1970 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1970-09-17 / 38. szám

M­­VMqunk? Mit kívánhat a Jóbarát szerkesztősége iskolakezdés alkalmából minden olvasójának, minden iskolásnak és vörösnyakkendősnek? Mire ezeket a sorokat olvassátok,a tanítás már megkezdődött. Az elsősök már megis­merkedtek a tanító nénivel, az ötödikesek az új tanáraikkal. A nyár élménye­it nagyjából elmondtátok egymásnak. Az iskolanyitón elhangzottak jó tanácsok, intelmek, s most, mi, a Jóbarát szerkesztő gárdája mit kívánjunk még nektek? SZERESSÉTEK AZ ISKOLÁT! A tanulást, a könyveket. Sose lépjétek át fásultan, készületlenül az iskola küszöbét, mert önmagatokat csapjátok, be, rövidítitek meg. SZERESSÉTEK A GYEREKKORT! Türelemmel, okosan használjátok ki és ne siessetek nagyok, felnőttek lenni. Aki a gyerekkort szereti, az egész életében ott hordozza tanulságait, emlékeit a lelkében. Az sose lesz öreg és kiábrándult. Az mindig megőriz magában valamit a gyerek­­korból,s az a ritka, drága valami a hinni tudás, a bizalom. A barátodban, a hozzád közelállókban. Az egész emberiségben. SZERESSÉTEK A PION­ÍRSZERVEZETET! Az otthon, az iskola mellett részese ő annak, aki mindent elkövet, hogy ne akárhogy nőjetek fel. Meg­tanít felfedezni önmagatokat, szeretni és becsülni az iskolát, a felnőtteket, a tanítóitokat, megtanít felfedezni a haza szépségeit, s megtanít a hazai föld szeretetére, dalolni tábortűz mellett, és megtanít messzire nézni, a biztos távolba, ahol a felnőttkor vár benneteket. Tanuljatok, játsszatok, daloljatok, legyetek, maradjatok gyerekek, ameddig csak lehet!­­ Az első iskolai napon a pionírok virággal, kedves szóval köszöntik azokat, akik idén nyitják ki az ábécés könyvet Vasárnap, szeptem­ber 13-án megnyílt a bukaresti Petőfi Kultúr­­házban a népviselet-var­­ró versenyre érkezett legszebb ruhák kiállí­tása. Nagyszámú közön­ség gyűlt össze az ün­nepélyes megnyitóra, megcsodálta a kiállított sok-sok Zsuzsi-babát. Focsa Gheorgh­e, a fő­városi Falu­múzeum igazgatója méltatta a versenyzők ügyességét, a beküldött anyag nép­rajzi értékét. A zsűri döntését, a versenyre beérkezett legszebb munkák ké­pét a Jóbarát egyik kö­vetkező számában kö­zöljük. Kísérjétek figye­lemmel a televízió mű­sorát, mert a magyar­­nyelvű adás hamarosan bemutatja a kiállítás anyagáról készített ri­portot. BABÁK NÉPVISELETBEN LÉGIKALÓZKODÁS «TRÉFÁBÓL» Nemrég történt: szokatlan rádió­­szaki hiba miatt kénytelen leszállni üzenet érkezett az Eastern Airlines Washingtonban. A gyanús utast légiforgalmi társaság egyik utasa látszólag nem zökkentette ki ngu­­szállító gépéről a washingtoni fo­­galmából a bejelentés r­e­pülőtérre. A gép néhány perccel A Dulles-repülőtéren szövetségi korábban New York-ban szállt fel, nyomozók vették körül a gépet és hogy a Porto Rico-i San Juanba letartóztatták a gyanúsan viselke­­vigye utasait. Az üzenet így hang- dó, New York-i illetőségű Angel lott: «Leszállunk Washingtonban. Devilát. Az egyik utasunk veszélyezteti a A csaknem kétórás kihallgatás többiek biztonságát. Jó lenne, ha alatt határozottan tagadta, hogy el­rendőrök is várnának a repülőre­ akarta téríteni útjából a gépet, s ren.» kijelentésével csak «ugratni» akar­ Az eset előzményei: egy stewar­­ta útitársait. Egyébként — men­­dess izgatottan közölte az első dotta a nyomozóknak — nincs nála pilótával, hogy egy gyanúsan vi­ sem fegyver, sem robbanóanyag, selkedő utas kijelentette, hogy «a A bizalmatlan nyomozók átku­­repülőgép aznap nem érkezik meg rajták csomagját. Fegyvert valóban Porto Rico-ba», tehát minden­ki­ nem találtak nála, ezzel szemben tonnyal fegyver van nála és ez az egyik bőröndben nagy mennyi­akarja téríteni útjáról a gépet. A légi kábítószer volt, parancsnok nem sokat tétovázott. A légikalóznak vélt kábítószer­ Leállította a négy motor egyikét csempészt őrizetbe vették, és közölte az utasokkal, hogy mit­ ...ÉS KOMOLYAN Szeptember első vasárnapján szabadítás Frontja vállalta magára, a csúcseredményt» állítottak fel a Az egész világ közvéleménye légikalózok. Egyetlen nap alatt ko­­moly felháborodással vette tudo­rom repülőgépet térítettek le újjá- másul a légikalózkodást, ártatlan­ról. A Pan American, amerikai légi- emberek fogvatartását, Ammani Ki­­társaság Boeing-747-es gépét Am­­rek szerint megkezdte működését manba kényszerítették a légihaló- egy négyes békéltető bizottság: zok a földre, majd röviddel utána céljuk, hogy nemzetiségre való te- Kairóba irányították. A sok ijed t kintet nélkül békésen oldják meg mezkiálltatasoknak volt azért ném e legújabb légikalózkodást, melt a szerencséjük is (ha egy ilyen uta­­nok szálai sokkal mélyebbek, szor­zást ezzel a jelzővel illethetünk!), teágazóbbak, érintik az egész Rá nyolc percre, hogy a gép leszállt, Közel- keleti konfliktust. A világ a merénylők felrobbantották. Az békeszerető emberei azt remélik, utasoknak sikerült megmenekül- hogy ennek a hármas légikalózko­­rnek. A másik két gép — egy svájci dásnak a békés elintézésével újabb s egy amerikai — fedélzetén össze­­lépést tesznek az egész Közel- Ké­sén 288 utassal, személyzettel, a lett kérdés tisztázásában, jordániai sivatag egyik helyiségé­ben volt kénytelen útját megsza­kítani. Egy negyedik merényletet is megkíséreltek, de az meghiú­sult. Valamennyi repülőgéprablást a világ előtt a Palesztinai Népi Fel­

Next