Jóbarát, 1937 (12. évfolyam, 7-9. szám)
1937-03-15 / 7. szám
kollektivizmust jelentenek-e, mely a magántulajdont csak szűk korlátok között ismeri el? S e két országon kívül a majdnem mindenütt állandóan megtalálható külkereskedelmi ellenőrzések, deviza- és valutatilalmak, állami szubvenciók és bankszanálások nem a magántulajdon jogainak rovására történnek-e? Bizony az egyén jelentősége, az individualizmus s jogi következménye, a korlátlan magántulajdon felett szól a lélekharang. Az okok tehát, amelyeknek következménye a bolsevizmus veszedelme, mindenütt hatnak s kikapcsolásuk egyelőre lehetetlen. Ez a lehetetlenség azonban nem szünteti meg a veszély nagyságát. Hogy mekkora a veszély és mi a veszély, azt főleg az orosz és spanyol bolsevista forradalom és uralom megmutatta. A Nérók, Domitianusok, Dantonok és Robespierrek kegyetlenségei, a parasztlázadások és vallásháborúk borzalmai, a gálaépítős gályához láncoló rabszolgaságok embertelenségei ismételték itt meg önmagukat. A bolsevizmusnak eddig alkalmazott módszere nem hagy kétséget aziránt, hogy nyomában magja se marad annak, amit polgárinak, burzsoának gondol. De hát mit hisz burzsoának a bolsevizmus? A magántulajdont, nyugalmat, anyagi jólétet s ebből fakadó biztonságot? Ha csak ezt nevezné burzsoának, ha csak ezt pusztítaná el, nem volna olyan veszedelmes. A megnyirbált magántulajdon ugyanis, ha a közösség érdekeit szolgálja, nemcsak hogy nem rossz, hanem egyenesen kívánatos. Másnak is, mindenkinek legyen legalább annyi, amennyit az emberhez méltó élet igényel. Nyugalom? Századunkban, melynek fordulóján Krüger apó és Viktória királynő ágyúi dörögték a nyitányt, s az orosz-japán, balkán és világháború disszonanciái éveken át zavarták a harmóniát, most meg naponkint az egész világsajtó óráról-órára módosuló változatban harsogja a minden pillanatban kitörni készülő háború veszedelmét lehet nyugalomról beszélni? Anyagi jólét, biztonság? Bankbukások, pénzértéktelenedések, elképzelhetetlen értéktolódások korában lehet biztonságot emlegetni? Hisz minden változó, bizonytalan. Különben is az anyagi biztonság nem pótolhatatlan érték. Az Úr mondotta: — Ne aggódjatok éltetekről, mit egyetek, se testetekről, mibe öltözzetek. Nem több-e az élet az eledelnél, és a test az öltözetnél? Nézzétek az ég madarait, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrökbe nem gyűjtenek, és a ti menynyei Atyátok táplálja azokat. Nem értek-e ti többet azoknál? (Máté 6, 25—26.) Máskor meg: — A rókáknak barlangjaik vannak, és az égi madaraknak fészkeik, az Emberfiának pedig nincs, ahol fejét lehajtsa. (Lukács, 9. 58.) Az Emberfia és tanítványai pedig anyagi jólét és biztonság hiányában is meghódították a világot. Nemcsak ezek jelentik a bolsevizmus szemében a burzsoát, hanem ezekkel egy kalap alá fogja mindazokat az értékeket, amelyek a kultúra és kereszténység fogalma alá tartoznak. Feszítsd meget kiált a lélekre, amely nem gépkolosszusok kitalálásában, hanem eszmények, nagy gondolatok, igazság, szeretet utáni vágyakozásban éli ki magát. A szellemre, amely azokért akar lelkesedni, amit ő maga szépnek és jónak tart, amely úgy akarja alakítani a maga belső világát, hogy az leginkább megközelítse a saját ideálját, ami szeme előtt lebeg. Ki akarja gyomlálni az emberekből a hivatástudatot, amely nem külső kényszerrel, parancsszóval állít a foglalkozások és munkavállalások őrállomásaira, hanem úgy sarjad ki a lélekből, mint a csíra a földből, titokzatosan, megmagyarázhatatlanul és mégis célratörekvőn, öntudatosan. A kultúrember béklyója nem a magántulajdon és a hely, ahova száműzik vagy láncolják, hanem szelleme szárnyainak megszegése. A kényszer, hogy csak azt gondolja, amit más enged, csak azért lelkesedjék, amit más rátukmál, hogy azokkal vállaljon szellemi közösséget, akiket más elvtársul parancsol. A kultúrember legnagyobb értéke a személyiség. A bolsevizmus előtt ez is burzsoá, aminek pusztulnia kell. Végül leginkább burzsoa mindaz, amit vallásnak neveznek, s amit a keresztény ember szentnek tart. Tehát elsősorban a sorsokat intéző felsőbb Hatalom megismerése és elismerése. Szerintük Isten csak ábránd, tükörkép. Ábrándos visszatükröződése azoknak a földi hatalmaknak, amelyek a népet, a proletárt igába hajtották és láncra verték. Ki kell irtani mindenütt mindent, ami vallás. Mit jelent ez? Megfosztani az embert attól az eszmétől, amely évezredeken keresztül az emberiség legnagyobb művészeinek ihletet, legtudósabb gondolkozóinak szárnyakat, legfönségesebb hőseinek ideálokat adott. Millió és millió szenvedőt, beteget és sírót, királyt és koldust egyaránt, kétségbeesésbe taszítani. Elszakítani azokat a szálakat, amelyek a tökéletlentől a Tökéleteshez, a mulandótól a Halhatatlanhoz vezetnek. Elvenni az embertől azt, ami emberré teszi. Ne áltassuk magunkat! A bolsevizmus veszedelme valóság, amely nemcsak a magántulajdont, a nyugalmat és biztonságot fenyegeti, hanem pusztulást hoz a kultúrára, kereszténységre, egész szellemi életünkre. A Credo-napoknak csak akkor van értelmük, ha öntudatosítják ezt a veszedelmet. Ha megismerjük a veszélyt, ha tudatára ébredünk annak, hogy mit veszíthetünk. Ez már eredmény, mert a veszély felismerése találékonnyá tesz. Hogy mi a teendő, azt majd megsúgja az életösztön, s a vezetők szaván keresztül a Gondviselés. Most csak ébredjünk rá arra, hogy mindenünk veszélyben forog. Ez legyen a Credo-napok egyik legfőbb eredménye és tanulsága. Rózsa József: JÓBARÁT