Jogtudományi Közlöny, 1867
1867-10-20 / 42. szám
lakosaira kiterjedőleg, — talán viszonyainknak nem elég tekintetbe vételével, mindenesetre nem egészen a várt s óhajtott eredménynyel — behozott váltótörvényeinknek, többnyire az úgynevezett pénzemberek érdekében s földbirtokosaink irányában, sikert eszközlő ügyvédeket, hajlandó volt közönségünk nem annyira a népszerűtlen törvények őréül, mint megbízóik könyörtelen sáfáraiul tekinteni. Említsem-e, hogy alkotmányunkat s azzal hazai törvényeinket az absolut határon megszüntetvén, törvénykezésünket és igazságszolgáltatásunkat majd a provisoriális rendezetlenséggel tette siralmassá, majd idegen s népszerűtlen törvényeivel keltette fel az ellenszenvet, és azt okozta, hogy a gyűlölt törvények sikerének meghiúsítása, az ország lakóinak általában kedvencz törekvésévé lett, és mindezek ügyvédi állapotainkra sokképen hátrányosan hatottak vissza. Említsem-e, hogy az osztrák rendszer, mily alárendelt s függő állapotba tette az ügyvédet a bírótól; hogy míg egy oldalról ifjainkat, kik magukat a tudományos pályára szentelték, többnemű illetékes pályáról leszorította, más oldalról az ügyvédségre juthatást szertelenül nehezítette s korlátozta. A rendszer megszűntével pedig ismét az ellenkező következett be, s az ügyvédek száma egy uj sereggel szaporodott. Említsem-e, hogy legújabb törvénykezési rendszerünk hiányai és fogyatkozásai mily széles és sikamlós tért nyitottak az ügyvédnek az igazságszolgáltatás hátráltatására, sőt nem ritkán meghiúsítására. Nem folytatom tovább szemlémet e téren. De anynyit hiszek bátran mondhatni, hogy nincs hazánk történelmében korszak, melyben annyi tényezők hatottak volna össze az ügyvédség érdekeinek hátrányára és az ügyvédség tekintélye leszállítására, mint ez, melyet mi az ügyvédi kar idősbjei megéltünk ! És e mostoha körülmények annyival sajnosabbak, annyival inkább igénylik figyelmünket s az orvoslási módok keresését, mert ugyane korszakban Európa csaknem minden művelt államában nevezetes előlépések történtek, valamint a törvénykezési igazságszolgáltatás terén, úgy különösen az ügyvédi érdekek tekintetében is. Hogy félre ne értessem közbevetőleg megjegyzem, hogy én sem a kormány általi ügyvédi kineveztetésnek, sem az ügyvédek száma megszorításának barátja nem vagyok, elvből sem, de a gyakorlatból merített tapasztalás nyomán sem. Azon államokban, hol az ügyvédkedés ily módja behozva van, az ügyvéd anyagi érdekei kedvezést élveznek, de az ügyvéd függetlensége felfelé teljesen hiányzik, s polgártársai bizalmában csekély mértékben részesül. — Az imént elősorolt állapotunknak természetes következménye aztán az is, hogy sokan, nagyon sokan találkoznak kartársaink közt olyanok, kik az ügyvédség magas hivatásáról megfeledkeznek, kik azt közönséges üzletnek tekintik, és nemes hivatásukkal visszaélésüknek korláta csak ott van, hol őket a büntető igazság boszóló keze elérheti. Ezek fájdalom,valljuk be, az ügyvédi tisztes nevet gyakran beszennyezik és a testület tekintélyét nagy mérvben aláássák. Nem volt czélom, s nem is volna helye kárhoztatólag szólani azon törvényekről, melyek az ügyvédi állapotokra ily kártékony befolyást gyakoroltak, sem vádlólag szólani egyes ügyvédtársainkról, de igenis volt czélom bajunk forrására ujjal mutatni, mert azok felismerése s feltárása nélkül káros állapotunk orvosolható nem volna. Nem hiszem tisztelt kartársak, hogy bárki is azzal vádolhatna, hogy ügyvédi viszonyainkat túlozva sötét színekkel ecseteltem. Léteznek, valóban léteznek e bajok. Az ügyvédi érdekek eddigelé hazánkban mind a törvényhozás, mind magunk által, — szerfelett elhanyagoltattak. — E kóros, e senyvesztő állapot régóta nem egy nemesi keblű kartársunk sajgó érzését s aggodalmát keltette fel! és gondjai tárgyává tevé, hogy e bajainkon mikép lehessen s kelljen segíteni. És nemcsak nem kétlem, de sokak nyilatkozatai után mondhatom. Az állam-takarékpénztárak s állami biztosító intézetek Angolhonban. Hogy Nagybrittániának, ha nem is áll a civilseálló élén, mégis, folytonos nemzetgazdászati előhaladása kétségenkívüli, azt bizonyítják lángeszű pénzügyminiszterének, Gladstonenak legújabb social-állami intézményei. Mig az angol önkormányzat (selfgouvernement) ezelőtt gondosan őrködött a felett, hogy az állam a magányipar köréhez tartozó vállalatokba ne elegyedjék, — míg az egyesült három királyságban ezelőtt államvasutak, állambankok s effélék nem tüzettek s fen nem állottak, — azalatt Gladstone úr legújabban nem csak állam-takarékpénztárakkal, hanem mi több még állami életbiztositó s állami élet járadék intézetekkel is lép fel a Parlament előtt, — s a testület akaratlanul sem vonhatja meg tőle ez iránti tetszését, terveinek helyeslését, s azoknak elvbeni elfogadását. Ha egyébiránt Angolhon sajátszerű társadalmi viszonyait figyelembe veszszük, úgy ezen az első pillanatra idegenszerűnek látszó tüneményt könnyen meg fogjuk magyarázhatni. A nagybani műipar s a kiterjedtebb földbirtok Angolhonban a születési vagy a pénzaristocratia kezeiben összpontosul, melynek egyúttal a birtokbani kizárólagos uralom van fenntartva. E körül tehát önmagától érthetőleg az állam nem versenyezhet. A középosztályhoz tartozók is, kik aránylag csekélyebb számmal vannak képviselve, segíthetnek még magukon magányipar vállalatok által. Számukra elég számos bankok, biztosító társaságok stb. léteznek. A népesség legszámosabb osztályai azonban, hová tartoznak a munkások, haszonbérlők stb. valamint az uralombani részvéttől, úgy minden a magányipar által létesített gazdászati intézmények jótékonyságának élvezetétől csaknem teljesen kizárvák. S mégis eltutasíthatlanul szükségesnek mutatkozott az, miszerint ezen a legszorultabb viszonyokban lévő néposztályunk számára is e tekintetben valamely irányban segíteni kell. E meggyőződést vallotta sajátjának Gladstone, — s miután legújabb intézményeinek genesisét röviden kifejtettük, lássuk már most átnézetileg azoknak lényegét is. Intézményei egyikének — az államtakarék-pénztáraknak szervezete a következő: A királyságnak körülbelől 4000 posta hivatalai legkisebb összegekből álló betéteket is elfogadnak, s azokról a betevő fél takarék-könyvében elismervényeket adnak, melyek minden egyes postahivatal irányában érvényesek, s a betétek szinte bármelyik postahivatalnál eszközölhetők, tekintet nélkül, arra, hogy melyik postahivatallal lépett a fél legelső betétele által összeköttetésbe. A betett összegek harmadféle kamatoznak, s az állam a betevők adósává válik, felel tehát úgy a tőkéért mint az említett kamatokért. Valamint a betétel úgy a betett összegeknek vagy azok kamatainak felvétele is bármelyik postahivatalnál történhetik és pedig vasárnapokat kivéve minden nap 10—4 óráig. A felek betéti könyvei (takarékkönyvei) tehát mint fizetési eszközök a váltólevelek módjára bárhová elküldhetők s utazások alkalmával is a helyett, hogy az illető egyén a szükséges készpénz-összegeket magával vinni kénytelen volna, mint utalványok vagy hitellevelek (Creditbrief) használhatók. A betéti jog nem csak egyes phisikai, hanem erkölcsi személyeket, jótékonysági egyleteket s társaságokat is megillet. Nőszemélyek is eszközölhetnek betéteket önmaguk számára s férjeik igényei ellenében oly módon biztositvák, hogy betéteseik férjeiknek ki nem szolgáltattatnak. Az egyes postahivatalok ez ügyben a legnagyobb titoktartásra kötelezték, és nem érdekelt feleknek sem a betevők