Jogtudományi Közlöny, 1868
1868-01-05 / 1. szám
letét magának megszerezni, melyek a gondolható esetek különféleségéhez képest ítélőszéke előtt talán maholnap szóba jöhetnek. Ennek folytán tehát idegen törvények a belföldi bíró előtt épen úgy szorulnak a perbeni bizonyításra, mint bármely más ténydolog, mert minden törvények szorosan véve ténydolgot képeznek kivétel nélkül, miután azok fennállása csakugyan ténykérdés, csakhogy az állam saját törvényei más ténydolgok irányában azon fölénynyel bírnak, miszerint a törvényhozó hatalom által kihirdettetnek, az alattvalókat, akiknek számára közhirré tétettek, kötelezik, s ezek egytől egyig, de főképen a birák, a kellőleg kihirdetett törvényeknek ismeretét maguknak megszerezni tartoznak; — mindezen ismeretek csak az állam saját törvényein találhatók fel, nem pedig a külföldi törvényeken is, minélfogva ezek csakis a puszta tények sorába tartoznak a perben, tények pedig nem vélelmeztetnek, hanem az állító fél által bebizonyítandók. E tekintetben csak azon külföldi törvények képeznek kivételt, melyek a belföldi törvényhozás által saját állama területén is kihirdettettek, s mihez tartás, valamint tekintetbe vétel miatt a biróságokkal közöltettek, amint ez leggyakrabban azon esetekben szokott megtörténni, hol egyes külállamok alattvalói irányában a jogszolgáltatás viszonyossága (reciprocitás), s e viszonyosságnak mi módoni alkalmazásba vétele van kérdésben, — vagy azon okból is szokott megtörténni, hogy az idegenek azon gyakran igen nehezen előállítható bizonyítástól kímélessenek meg, mily eljárást szokott követni saját hazájuk, — de meg szokott ez történni néha közvetlenül azon államérdekből is, nehogy az idegenek bizonyos jogok tekintetében itt belföldön kedvezőbb bánásmódban részesíttessenek, mint saját honpolgáraink ugyanezen jogokra nézve részesíttetnek az illető külföldön. Ily esetekben a belföldi bíró az illető külföldi törvényeket hivatalból tartozik ismerni épen ugy mint saját hona törvényeit, miután ezek csakis azon oknál fogva hirdettettek ki s közöltettek a saját törvényhozás által a bíróval, hogy ez a kérdéses külföldi törvényeket megismerje s előforduló esetekben alkalmazásba is vegye; ily esetekben tehát a belföldi bíró előtt az illető külföldi törvény épen oly kevéssé bizonyítandó be, mint maguk a belföldi törvények. E nézet el van fogadva positív törvények által is, név szerint az osztrák közönséges polgári törvénykönyv 33. §-ában, hol a következőket olvassuk: „Az idegenek, hogy a benszülöttekkel egyenlő jogot élvezhessenek, kétes esetekben tartoznak azt is bebizonyítani, hogy azon állam, melyhez tartoznak, az idevaló állampolgárokkal a kérdéses jogra nézve szintúgy bánik, mint sajátjaival." Ez alapból közvetlenül s világosan kitűnik azon szabály, miszerint az idegen jog bebizonyítandó, de igazolható abból azon imént említett kivétel is, melynek esetében idegen törvények az itteni bíró előtt bizonyítást nem szükségesnek, miután e bizonyítás csak kétes esetekben kívántatik meg, márpedig nem lehet az idegen jog az itteni bíró előtt többé kétséges ott, hol ezt a saját belföldi törvényhozó világosan kihirdette. Az eddigiekből kitűnik, hogy idegen törvények a belföldi bíró előtt bizonyítást igényelnek; — hátra van még azon fontos és gyakorlati tekintetben kétes, ennélfogva nem kis mértékben vitás kérdés: mily bizonyítási eszközökkel lesz a kérdéses bizonyítás előállítható ? Miután a mondottakhoz képest idegen törvények minden más államok bíróságai előtt puszta ténydolgoknak tekintendők, tehát úgy látszik, miszerint a perbeni bizonyítás átalános szabálya szerint a bizonyítási eszközök minden közönséges nemes úgy, amint azok a polg. terv. rendtartásban előfordulnak, a kérdéses bizonyítás előállítására használhatók is, amennyiben erre a bebizonyítandó ténydolog természetéhez képest alkalmasak. Nem alkalmas bizonyítási eszközök azonban e tekintetben közönséges tanúk és műértők. Az előbbiek azért nem alkalmasak, miután itt nem valamely a közönséges érzékek által tapasztalható dologról s felismerhető ténykörülményről, hanem olyasmiről van szó, aminek felismerése és megítélése tudományos — t. i. jogtudományi — ismereteket tételez fel, s ily tudományos ismereteken alapuló bizonyítás esetében már nem közönséges tanuk, hanem műértők — szakértők — általi bizonyítás esete forogna fenn). — De mű- vagy szakértők által sem állítható elő a kérdéses bizonyítás, legalább az osztrák és magyar törvénykezési rendtartás szerint nem; miután ezek, a bebizonyítandó tárgy természetéhez képest, csakis jogtudósok lehetnének, látleleteik tehát csak jogi véleményezések volnának (consilia iuridica, Rechtsgutachten). De épen ily jogi véleményezéseket foszt meg az említett két törvényhozás minden bizonyítási erőtől, miután azokat a bíró által semmi figyelembe sem vétetie). Azonfelül az említett két törvényhozás mű vagy szekértők általi bizonyításnak csak oly tárgyak iránt enged helyt, melyeknek tulajdonsága és mibenléte csak egy, a bíróság előtt vagy valamely erre kiküldött bírói tag előtt általuk szabályszerűleg megtartott szemle folytán ismerhető fel), ami a felhozott esetre egyátalában nem alkalmazható; — miután pedig magánokmányok annak bizonyítására, hogy valamely külállamban ezen vagy amaz törvény tettleg fennáll, a felek által nem állíttatnak ki, ennélfogva tehát a szóban álló bizonyításra nézve már nem marad fenn más bizonyítás, mint a beismerés, az eskü és a közokmányok. Ha az egyik fél az ellenfél által a perben felemlített idegen törvény valóságát, létezését beismeri, úgy ezen beismerés által ez iránt épen úgy, mint minden más a perben felhozott ténydolog iránt, teljes bizonyítás lett előállítva, miután úgy a magyar, mint az osztrák törvénykezési rendtartásban alapelv gyanánt van kimondva, hogy a bíróság előtti beismerés minden ténydolog iránt teljes bizonyítást tesz, s az idegen törvényekre nézve, melyek, mint már láttuk, szintén a ténydolgok sorába tartoznak, kivétel téve azokban nincs). Ami az eskü általi bizonyítást illeti, felfedezési és becslő esküről, már ezen eskünemek sajátszerű irányzatánál fogva, melyhez képest az első bizonyos ingó vagyonneműek holléte), az utóbbi pedig valamely tárgynak, vagy okozott kárnak, vagy követelt elégtételnek egyébként ki nem tudható mennyisége vagy összegek) iránt tétetik le, sem lehet szó a kérdéses bizonyításnál; épen oly kevéssé szólhatunk itt pótló esküről, miután \\X félbizonyítás nem létezik, mely ezen eskü által kiegészítendő volna, de nem is létezhetik1). Ellenben a főeskü mint bizonyítási eszköz kétségenkívül helyt foglalhatna, ha az egyik fél, ki valamely idegen törvény létezését és a kérdéses perbeli esetrei alkalmazhatását állítja, jónak látná ez esküt megajánlani, vagy vele ellenfelét megkínálni, és ez az ajánlott főeskü letételét helybenhagyja, vagy a neki át- Alig. Gerichts-Ord. 187. §. - 1787. évi jan. 15-én kelt udv. rendelet. — 1840: XV. tez. II. r. 100. 101. 102. §§. *) 1784. jun. 14. kelt udv. elhatározás. 3) Alig. Gerichts-Ord. 189—199. §§. - 1840: XV. tcz. II. r. 101. és 102. §§. *) Alig. Gerichts-Ord. 107. 108. §§. — Orszb. ért. 88. §. — 1840: XV. tcz. II. r. 95. 96. §§. 5) Alig. Gerichts-Ord. 219. 220. §§. — 1659. 43. 1655. 24. Dec. 6 de act. Fisci Reg. Dec. 1. ad obtin. succes. coram Tab. Reg. Dec. 6. 17. ad acquis. mobil. 6) Alig. Gerichts-Ord. 214—218. §§. - 1638. 27. 7) Alig. Gerichts-Ord. 212. 213. §§. — 1840: XV. tcz. II. rése, 103. 104. §§.