Jogtudományi Közlöny, 1868
1868-11-08 / 45. szám
Harmadik évfolyam. 45 Pest, 1868. november 8. JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY | Féléveso" Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési dij: Félévre 6 ft., negyedévre 3 ft. o. ért. Szerkesztői iroda: Váczi-utcza Szentkirályi-féle ház, III. em. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza 4-dik szám alatt. A kéziratok bérmentve a szerkesztőhöz, a megrendelések a kiadóhivatalhoz intézendők. -ws&Q-'O a budapesti ügyvédi egylet közlönye. A gyámi és gondnoksági ügy rendezése hazánkban. A gyámi és gondnoksági ügynek rendezése a biróságok szervezésével, s illetőleg a megyék rendezésével szoros összeköttetésben lévén, czél- és korszerűnek tartjuk eziránt is sok évi tapasztalásainkon alapuló igénytelen nézeteinket, a bíróságok szervezéséről közlött értekezésünk kapcsában*) kifejteni. Mindenki, akinek alkalma volt a gyámi és gondnoksági ügyekkel foglalkozni s azokban eljárni, tapasztalhatta és tapasztalta, hogy az ezekbeni eljárás hazánkban a legkuszáltabb és legeltérőbb egymástól, hogy továbbá az, sem az árvák személyes jogai és érdekei megóvására, sem pedig árvás vagyonuk kezelésére nézve elegendő biztosítékot nem nyújt, s hogy végtére az árvás ügyek azon gyorsasággal és pontossággal nem intéztetnek el, amilyent azoknak természete és fontossága megkiván. Fürkészvén az árvásügy ezen szomorú állapotának okát, azon meggyőződésre jutunk, hogy azok kiválólag, részint törvényeink hézagosságában, és a megváltozott viszonyainkra nézve határozatlanságában, részint pedig a gyámi hatóságok helytelen szerkezetében fekszik. Ugyanis lapozván az elég terjedelmes törvénykönyveinkben, azt vesszük észre, hogy ámbátor törvényhozásunk az árvák iránt mindig részvéttel és kegyelettel viseltetett, mégis az árvásügy a többi közügyek által háttérbe szoríttatott, és a többi közügyekhez képest, úgyszólván mostoha bánásmódban részesült; részesült pedig azért, mert ezen közigazgatási ág, az állam életének lényeges tényezőjét nem képezi, részint pedig azért, mert az, az állampolgárok azon osztályát illeti, akik ön saját ügyükben maga helyén és idején természeti és törvényes tehetetlenségüknél fogva szót emelni nem képesek. Hogy a szegény, különben is sajnálatra méltó árváknak sorsa mindig sanyarú volt, és szomorú állapotuk megjavítására tett intézkedések részint elégtelenek voltak, részint pedig erélyesen nem hajtattak végre, bizonyitják magok ebbeli törvényeink; igy olvassuk az 1655:24. és 1715:68. t. cz. bevezető szavaiban: „Ad alleviandum afflictum et tere neglectum statum Pupillorum. . . De különösen bizonyítja ezen állítást azon körülmény, hogy előbbi törvényeink csak a kiváltságos osztály árváiról intézkedvén, ügyelem nélkül hagyák a milliókra ment úrbéres lakosokat, valamint az ezek és a kiváltságos osztály között álló szabad polgárokat és városi lakosokat; minthogy a szab. kir. és bánya várook lakosairól csak 1715 :68. és 1765: 26. t. cz. emlékeznek meg, az úrbéres árvák sorsát pedig először csak az 1836: IX. tcz. karolta fel. De a legutabbi törvényhozásunk sem igen foglalatoskodott, és szándékozott foglalatoskodni az árvásügy rendezésével, mert az uj korszakot képező 1848. évi országgyűlés a megyei árvák dolgának, mily alakbani kezelése iránt részletes intézkedések hozatalát nem is magának a törvényhozásnak tartotta fenn, hanem evvel azon évi XI. t. sz. 5. §-ban a megyéket megbízta. Az 1861. évben tartott országbírói értekezlet, az árvásügy javítására szinte igen kevesett tett, sőt inkább avval, hogy az árvásügyek kezelését, és az öröklés körüli eljárást, vagyis a hagyatéki tárgyalást összesítette, s ezen két eljárást a megyei árvostörvényszékeknél összpontosította, az ügynek — mikép lentebb fogjuk látni — inkább ártott, mint használt; az id. törv. szabályoknak e tekintetben egyedüli érdeme az, hogy a leltárnak felvételét elrendelte mindenütt, ahol kiskorúak vagy gondnokság alattiak érdekelték, tekintet nélkül, váljon a szülők élnek-e vagy sem. Ha tovább megyünk és a gyámügyekre vonatkozó törvényeinket vizsgáljuk, azt találjuk, hogy azok mostani megváltozott viszonyainknak és a korszellem kívánatainak egyltalában meg nem felelnek. Ugyanis a gyámi és gondnoksági ügyeket szabályozó törvényeink, mind az úgynevezett ősiség és hűbéresség korából származnak, vagyis azon korból, amidőn a hon lakosai születésük és polgári állásukhoz képest nagyobb-kisebb mértékben törvényes oltalomban részesültek, s több-kevesebb jogokkal bírtak, és ahol a gyámságra és az árvásvagyon kezelésére nézve a javak döntő befolyást gyakoroltak, mikép maga a törvény mondja: ,,Successio bonorum, sit causa tutelarum. (I. 113.) Onus tutelae, eo ordine defertur, quo bonorum successio." (I. 116.) Az 1848. év előtti időkben a kiváltságos osztályhoz tartozó árvák és azoknak gyámjai más, a volt jobbágyok árvái és azok gyámjai megint más törvényes bánásmódban részesültek, mig p. o. a kiváltságos osztályhoz tartozó árvának gyámja a reá bízott árvásvagyont az 1715 :68. t. cz. értelmében önállólag kezelhette, a jobbágy árvának gyámja e tekintetben egészen korlátolva volt, a földesuraság tudta és beleegyezése nélkül az árvásvagyonra nézve semmi intézkedést nem tehetett, s rendszerint minden árvásérték — értjük a rendezett uradalmakban — a földesuraság kezelése alatt állott. Ezen különböző törvények, miután törvényhozásilag még meg nem változtattak, most is fennállván, azok jelenleg a viszonyok megváltoztatával a gyámi és gondnoksági ügyek kezelésében csak zavart, bizonytalanságot, tétovázást és eltérő eljárást okoznak; például: mig némelyek az árvásértéknek egyes gyámok általi kezelését az 1715:68. t. cz. alapján és a jogegyenlőségnél