Jogtudományi Közlöny, 1869
1869-10-10 / 41. szám
Ugyanis a bírák és bírósági hivatalnokok felelősségéről szóló törvény rendeletei, melyek szerint az ezen törvény határozványait megsértők büntetendők volnának, nem vonatkozván a rendőri és közigazgatási közegekre is, épen azoknak mikénti megbüntetéséről nem foglaltatnék kellő intézkedés a törvényben, akiknek túlkapásai és törvénytelen önkénykedései eddig legtöbb okot szolgáltattak az oly sűrű panaszokra. A törvény tilalmának és fenyegetéseinek az ellen kelletvén intéztetnie, akinek törvényszegéseitől leginkább lehet tartani, s ha a múlt példáin okulni szabad — e tekintetben leginkább a rendőri és közigazgatási közegek túlkapásaitól kell tartani, ennélfogva ezen §-ha oly határozott intézkedések volnának felveendők, melyek az ezen törvény ellenvétek mikénti megbüntetése iránt, legyenek azok akár birói, akár rendőri, akár közigazgatási közegek, lehetőleg minden kételyt eloszlassanak. E javaslat 7-ik §-ában „a vérdíj eltöröltetik." Nem kételkedünk, hogy ez alatt, úgy az élő,mint a holt díj is akar értetődni. Az előre haladott kor fogalmainak úgy sem felelt meg egyik sem. Midőn azonban a vérdíj eltörlése iránt csak pártolólag nyilatkozhatunk, egyszersmint azon óhajtásunkat is kifejezzük, hogy azon valóban jogos igények, melyek eddig a vérdíj megítélése által látszottak kielégíttetni, az igazság és méltányosság követelményeihez képest egy az eddiginél czélszerűbb és igazságosabb mód által biztosítassanak. A vérdíj alapeszméje ugyanis az volt, hogy a bántalmazott fél részére, ha élve maradt, örököseinek, ha a jogtalan bántalmazás következtében meghalt, a bűnös ellen az illetőknek polgári állásához képest a sérelemnek és vesztességnek mintegy kiegyenlítéseül egy bizonyos összeg ítéltetett meg. Alapeszméje ennek igen helyes, de a kimérési mód, mely szerint p. o. a nemesnek sérelme vagy élete többre becsültetett mint a nem nemesé, egyáltalán a különféle osztályok ilyetén igényei a lakhely, polgári állás és rang szerint előre megtaksáltattak a törvényben, nemcsak azért nem volt igazságos, mert azon oly régi időkben megállapított összegek a pénznek mostani becséhez arányosítva, már satyrává váltak, hanem azért is, mert ember és ember között megszűnt törvény előtt minden különbség s a sérelmek és viszonyok annyira különböző eseteire előre az ily czimen megítélendő összegek törvényben meg nem állapithatók. Az élő vérdijnak eltörlése mellett biztosítva maradnak ugyan egy f. év jan. 3-án 18,978. sz. a. kell igazságügyi miniszteri körrendelet által a megsértettnek orvosi, ápolási, fájdalomdíj, munkamulasztás, kártérítés s több effélék czimén emelhető követelései; de egyrészt nincsen ezen körrendelet „a rendeletek tárába" felvéve, s tartani lehet attól, hogy az emiatt csakhamar feledékenységbe fog menni, másrészt azonban ezen rendeletben nincsen gondoskodás arról, ami az eltörölt holtdíjat pótolná, t. i. a megölt vagy meggyilkolt egyén hátrahagyottainak hason természetű igényei. Ilyen eseteknél is előfordulhatnak, ha az illető egy ideig még életben maradt, orvosi és ápolási költségek. De vannak mindenesetre temetkezési költségek is,s nem felel meg különösen az osztó igazsággal az, hogy a hátrahagyottak azon vesztességre nézve, melyet atyjuk, férjük vagy egyébb hozzátartozójuk megöletése által szenvednek, ne nyerjenek elégtételt. Elég eset fordul ugyanis elő, hogy egy egész család valamely tevékeny és munkaképes tagjának keresménye által tartatik fenn. Az apa vezetője, p. o. valamely nagyokszerű vállalatnak, s ezen tevékenysége annyit hajt neki, hogy — mindamellett, hogy tőkevagyonnal nem bir — képes gyermekeit a kívánalmakhoz képest neveltetni, neje tán szülei is tisztességes háztartásában minden tekintetben el vannak látva; ha aztán egy bűnös kéz kioltja ezen ember életét, a hátrahagyottak egyszerre nyomorba esnek. Nézetünk tehát oda terjed, hogy úgy, amint igazságos, hogy az életben maradt sértett fél fájdalomdíj, munkamulasztás, kártérítés s több effélék czimén emelhető követelései megítéltessenek a sértő ellen, úgy nem kevésbé igazságos az is, hogy a megöltnek hátrahagyottai, a vagyonban történt káron, temetési költségeken, netaláni orvosi és ápolási kiadásokon felül a körülményekhez képest még azon vesztességre nézve is kárpótoltassanak, melyet azok a megéltnek elveszte által szenvednek. Ezen elv már az 1843-iki magyar büntető javaslatban is (127. és 128. §§-ok) el van fogadva, s az azóta külföldön készült valamennyi büntető codexekben is ki van mondva. A vérdíjnak ezen törvényjavaslatban időszerűleg történt eltörlése mellett tehát egyidejűleg az ilyetén igények biztosítása és megítélése iránt is intézkedések volnának teendők. A javaslat 8-ik §-ában a kisebb hatalmaskodás vagy erőszak ezentúl a büntető eljárás útjára tartozó vétségnek nyilváníttatik. A kisebb hatalmaskodások tekintetében az 1861-ik év vagyis a magyar törvények visszaállítása óta azon eszéki gyakorlat fejlődött, hogy azoknak némelyet polgári perrel orvosoltattak, némelyet pedig bűnügyi úton üldöztettek. A személy elleni sérelem és támadás nélkül elkövetett (úgynevezett vagyoni) kisebb hatalmaskodások különösen visszahelyezési perrel orvosoltattak. E tekintetben a gyakorlat sok helyütt igen czélszerűen elkülönítette egymástól a kisebb hatalmaskodások ezen nemeit. Midőn tehát most az mondatik ezen törvényjavaslat 8-ik §-ában, hogy ,,a kisebb hatalmaskodás ezentúl a büntető eljárás útjára tartozó vétségnek nyilváníttatik" — nem lett volna felesleges, ha a már kifejlődött gyakorlat irányához képest azon kisebb hatalmaskodási esetek, melyek szabadelvűbb felfogás szerint csak polgári per után orvosolható magánjogi sérelmet képeznek, ezen §-ban mellőztetvén, felsoroltatnának csupán azon esetek, melyek bűnügyileg lesznek üldözendők. A javaslat 9-ik §-sa a becsületsértéseket jelenti ki büntető eljárás útjára tartozó kihágásoknak. Hogy ez korszerű intézkedés, a felett már nem kell vitázni. Az európai kulturállamok büntető kodexei mind ily irányú intézkedéseket tartalmaznak. Az állami észlétnek nem is árt annyira, ha egyik vagy másik polgár testi épségét érte sérülés, mintha azoknak becsületérzete szenved csorbát, mert az egyik lábán vagy balkezén könnyen megsérült ember, ezen testi sérelem mellett is jó és hasznos polgár lehet; de a becsületérzet tekintetében eltompult emberek az államban a legveszélyesebb elemet képezik. Pedig ha a becsület elleni támadások nem nyernek kellő megtorlást, idővel a becsületérzetet szokták eltompítani. Ugyanazért azon észrevételünk van mindjárt ezen §-ra, hogy a becsületsértés súlyosabb esetei ne csupán kihágásnak, hanem vétségnek jelentessenek ki, az ezen §-ban említett kisebb hatalmaskodás közönséges és nem súlyos esetei pedig csupán kihágásoknak tekintessenek.