Jogtudományi Közlöny, 1869
1869-02-21 / 8. szám
lapunk utolsóelőtti számában kísértük, illetékes helyről vettünk. Hogy a hétszemélyes táblán elintézett ügyek száma aránylag kisebb annál, mely a kir. táblán lelte elintézését, a vett felvilágosítások szerint, részint a dolog természetéből foly, részint a fennállott rendszerből származó akadályoknak tulajdonítható , jelesül: A korlátlan felebbezhetési jog daczára a tapasztalás tanúsága szerint a csekélyebb ügyek egy bizonyos százaléka az utolsó fórumhoz fel nem kerülvén, a hétszemélyes táblánál az arány a szövevényesb és hoszszabb elintézési időt igénylő, és az egyszerűbb perek közt rendszerint nagyobb, mint az alsó bíróságoknál. Ehhez járul, hogy részint azon felelősségnél fogva, mely a legfelsőbb ítélőszék megmásíthatlan határozataival jár, részint azért, mert a tanácsok nagyobb számú tagokból alakulnak, az egyes ügyek feletti tanácskozás a hétszemélyes táblánál átalán véve hosszabb időt vesz igénybe. De 2. Eltekintve ettől, a kir. táblai előadók száma az utóbbi időben tetemesen szaporítatván, lehetővé vált, hogy a kir. tábla rendszerint nyolc-tizenkét tanácsban bíráskodhatik, míg a többnyire hajlottabb korú férfiakból álló hétszemélyes táblánál a bírák száma halálozások és gyakori betegeskedés által folyton gyérült, ugy hogy mellőzve a sajtóügyek és váltószakbani elfoglaltatást, melyről a fennemlített kimutatásban természetszerűleg érintés nem létezik, a bíráskodás rendszerint csak 2-3 tanácsban gyakoroltathatott, már azért is, mert: 3. A fennállott szabályok szerint a hétszemélyes táblához felterjesztett perek tetemes része tizenegy tagból álló tanácsban volt megbírálandó, mi az ügyek gyorsabb elintézésének nem csekély akadályául szolgált. E hátrány sem a, hétszem tábla elnöke, sem az igazságügyminiszter úr figyelmét el nem kerülte, de az utóbbi csakis az új polgári perrendtartásnak törvényre emelése és egyúttal nyert országgyűlési felhatalmaztatása alapján jött azon helyzetbe, hogy f.é január hó 1-jétől kezdve minden polgári ügyeknek egyaránt hetes tanácsokban leendő felvételét megengedje. Emez intézkedésnek kedvező eredménye már azóta itt észlelhető, miután a hétszemélyes tábla január hóban majdnem folytonosan négy tanácsban ülésezhetvén, összesen 975 polgári és bünfenyitő ügyet volt képes elintézni, mi egy harmaddal több azon átlagnál, mely egy hóra a mult évben esett. It egyébként a hétszemélyes tábla a közelebb lefolyt 1868. évben az ünnep- és szokásos szünnapokat kivéve, naponta bíráskodott, mely eset Európa polgárisult államainak legfelsőbb törvényszékeinek egyikénél sem fordult elő; nagyobb tevékenység kifejtése tehát csak az alaposság rovására lett volna eszközölhető, pedig ha valahol, úgy bírói határozatokról, melyek elhamarkodás esetén helyrepótolhatlan kárt okozhatnak, áll a római író mondata: „Sat cito, si bene". Rögtönbirósági intézmény s közbiztonsági viszonyaink. A rögtönbirósági intézmény ellen ujabban mind sűrűbb hangok emelkednek; mindinkább terjed a meggyőződés, hogy ez intézmény a jelenkor eszméivel össze nem egyeztethető, s egy XIX. századbeli modern államban többé meg nem tüzethetik. S mégis ezen mindinkább tért foglaló nézet daczára honunkban legközelebb hivatott ismét az életbe! Ez azért nem ingat meg ama meggyőződésünkben, sőt épen ezen intézmény utóbbi életbelépte ösztönöz minket arra, hogy annak birálatába bocsátkozván, az a körüli nézetek tisztázásához némileg hozzájáruljunk! — Mert hiszen ez eljárás mint tudjuk — az embernek egyenesen életét támadja meg, éspedig oly könyörtelenül, hogy már ezért is nemcsak jogászok, de minden emberbarát figyelmét teljesen megérdemli. A rögtönbírósági eljárás az állampolgárok személyes vagyonbátorságának rendkívüli veszélyeztetése esetében szokott behozatni, s abban áll, hogy bizonyos meghatározott bűncselekmények elkövetői a rendes eljárás mellőzésével, rohamosan halállal végeztetnek ki. Legközelebbi czélja: az eljárás kegyetlensége által elrettentő hatást gyakorolni, hogy az emberek gonosz hajlamait megfékezze; a végczél pedig a rendkívül fenyegetett jogbátorság helyreállítása. Vezessük tehát vissza e kérdést első elemeire s alapjára, és mutassuk ki egyenként hiányait úgy elméleti, mint gyakorlati szempontból. 1. Az emberek jogellenes indulatai megfékezésére, s igy a jogbátorság biztosítására hozatnak az álladalomban törvények, amelyeknek áthágói az azokban kiszabott büntetésekkel fenyíttetnek. Ha valamely államban ezen tételes törvények rendkívüli viszonyok, tehát a jogbátorság rendkívüli veszélyeztetése miatt elégteleneknek mutatkoznak, az államnak, mely leginkább a jogbátorság biztosításában leli fel főczélját, kötelessége oly eszközökről gondoskodni, melyek által eme rendkivüli viszonyok elhárittassanak s a jogbátorság helyreállittassék. Az eszközök megválasztásában az államnak a legnagyobb figyelemmel kell eljárni, mert a tettet csak akkor követi helyes eredmény, a czélt csak akkor lehet elérni, ha az arra vezető eszközök alkalmasak. Azon általános természeti szabálynál fogva, mely azt tanítja, mikép „okozat ok nélkül nem létezik" — következik, hogy az álladalomban mutatkozó rendkívüli viszonyok is,valamely szintén rendkívüli oknak szüleményei. Mindenekelőtt szükséges tehát ezen okot ismerni, hogy az eszköz helyesen megválasztathassék, mivelhogy valamely baj orvoslásánál annak forrását kell először is tudni, hogy a gyógyszer ott alkalmaztassák, mert külsőleg ható eszközök csak elfojtják a bajt, mely a gyógyítatlan fenékből újra s újra elő fog törni. Következik ezekből, hogy mielőtt az állam ama rendkívüli bajok orvoslására valamely eszközhöz nyúlna, vizsgálja meg az eredmény okát, a baj kutforrását,és ahoz képest válaszsza aztán meg a bajt gyökerében orvosló gyógyeszközt. Vizsgáljuk meg azért az értekezésünk tárgyát képező bajnak forrásait, s ezt tudván, mutassuk ki azon eszközöket, melyek által annak legsikeresebben elejét lehet venni. Ezen baj: átalában a jogbátorság s különösen az élet- és vagyonbiztonság rendkívüli veszélyeztetése. Átalános forrása ennek, mint minden bűnnek, az emberek féktelen indulata, úgy de ezen féktelen indulat is bizonyos külső befolyásoknak eredménye lehet, melyeknek ama rendkívüli állapotok előidézésében nagyobb szerepük van, mint az általuk közvetve működő emberi akaratnak. S ezért az állami jogbátorságot rendkívüli módon veszélyeztető bűnöket két főforrásra vezethetjük vissza, tudniillik eredhetnek azok: a) társadalmi körviszonyokból és b) az embereknek szorosabb értelemben vett gonoszságából, mely gonosz hajlamok tudniillik már nem valamely külső befolyás, de egyenesen az ember érzéki s természetének roszeredményei.