Jogtudományi Közlöny, 1869
1869-03-28 / 13. szám
Negyedik évfolyam. 13. Pest, 1869. márczius 28. JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztői iroda: kéziratok Váczi-utcza Szentkirályi-féle ház, 111. em. bérmentve a szerkesztőhöz eleuzetesi di . . . . . . ' J Kiadó hivatal: a megrendelések félevre 6 ft., negyedevre 3 rt. o.ert. Egyetem-utcza 4-dik szám alatt, a kiadó-hivatalhoz intézendők. a budapesti, nagyváradi és kassai ügyvédi egyletek közlönye, f'^c^ tv-aA^-^ •^TKSoo Jogi tanintézeteink reformjáról. ,,Multi rixantur saepe de lana caprina." Dr. Bozóky Alajos úrtól e lapok 5-dik számában egy czikk jelent meg, mely az „Ungarischer Lloyd"-nak kevés idővel az előtt közlött és a „Jogtud. Közlöny" által átvett nézeteit a jogakadémiák és egyetemi jogi karunk iránt cáfolni, vagyis határozottan kijelentett irányzatánál fogva legalább mérsékelni és helyreigazítani igyekszik. — Közoktatási állapotaink, kivált jogi tanintézeteink reformjának sürgősségéről elhintett kenetteljes néhány bevezető mondat után az akadémiák megszüntetésének, illetőleg más alapokon való rendezésének kérdésére tér át a szerző, azoknak jelenlegi számukban minden vallásfelekezeti collegiumostól együtt meghagyhatása mellett, s igy az Ung. Ll. ajánlotta eltöröltetések ellen nyilatkozván, az akadémiák jelenlegi szervezetét és kórállapotait is, mintha valamely darázsfészekben kotorászna, csak kíméletes gyengédséggel érintvén. A czikkének végén pedig a közoktatási miniszter úr ő excellentiájának tapintatát és erélyét apostrophálva, és a legrövidebb időbeni „gyökeres orvoslás") biztos reményében a már-már beköszöntő jobb jövő hajnalodását örömtelien üdvözölve, irigylendő önmegadással és lelki nyugalommal jól megoldott feladatának tudatába vonul vissza a szép törekvésü fiatal tanár. Minő véleményben lehet e sorok írója az itt szembe állított ellenkező két nézet iránt, körülbelől megsejtheti az a czikk elejére kitűzött jeligéből. — E czikkem megírására mégis nem a vitatott kérdések körüli teljesen eltérő nézeteim indítottak, mert jól tudom, hogy akik az akadémiák hiányairól írunk, az ez idő szerinti viszonyok között aligha lesz szavunk azoknak megszüntetésében , akik pedig ez utóbbiba annak idején majd befolynak, azok mostanába nem igen írnak róla. Szóval, jól tudom én azt, hogy e kérdésről vitatkozni a jelenben semmi praktikus haszonnal nem jár. Mégis ösztönözött egy legújabban felmerült jelenség e soraim megírására, miután elgondolkozva e jelenség felett, arra a meggyőződésre jutottam, hogy iskolaügyeink czélszerű állandó rendezését különösen pedig jogi tanintézeteink „gyökeres" reformját közeljövőben várni, ki a ábrándozás. Egy idő óta a lapokban, kivált a bécsi sajtóban feltűnően sütni, a közoktatási miniszter úr ellen intézett megtámadásokat lehet olvasni, melyeknek veleje abba foglalható össze, hogy az iskolák jobb karba helyezése Magyarországon egyedül csak bi. Eötvösön múlik, ki a milyen nagy bölcsész és parlamentáris kapacitás, épen oly tájékozatlan és tehetetlen a gyakorlati téren , s hogy ő tulajdonképen — sít venia verbo — csak amolyan pictus masculus holmi clericalis érdekek szolgálatában, melyek ellen valamit tenni vagy nem bír, vagy nem merészkedik. — Ilyen boszantó vádaskodás ellen felszólalni s tiltakozni, ugy hiszem nemcsak a nemzeti becsület, de az egyszerű megvesztegetetlen igazság érzete is kötelez minket, s kötelezne még akkor is, ha az ilyen képtelenségek cáfolata nem volna is olyan könnyű, mint amilyen az valósággal. Ezzel azonban nem azt akarom mondani, hogy a mondott ráfogások ellen soraim szolgáljanak védelmül, jól érezvén gyarlóságomat, s tudván azt, hogy vesztve volna az az ügy, melynek nálamnál jobb védője nem akadna. A tények hatalmában fekszik a legjobb cáfolat, mely hatalom ellen a leghatalmasabb minisztériumnak is hasztalan minden erőlködése. Amit e hazában a tanügy terén mulasztottak, s jövőben is mulasztani fognak, az kizárólag az egész nemzet jellemének és szokásainak, a tudományok iránti fogékonysága kisebb fokának, visszás és viszontagságos multunk s végre jelenlegi politikai és társadalmi állapotaink rovására megyen; s miután ezeket rögtön megváltoztatni a legnagyobb lángész sem képes, azért mint mondtam, a jövőre nézve sincs valami vérmes reményem. — ítélje meg az olvasó az itt következő észleletek és tényállapotok nyomán, az ilyen pessimistikus felfogásra mennyire vagyok jogosítva vagy sem. Valamelyik nagyhírű státusférfi vagy politikus — nem tudora hamarjában, milyen égalj alatt történt, — azt mondta egykoron, hogy minden nemzetnek és országnak olyan kormánya van, minőt megérdemel; veszedelmes és kétségbeejtő egy tan, mely épen azért nem is lehet igaz. De már sokkal közelebb járna az igazsághoz, aki azt állítaná, hogy a nemzetnek olyan iskoláik vannak, amilyeneket értelmi tehetségek és szellemi munkásságuk által kiérdemeltek maguknak. Annyi pedig mindenesetre bizonyos, hogy a tanügy állapota leginkább attól függ, milyen fontosságot tulajdonít neki a nemzet maga. Ez határozza meg aztán, milyen helyet foglal az iskola az állam és társadalmi élet szervezett intézményei sorában, minő helyzete és állása van a tanítói osztálynak. Az iskola az erkölcsi és értelmi tényezők alkotmánya. Nálunk az oktatásügy mindig az állam- és egyházkormányzat egyik mellékes ága volt; hogy nagy gondot nem fordítottak rá soha, azt bebizonyítani, — kevés fénypontok gyanánt kiemelkedő rövid időszakot kivéve,— nem volna nehéz történetbavári probléma; sociális jelentősége nem volt a legújabb időkig soha. A nemzet, minthogy összes törekvése s tevékenysége a nagy politikai kérdések körül pontosult össze, még nem talált időt és alkalmat arra, hogy a tanügyi érdekek és igényletek iránt is kellő tájékozottságot szerezhessen, az e téren reánk várakozó munkának nagyságát tökéletesen felismerje,és a halasztatlan javítás szükségét belássa.Hiszen az a politikai nagy párt, mely magát a mostani kor- ' Hosszú idő óta folyvást benne vagyunk a ,,gyökeres " gyógykezelésben. Mikor lábbadunk ivárnit ?