Jogtudományi Közlöny, 1869
1869-09-19 / 38. szám
negyedik évfolyam. 38. Pest, 1869. szeptember 21. JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY Megjelenik minden vasárnap. Előfizetései dij: ^ Félévre 6 ft., negyedévre 3 ft. o. ért. íftXcXM — ev-B^o^ra -Szerkesztői iroda: Váczi-utcza Szentkirályi-féle ház, III. em. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza 4-dik szám alatt. -e»~a —— W^Q^G^Q — A kéziratok ^ bérmentve a szerkesztőhöz, $ a megrendelések ~ a kiadó-hivatalhoz intézendők. 9 a budapesti, nagyváradi és kassai ügyvédi egyletek közlönye. Az ideig, perrendtartás 580. és 581. §§-ainak magyarázatához. (Hagyatéki ingatlanok telekkönyvi bekeblezése az örökösök nevére.) Legközelebb K. város törvényszékénél a ptrs 580 - 581. §§-ai alapján kértem bizonyos hagyatéki ingatlanoknak az örökösök nevére leendő hivatalbóli bekeblezését eszközöltetni, és miután az örökhagyó személyi bíróságának bizonyítványával igazoltam volt, hogy az örökhagyó nőtlen állapotban, végintézkedés hátrahagyása és felmenő rokonok nélkül elhalt, hogy ennél fogva a hagyatékábani törvényes örökösödési jog kizárólag a kérvényezőket, mint az örökhagyó testvéreit illeti, — a kérvénynek minden további intézkedés nélkül hely adatott. Ugyanezen hagyatékhoz Sz. megye területén fekvő ingatlanok is tartozván, a megyei törvényszékhez később hasonló kérvényt intéztem, s itt azon okból, „mert a ptrs 580. §-a értelmében szükséges, miszerint mindazok, kik az örökség tárgyát képező ingatlan vagyonra nézve netán öröködési joggal birnak, ennek érvényesítése végett hirlapilag idéztessenek:" kérvényem előleges elintézéséül felhivattam, hogy a hirdetvényi díjat a törvényszék iktató hivatalába beterjeszszem. A megyei törvényszéknek ezen határozatát a törvényen alapulónak nem tartván, felebbeztem azt; azonban e napokban a „Budapesti Közlönyében hagyatéki ingatlanok telekkönyvi átiratása alkalmábóli tömeges hirdetvényeket olvasván, meggyőződtem arról, hogy más törvényszékek is azt tartják, miszerint hagyatéki ingatlanoknak telekkönyvi átíratását az örökösök nevére föltétlenül kell hogy hírlapi hirdetmény megelőzze, s azért felesleges nem lesz ezen kérdést e helyütt megvizsgálni, annál inkább, miután a „Hon" egyik múlt számában egy szakember a hagyatéki ingatlanok telekkönyvi átíratásának mostani nehézségeiről és költségességéről panaszkodik. Igaz ugyan, hogy a ptrs 580. §-a a hagyatéki ingatlanok telekkönyvi átiratása iránti kérvények elintézéséül a birtokbíróságot oda utasítja, hogy azokat, kik az örökség tárgyát képező ingatlan vagyonra nézve netán örökösödési joggal bírnak, hírlapi hirdetmény által 45 napi határidőre idézze. De ha a következő 581. §. azon intézkedését veszszük figyelembe, miszerint a birtokbíróság az öröklött ingatlanoknak az örökösök nevére leendő telekkönyvi bekeblezését eszközli, ha a 45 napi határidő lejártával igénylő nem jelentkezett, vagy ha az öröklési jog kellőleg tisztára hozatott, akkor világos, hogy az előbbi §-ban a bíróság részére adott utasítás megszűki- H c i d e b e ! Tisztelt szerkesztő úr! Alkotmányon közéletünk helyreállta óta csaknem mindennap látunk itt meg új egyleteket,részvénytársaságokat, bankokat, takarékpénztárakat stb. keletkezni — de azon kár, melynek tulajdonképen legelőször kellett volna egyesülnie, hogy magasztos hivatásánál fogva egyesült erővel hazánk összekuszált viszonyait rendezni s a mívelt országok és nemzetek példájára ugy az ujabbkori tudomány haladásai s vívmányai, mint a gyakorlati élet tapasztalatai alapján mielőbb szabályozni segítse, — legkésőbben jutott azon meggyőződésre, miszerint szellemi egyesülése a megoldandó nagy horderejű feladatval szemben immár elutasíthatatlan szükséggé vált. Mindazáltal vigasztalást lelhetünk abban, hogy az egyesület eszméje — bár késecskén — elvégre hazánk jogászaiban is nemcsak megfogamzott, hanem miként bizton reméljük, nemsokára testté és vérré is fog válni. Tekintettel tehát arra, miszerint hazai jogászainkat is, név szerint pedig a budapesti ügyvédi egyletet, a szellemi egyesülés eszméje komolyan foglalkoztatja, • alkalomszerűnek tartom, a „Jogtudományi Közlöny" t. olvasóit a német jogászok ez idei (nyolcadik) nagygyűlésének lefolyásáról, miután abban szép számú honfitársaimmal együtt személyesen részt vettem, röviden értesíteni s őket ugyancsak ezen jogászgyűlés alapszabályaival megismertetni. * * * Ha már maga az utazás napjainkban annyi élvezetet képes nyújtani, mennyivel kecsegtetőbbnek kell annak lennie akkor, midőn az „utile cum dulci"-féle jelszó szemmeltartásán kivül az útra készülőnek még alkalma is nyílik, oly helyeket ismét megláthatni, melyekhez elmúlt napok számos édes emlékei fűződnek! Így valék magam is a német jogászgyűlés ez idei székhelyére t. i. Heidelbergbe való utazásommal. Amire egyhamar még csak gondolni sem mertem volna, lehetségessé vált nekem; megláthattam ismét a kies fekvésű, a természettől oly pazarul megajándékozott Heidelberget, melyet senki sem tud felejteni, aki egyszer ott járt, meglátogathattam ismét az ottani híres egyetem jeles tanárait, kiknek előadásait egy egész éven át élvezni szerencsém volt, fölkereshettem újra régi ismerőseimet, szóval megújíthattam egy év oly hasznosan, mint kellemesen eltöltött évnek emlékeit — s mindezt csak tetézi azon körülmény, hogy most legjobb barátaim társaságában utazhattam. Múlt hó 11-én elindulunk tehát Szőnyből , a most csaknem mindennap emlegetett Lajthán átrobogva még ugyanaznap este Bécsbe érkeztünk, hol több napot töltöttünk, mely idő alatt nemcsak a birodalmi főváros nevezetességeit, a legközelebb fekvő csinos falakat és kiránduló helyeket, hanem a merész építkezése és ritka szépségű tájai miatt oly sokaktól látogatott semmeringi vasutat is megszemléltük. Augusztus 17-én az Erzsébetpályán a szép Smindenbe, a rákövetkező napon egy órai gőzhajózás és négy órai fölötte kellemes úton tett gyalogolás után Ischlbe érkezünk. Aug. •) L. a „Jogt. Költ." f é. 32. számát . Magam már két évvel ezelőtt penditem meg egy magyar jogászgyülés eszméjét ,,a börtönügy legújabb haladásai" czimű, 1867-ben megjelent munkám 116. és 152. lapjai.